Ha a következő párharcot is megnyeri a Fradi, őrült összeget kereshet
Miután a Ferencváros keddi győzelmével továbbjutott a a Bajnokok Ligája-selejtező utolsó fordulójába, óriási összegért játszhat a főtáblára jutásért az azeri Qarabag ellen, és az első magyar csapat lehet, amely bejut a BL tavaly létrehozott, már nem csoportkörös, hanem ligaalapú alapszakaszába.

Rekordösszeget kereshet a Fradi
A Magyar Nemzet vizsgálta meg, hogy mekkora pénz ütheti a Fradi markát, ha sikeresen veszi a következő akadályt is, valamint azt is sorra vette, hogy a magyar bajnokcsapat – mely 2019 óta mindig valamelyik európai kupa főtábláján szerepelt – mekkora összegeket gyűjtött az elmúlt években.
Bár az UEFA hivatalosan még nem hirdette ki a 2025–2026-os idényre vonatkozó pénzdíjakat, de az egybehangzó előzetes becslések szerint a BL alapszakaszába bejutó 36 csapat mindegyike 18,62 millió eurós (mintegy 7,4 milliárd forint) garantált díjazásban részesül. Ez olyan nagy összeg, hogy a Fradi továbbjutása már önmagában új rekordot jelentene az európai kupákban begyűjtött pénz vonatkozásában, hiszen a korábbi rekord a 2020-as BL-csoportkör, amikor a Ferencváros 17,2 millió eurót keresett az európai porondon, beleértve a megszerzett pontért járó többletjuttatást is.
Ha a Fradi győztesen kerül ki a Qarabag elleni párharcból, akkor rögtön 18,62 millió euró bevételre tesz szert,
ám ezt a BL ligaszakaszában tovább gyarapíthatja, győzelmenként 2,1 millió, döntetlenenként 0,7 millió euróval, ráadásul még a végső helyezésért is jár további pénz, még az utolsó helyért is 275 ezer euró.
A korábbi évek alapján is látható, hogy a legtöbbet a Bajnokok Ligájában lehet keresni, hiszen a Fradi a 2022–2023-as idényben a nyolcaddöntőig jutott az Európa-ligában, az előző évadban pedig túlélte az alapszakaszt ugyancsak a második számú kupasorozatban, ám ezekért csak mintegy a felét kapta a 2020-as BL-csoportkörrel keresett pénznek.
Az UEFA ekkora összegeket fizetett a Ferencvárosnak az elmúlt években
- 2024–2025: 8,1 millió euró
- 2023–2024: 6,3 millió
- 2022–2023: 8,9 millió
- 2021–2022: 9,7 millió
- 2020–2021: 17,2 millió
- 2019–2020: 5,7 millió
Most is hasonlóan nagy a különbség. A Qarabag elleni továbbjutás és a BL-főtábla azonnali 18,62 millió eurót érhet, míg a párharc vesztese „csak” 4,29 milliót kap azért, mert eljutott az utolsó selejtezőkörig. Plusz 4,31 milliót az Európa-liga főtáblájáért, ahol folytatja a szereplését. Ez így azonban összesen is csak 8,6 millió, ami nagyjából tízmillióval kevesebb a BL-ért járó összegnél.
A Qarabag elleni meccseket jövő héten kedden a Groupama Arénában, majd egy héttel később Bakuban rendezik.


