Hamarosan lehull a lepel: ekkor jelentik be a Dunaferr új befektetőjét – megmenekülhet a nagy múltú vasmű
Úgy látom, hogy még az idei nyár kezdete előtt be fogjuk jelenteni a Dunaferr új befektetőjét, mert ennek az ipari centrumnak igenis van jövője – jelentette ki Mészáros Lajos, Dunaújváros és térsége országgyűlési képviselője szerdán Fejér vármegye második legnagyobb városában.

A politikus Orbán Viktor miniszterelnök országjárásának harmadik, dunaújvárosi állomásán azt mondta, hogy most azon dolgozik, hogy a közeli jövőben egy olyan befektetőt találjanak, aki méltón viszi tovább ezt a nagy múltú ipari komplexumot. Hozzátette, hogy az semmiképpen nem opció, hogy az ország közepén, autópályák ölelésében kikötővel, vasúti kapcsolattal, közműhálózattal, erőművel ne tudják hasznosítani acélgyártásra, acélfeldolgozásra és egyéb ipari tevékenységekre a Dunaferrt.
Mészáros Lajos kiemelte, hogy tőkeerős befektetőkkel munkahelyek ezrei fognak létrejönni, a város iparűzési adóbevétele pedig többszörösére fog nőni.
„Egy dologhoz ragaszkodom, hogy az a fajta egészségkárosító környezetszennyezés, ami jellemezte a korábbi működést, nem jöhet vissza, erre garancia a kormány, Szijjártó Péter és Lázár János miniszter uraktól erre konkrét ígéretet kaptam” – fogalmazott.
Mészáros Lajos közölte, hogy kedden indították el egy új, négymilliárdos tudásközpont létrehozását Dunaújvárosban, a következő hetekben pedig elindul a bevezető utak felújítása Dunaújvárosban és Perkátán, Rácalmás és Kulcs között hamarosan befejeződik az új kerékpárút építése, Besnyőn bővül az óvoda, Beloiannisz most nyert támogatást új bölcsőde megépítésére. Adonyban és Rácalmáson a településen áthaladó főút teljes felújítása két napja megkezdődött, a több milliárdos iváncsai belterületi útfejlesztési csomag kivitelezési szerződésének aláírása a napokban megtörténik, miközben a nagyvenyimi, pusztaszabolcsi és ercsi útfejlesztések támogatói szerződéseit is aláírták.
Óriási fordulat a Dunaferrnél: elkezdték visszavenni az embereket a vasműbe, jön az új befektető – „Heteken belül eldől”
A Dunaferr újraindítása komoly mérföldkőhöz érkezett januárban: megkezdődtek a tárgyalások a nemzetközi szakmai befektetőkkel, akik a vasmű fenntartható és környezetbarát működésében látnak lehetőséget. A cél nemcsak a termelés visszaállítása, hanem egy modern ipari környezet kialakítása, amely hosszú távon biztosít munkahelyeket és gazdasági stabilitást.
Újabb lépés történt a Dunaferr jövőjének biztosításában: az acélipar megmentéséért felelős kormánybiztos, Fenyvesi Csaba Gábor és az állami felszámoló képviseletében Mike Ferenc megkezdte az egyeztetéseket nemzetközi szakmai befektetőkkel.
„A cél egy hosszú távon működő, környezettudatos ipari modell kialakítása, amely valós esélyt ad a dunaújvárosi vasmű újraindítására” – számolt be róla akkor a Facebookon Mészáros Lajos országgyűlési képviselő.
Megjelent a terv: négysávos úttal kötnék össze Magyarország két nagy autópályáját, a Dunferr sorsa múlhat rajta – megvan az átadás dátuma
„Évek óta beszélünk a helyi nyilvánosságban és a színfalak mögötti tárgyalásokon arról, hogy Dunaújvárosnak és az egész térségnek érdeke, hogy mielőbb megépüljön az M1-es és M5-ös autópályát összekötő gyorsforgalmi út. A korábban M8-asnak nevezett út a jelen tervek szerint Kecskeméttől Sárbogárdig futna, onnan pedig már M200-as néven érné el az M1-est” – írta februári Facebook-bejegyzésében Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere.
A városvezető szerint Dunaújváros központi helyzetét tovább erősítené a megépülése, és megkerülhetetlen logisztikai lehetőségeket nyitna a város és térsége számára. Úgy véli, hogy
a Dunaferr, a dunaújvárosi vasmű helyzete miatt ez most különösen sürgős lenne.
„Ezért próbáljuk minden fórumon sürgetni a beruházást, ami nemcsak nekünk érdekünk, hanem Székesfehérvár számára is fontos. Sokunknak ismerős, milyen gondot okoz az Auchan-körforgalom a megyeszékhelyünkön, az új út ezt is megoldaná” – emelte ki Pintér, aki emlékeztetett, hogy Lázár János közlekedési miniszter tavalyi levele szerint a Sárbogárd–Dunaújváros szakasz 2031-re lehet kész, most pedig úgy tűnik, hogy a Sárbogárd–M1 közötti rész már 2030-ra elkészülhet.


