Az időjárás ma már nem csak a strandidény kezdetét határozza meg, a szezon folyamán is erősen befolyásolhatja a fürdők vendégforgalmát, amelyre jó példa az idei nyár. A június biztatóan indult, majd a teljes júliusi hónap kifejezetten hűvös lett. Augusztusban tért vissza a nyáridő néhány hőségriadós nappal. Az időjárás alakulását pontosan tükrözte a fővárosi fürdők és strandok forgalma is, a belföldi és külföldi vendégeket tekintve egyaránt – számolt be a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az Origónak.
A fürdőtársaság a portálnak úgy nyilatkozott: bár nyár első és utolsó hónapja a terveknek megfelelően alakult, míg a nyár közepe olyan komoly visszaesést hozott, mely jelentős részben felemésztette a korábbi hónapok többleteredményét. A BGYH adatai szerint a vendégek összetételét tekintve egyébként a társaság négy történelmi fürdőjét zömében külföldiek látogatják, a január-július időszakot nézve átlagosan 83:17 százalékos arányban. A fővárosi fürdők nyári forgalmáról, bevételeiről, újdonságairól és a nagyszámú külföldi vendég küldőország szerinti összetételéről az Origón olvashatnak további részleteket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.