Át kellett kicsit pofozni az atomenergiáról szóló törvényt - jobb lett
Formálódik a kis moduláris reaktorok (SMR) tervezésének, engedélyezésének, üzemeltetésének és hatósági felügyeletének hazai jogszabályi háttere. Bár az SMR-ek is atomreaktorok, atomerőművekre vonatkozó jogszabályok pedig vannak Magyarországon, azok értelemszerűen nem fedik le az SMR-ek azon jellemzőit, amelyekkel eltérnek a „normál” atomerőműtől. Emlékezetes, hogy még a két új paksi reaktor kapcsán is számos új regulára volt, és még lesz szükség, pedig azok „hagyományosak”.

Az április 19-i Magyar Közlönyben megjelent új törvény az atomenergiáról szóló 1996-os törvényt módosítja a kis moduláris reaktorok létesítése és hatósági felügyelete érdekében. Mindenekelőtt meghatároz és definiál két, a hazai jogszabályokban eddig nem létező fogalmat.
- Az első a kis moduláris reaktorblokk, amely fejlett 3. vagy 4. generációs, szabványos kialakítású, hő- és áramtermelésre létesítendő vagy üzemeltetett energetikai vagy ipari célú nukleáris reaktoregység. Részben vagy egészben előregyártott és -szerelt modulokból áll, és a nukleáris biztonság garantálására kidolgozott stratégiák és műszaki megoldások szempontjából logikailag elkülöníthető egység.
- A másik a kis moduláris reaktor létesítmény: ez olyan atomerőmű, amely egy vagy több, akár különböző életciklusszakaszokban lévő, de azonos telephelyen álló és azonos típusú kis moduláris reaktorblokkal vagy reaktormodullal rendelkezik.
A tizenhét paragrafusból álló törvény szerint az atomenergia-felügyeleti szerv (Országos Atomenergia Hivatal) hatásköre bővül az SMR-ekkel kapcsolatos telephelyvizsgálat, típusengedély, létesítés, üzemeltetés, átalakítás, leszerelés, programjóváhagyás feladataival. (A hivatal küldöttsége a napokban az Egyesült Államokban tájékozódott az SMR-ekre vonatkozó ottani szabályozásról.)
Már kiszámolták, mennyit fizet majd a kasszába az SMR
Az SMR-létesítménynek a Központi Pénzügyi Nukleáris Alapba történő befizetéseit (10. paragrafus) a tervezési élettartam és a leszerelés költségei alapján kell meghatározni, 3 százalékos reáldiszkontrátával.
A befizetéseket időszakos biztonsági felülvizsgálatok után felül kell vizsgálni, és a következő évi költségvetésben kell teljesíteni. Hatályát veszti az atomenergiáról szóló törvény atomfűtőműre vonatkozó része, viszont az új törvény több pontban is foglalkozik azzal, hogy egy SMR áram mellett hőt is előállít.
A törvény március 19-hez képest 31 nap múlva lép hatályba.
Az szól a kis moduláris reaktor telepítése mellett – ezt az új törvény is ismerteti –, hogy egy SMR
- sorozatgyártásban gyorsabban telepíthető, mint egy hagyományos atomerőmű,
- szabványos kialakítású,
- a decentralizált energiatermelés eleme,
- típustól függően alternatív felhasználási módokat kínál,
- használata segíti a klíma védelmét.
Magyarország több éve vizsgálja egy vagy több SMR telepítésének lehetőségét. Ilyen létesítményekre a felsorolt előnyökön felül elsosorban azért lehet szükség, mert az ország egyes régióiban várhatóan rövidesen növekvő ipari termelés, továbbá az adatközpontok kimagasló energiaigénye az áramtermelés bővítését követeli.


