BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fantasztikus történelmi csúcsra ért az OTP, utcahosszal döntötte meg eddigi rekordját a bankpapír

Hatalmas forgalomban emelkedett pénteken a BUX. A blue chipek közül csak a Mol zárt lejjebb, az OTP viszont szenzációs új csúcson búcsúzott a kereskedéstől.

Péntekre időzítette ünnepélyes becsengetését a pesti börzén az MBH Bank és az STRT Holding is. A bank az elmúlt 25 év legnagyobb tőkepiaci részvénytranzakcióját zárta a napokban, amelyben csaknem 12 ezer befektető vett részt, s a kibocsátás során bevont tőke megközelítette a 67,8 milliárd forintot. Az STRT pedig az év egyetlen elsődleges nyilvános részvénykibocsátását (IPO) zárta sikeresen, s egyúttal az Xtend-piacról a Standard kategóriába lépett előre a BÉT-en. A nap sztárrészvénye azonban új rekordjának köszönhetően vitathatatlanul az OTP volt.

otp
Az OTP volt a nap sztárja / Fotó: Shutterstock

Erre a péntekre esett nem mellesleg az úgynevezett boszorkányszombat (németül: Hexensabbat, angolul: Triple Witching), amely minden negyedév utolsó hónapjának harmadik péntekén, akkor is a kereskedés utolsó szakaszában köszönt be, amikor a különböző határidős ügyletek és opciós szerződések határideje egyszerre jár le. Az ekkor kialakult árfolyam döntő jelentőségű az ügyletek elszámolása szempontjából, ezért a profi kereskedők jellemzően óriási tőzsdei forgalommal igyekeznek beállítani a nekik kedvező kurzust.  

Így aztán a BÉT-en is hatalmas, 52,9 milliárd forintos forgalom mellett folyt a kereskedés, aminek eredményeként a BUX 0,8 százalékkal, 110 406 pontra emelkedett.

BUX részvényindex
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

Az OTP részvényei – melyeket közel 39 milliárd forintos értékben adták-vették – 1,3 százalékkal, fantasztikus új rekordra, 35 300 forintra erősödtek.

OTP részvény
Árfolyam: 41 060 HUF +660 / +1,61 %
Forgalom: 12 182 913 210 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

A bankpapír eddigi rekordértéke 34 940 forint volt, amelyet most a befektetők átadtak a múltnak.

A Richter 0,6 százalékkal, 9735 forintra, míg a Magyar Telekom 0,8 százalékkal, 1816 forintra drágult.

RICHTER részvény
Árfolyam: 11 130 HUF +250 / +2,25 %
Forgalom: 3 261 320 080 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.
MTELEKOM részvény
Árfolyam: 2 060 HUF +20 / +0,97 %
Forgalom: 1 428 513 750 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

A Mol árfolyama viszont 0,2 százalékkal, 2824 forintra süllyedt.

MOL részvény
Árfolyam: 3 970 HUF +114 / +2,87 %
Forgalom: 2 898 991 812 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

Jól szerepeltek az MBH Bank papírjai, melyek kurzusa – csaknem 1,7 milliárd forintos forgalom mellett – 0,9 százalékkal, 3390 forintra emelkedett.

MBHBANK részvény
Árfolyam: 3 170 HUF +20 / +0,63 %
Forgalom: 211 840 790 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

Az STRT Holding záróára 7 százalékkal, 1050 forintra esett, ám még így is 17 százalékkal múlta felül az IPO 900 forintos kibocsátási árfolyamát.   

STRT részvény
Árfolyam: 1 050 HUF -20 / -1,9 %
Forgalom: 2 309 940 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

Equilor Trader 

Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor! A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt. 

A forint is szárnyra kapott a hét utolsó kereskedési napján. Az euró árfolyama 386,6 forintig esett vissza.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.