Leginkább a pénzügyi stabilitás és az emberi kapcsolatok adnak biztonság- és komfortérzetet a Z generáció tagjainak. A 20–30 éves fiatalok nyitottak az öngondoskodásra, ám a nyugdíjcélú megtakarítások még nem szerepelnek a prioritásaik között – derült ki az Alfa Biztosító friss kutatásából, mely a fiatalok pénzügyi tudatosságát mérte fel.
A 200 fő megkérdezésével készült online felmérés eredményei szerint a 20 és 30 év közötti fiatalok számára a megfelelő önismeret – tehát az erősségek és a gyengeségek felismerése – a legfontosabb a magabiztossághoz szükséges belső tényezők közül: ezt az elemet a válaszadók 58 százaléka említette meg az öt legfontosabb elem között. Szintén nagyon fontos a fiatalok között a kitartás, a céltudatosság (itt az említési arány 49 százalék), illetve a problémamegoldó képesség (31 százalék). A külső tényezők között az anyagi biztonságé, a jó jövedelemé az első hely 57 százalékos aránnyal, hajszállal megelőzve a jó külső megjelenést. Szintén nagyon fontos tényező a Z generáció tagjai szerint – 48 százalék feletti említési aránnyal – a megfelelő családi háttér és a pozitív visszajelzések gyűjtése is.
Ahhoz, hogy pénzügyi szempontból magabiztosnak érezzék magukat, a legfontosabb a rendszeres és jó jövedelem, ezt több mint 45 százalék tette az első helyre. A megadott hét lehetőség közül másodikként a rendelkezésre álló pénz hatékony beosztása végzett, megelőzve ezzel a saját megtakarítás meglétét is. A negyedik a szülők pénzügyi támogatása, amely a biztosítás meglétét előzte meg – ez bő 7 százalék szerint a legfontosabb szempont.
A kutatás eredményei szerint a nyugdíjcélú megtakarítások még nem jelentenek prioritást a Z generáció tagjainak, csak bő egytizedük véli úgy, hogy fontos célról van szó, és el is kezdte a takarékoskodást. Harminc százalékuk szerint fontos ez a cél, de még nem itt van a fókusz, 28 százalék pedig azt válaszolta, hogy jó lenne, de még nincs miből. Ettől függetlenül a megkérdezettek fele nyugalomra és anyagi biztonságra vágyik idősebb korában:
A kiegyensúlyozott jövőhöz szükséges két legfontosabb dologként a legtöbben a stabil, jól fizető munkahelyet említették (77 százalék), de magas említési arányt ért el a fizikai és a mentális egészség (48 százalék), valamint a piacképes tudás (33 százalék) is.
Az anyagi és egzisztenciális biztonság eléréséhez szükséges tényezők közötti hét elemből álló rangsorban a karrierépítés végzett az élen (29 százalék), miközben a teljes életút megtervezését a fiatalok ötöde ítélte a legfontosabbnak. A családalapítás 17 százaléknál került az első helyre, de a ház, a lakás megvásárlása is sokaknál – 14 százaléknál – kiemelt jelentőségű.
A felmérés eredménye szerint a 20–30 év közötti fiatalok 60 százaléka legfeljebb ötéves időtávra tervez előre, ezen belül is igen magas, 33 százalék körüli a maximum egy-két évben gondolkodók aránya.
A válaszadók fele szokott rendszeresen – akár szórakozási, akár pihenési céllal – külföldre utazni. A rendszeresen külföldre utazók 62 százaléka mindig köt utasbiztosítást, 46 százalékuk pedig online teszi meg ezt. Ugyanakkor a válaszadók ötöde csak különleges esetekben biztosítja magát, 18 százalékuk pedig soha nem él ezzel a lehetőséggel. Az utasbiztosítási konstrukciók közül a válaszadók legnagyobb hányada – 26 százaléka – egyértelműen az ár alapján választ, míg 18 százalék a jól bevált, megszokott biztosítóját keresi. Kilenc százaléknak a gyorsaság a fő szempont, vagyis ők a legegyszerűbben, online elérhető termék mellett döntenek.
A Z generáció tagjai a fesztiválok alatt is igyekeznek gondoskodni a biztonságukról. Általában barátokkal érkeznek, akikre támaszkodni lehet baj esetén, feltérképezik az elsősegélynyújtó helyeket, a kijáratokat, és persze figyelnek arra, hogy folyamatosan elérhetők legyenek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.