BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fák dőltek a sínekre, leszakadtak a felsővezetékek – Összeomlott a vasúti közlekedés a főváros térségében és a Balatonnál

Vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánították a főváros és a Balaton térségét. A vasúti helyreállítás holnapra is áthúzódik, ezért a MÁV azt kéri: aki teheti, kedden Volán-busszal tervezze utazását, vagy halassza későbbre.

A számos, önmagában is komoly zavart okozó haváriahelyzet miatt a MÁV csoport Budapesti Területi Igazgatósága vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét, de a vihar az ország szinte minden vasúti fővonalán rendkívül súlyos károkat okozott: tövestül kicsavart fák, embernagyságú ágak zárják el a sínpályát vagy szakították le a felsővezetéket, esővíz mosta alá a pályatestet, több vonat kidőlt fáknak ütközött.

Daily Life In Budapest Fák dőltek a sínekre, leszakadtak a felsővezetékek– Összeomlott a vasúti közlekedés a fővárosban és a Balatonnál
Vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánították a főváros és a Balaton térségét / Fotó: NurPhoto via AFP

Jelenleg a balatoni, a győri, a váci, a veresegyházi, a lajosmizsei, az egri, valamint a szegedi vonalakon autóbuszokkal biztosított az eljutás, a ceglédi, az újszászi területen, valamint Pécs és Szekszárd térségében, illetve a Szeged–Hódmezővásárhely közötti vasútvillamosoknál akadozik a közlekedés. Az Országos Haváriaközpont a teljes MÁVbusz-flottát bevetette, jelen pillanatban több mint 150 MÁVBusz szállítja az utasokat.

Kizárólag a Kelet-Magyarországon állomásozó mentesítő és pótlóbuszok nem kerültek átvezénylésre a főváros, illetve a Balaton térségébe, a vihar ugyanis kelet felé tart, hamarosan Szolnok térségében is szükség lehet az autóbuszos pótlásra, kisegítésre. A károk nagymértékűek és kiterjedtek, szerencse a szerencsétlenségben, hogy személyi sérülésről nem érkezett információ. 

A szakemberek gyorsjelentése szerint a károk elhárításához napon túli helyreállítási beavatkozásokra lehet szükség (felsővezetékes munkát a sötétben már nem lehet biztonságosan és megbízható minőségben végezni), ezért a MÁV csoport tisztelettel és nyomatékosan kéri az utazóközönséget, hogy a keddi napra Volán-busszal, és ne vasúton tervezze utazását, illetve ha arra lehetősége van, utazását halassza a következő napok valamelyikére!

A vihar által érintett állomásokon, járatokon tartózkodó utasok továbbutazását a Haváriaközpont és az üzemirányítás szakemberei ezekben a percekben is szervezik. Ma éjfélig valamennyi helyjegyköteles vonat helyjegy nélkül is igénybe vehető, valamint a Volán járatain a vonatjegyek is érvényesek.

Aktuális eljutási információk a nyugati országrészben itt, míg a keleti országrészt érintő változások itt érhetők el.

Lezárták Ferihegyet – a viharok a repülőteret sem kímélték

A Budapest Airport közleménye szerint a hétfő délután lezajlott, heves zivatartevékenység a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret is érintette. A futópályákra kerülő törmelék miatt a pályákat biztonsági okokból lezárták, a repülőtér üzemelése átmenetileg felfüggesztésre került.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.