Öröklés: új szabályokat vezetnek be Magyarországon, így érinti a közös tulajdont – a szakértő elmondta, mire kell számítani 2026-tól
Az Igazságügyi Minisztérium bejelentése szerint 2026 elejétől megváltozik az ingatlanöröklés rendje Magyarországon. Az új szabályok célja, hogy a hagyatéki eljárások gyorsabbá, átláthatóbbá váljanak, és kevesebb adminisztrációt igényeljenek – írta a Sonline.

A legfontosabb változás, hogy az örökösöknek a jövőben nem kell külön kérvényezniük az ingatlan tulajdonjogának bejegyzését. A közjegyző a hagyatéki eljárás lezárása után automatikusan továbbítja az adatokat a földhivatalnak, így a tulajdonosváltás magától megtörténik.
Ezzel megszűnik az a gyakorlat, melyben az örökösöknek akár hónapokat is várniuk kellett a bejegyzésre, és külön ügyintézést kellett kezdeményezniük a földhivatalnál.
A minisztérium szerint a módosítás a tulajdoni viszonyok gyors és pontos rendezését szolgálja, ami csökkenti a jogviták kockázatát is.
Az új szabályozás másik pillére az elektronikus hagyatéki eljárás országos bevezetése. A közjegyzők a jövőben egy online adatbázisba rögzítik az összes hagyatéki vagyontárgyat és dokumentumot. Az örökösök így akár külföldről is elektronikusan követhetik az eljárás menetét, hozzáférhetnek az iratokhoz, és betekinthetnek a hagyaték összetételébe. Ez különösen azok számára jelent könnyebbséget, akik nem tudtak személyesen ügyet intézni, vagy több település között kellene utazniuk.
Az öröklések során gyakori, hogy többen örökölnek egy ingatlant, például testvérek vagy szülők és gyermekek közösen.
A jogszabály-módosítás lehetővé teszi, hogy ha minden örökös egyetért, az ingatlant azonnal el lehessen adni,
és az árát arányosan fel lehessen osztani közöttük. Ezzel megszűnik a korábbi, gyakran elhúzódó közös tulajdon megszüntetési eljárás, ami sokszor hónapokig, sőt évekig is tarthatott. Fontos azonban, hogy a változás nem érinti a rokoni öröklési sorrendet – az továbbra is a polgári törvénykönyvben meghatározott rend szerint marad érvényben.
Gyorsabb ügyintézés, kevesebb vita
A minisztérium szerint az új szabályok célja, hogy a magyar hagyatéki rendszer gyorsabb, digitálisabb és átláthatóbb legyen. Az automatikus földhivatali bejegyzés megszünteti a fél évig elhúzódó adminisztrációs várakozásokat, az elektronikus ügyintézés pedig jelentősen csökkenti a személyes jelenlét szükségességét. Mindezek együtt lerövidíthetik a birtokba adást és csökkenthetik a családi viták számát is, mivel az öröklési folyamat a korábbinál jobban nyomon követhetővé válik.
A változás az ingatlanpiac működését várhatóan nem alakítja át alapjaiban, de a folyamatok felgyorsulását segítheti. Boldizsár Balázs, a Boldingatlan Kft. ügyvezetője szerint eddig is bevett gyakorlat volt, hogy az öröklés alatt álló ingatlanokat már a hagyatéki eljárás lezárása előtt meghirdették. „Ilyenkor jellemzően előszerződés született, a vevő foglalót fizetett, és az adásvétel a hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedése után vált véglegessé” – mondta. A szakember szerint az új rendszer gyorsíthatja a tulajdonjog rendezését és a birtokba adást, de a piac egészére nézve csak korlátozott hatással lesz, hiszen az ingatlanok értékesítése eddig sem akadt el a földhivatali bejegyzés miatt.