3 százalékos hitel: kiadta a Miniszterelnökség, pontosan hol épülnek meg az első Otthon Start-lakások Magyarországon – ez meglepetés
A fix 3 százalékos hitel bejelentése óta az építőipar mozgásba lendült, több tucat olyan megkeresés érkezett a kormányzathoz, amely több mint tízezer, a támogatási program által meghatározott árkorlátokon belüli lakások építését célozza. Két budapesti fejlesztés nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánító kormányrendelet-tervezetét a kormány a mai nappal társadalmi egyeztetésre bocsátotta. A 4200 lakás építését célzó két beruházás Budapest X. és XV. kerületében valósulhat meg gyorsított engedélyezési eljárással.

Fontos feltétele a gyorsított engedélyezési eljárásoknak, hogy az épülő lakások több mint 70 százaléka megfeleljen az Otthon Start program feltételrendszereinek. Mindkét projekt esetén ez a feltétel teljesül.
A gyorsított engedélyezési eljárás lehetőséget biztosít arra, hogy már az ősz derekán megindulhatnak az építkezések.
További jó hír az elsőlakás-vásárlóknak, hogy több nagy építőipari beruházóval előrehaladott tárgyalások zajlanak további lakásfejlesztésekről. A kormányzat várakozásai szerint még idén több mint 15 ezer új lakás kivitelezése indulhat meg, ezzel jelentősen bővítve az ingatlanok kínálatát.
Nagyon nem mindegy, melyik banknál igényeljük a 3 százalékos hitelt
Akár harmincmillió forintot is megtakaríthat egy piaci feltételű lakáskölcsön kamatterheihez képest az, aki maximálisan kihasználja az Otthon Start hitel kereteit. A bankok közötti erős verseny nyomán egyes szolgáltatók a 3 százalékban maximált éves kamatnál is lejjebb mehetnek, de várhatóan egyéb kedvezményekre is számíthatnak az ügyfelek.
A Világgazdaság számításai szerint az Otthon Start hitelnél elérhető leghosszabb, 25 éves futamidőt és a legmagasabb, 50 millió forintos hitelösszeget, illetve a 3 százalékos éves kamatot feltételezve a havi törlesztőrészlet – egyéb költségtételeket nem számítva – valamivel 237 ezer forint felett alakul havonta, ami a teljes futamidő alatt 21,1 millió forintos kamatterhet jelent. Ugyanez a havi törlesztőrészlet egy hasonló futamidejű és összegű, piaci forintlakáshitelnél már 337 ezer forintot jelentene, ha a piaci átlagnak nagyjából megfelelő, évi 6,5 százalékos kamattal számolunk.


