BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szja-bevallás 2026: most visszafizeti az adót a NAV, így lehet igényelni – magyarok százezrei már véglegesítették a tervezetet

Több mint 610 ezer adózó már véglegesítette szja-bevallási tervezetét. A május 20-i határidő előtt érdemes minél hamarabb elfogadni vagy kiegészítve benyújtani a tervezetet, hiszen a NAV a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utalja ki a visszajáró adót.

Csaknem minden kilencedik érintett véglegesítette már a bevallását abból az 5,6 millióból, akinek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén is elkészítette a tervezetét. Az adóbevallási tervezetek az eSZJA-oldalon érhetők el, itt kell őket átnézni, elfogadni, illetve szükség esetén módosítani, kiegészíteni – hívta fel a figyelmet kedden a NAV.

Closeup,Woman,Filling,Form,Of,Individual,Income,Tax,Return,NAV, szja, aóbevallás, kalkulátor NAV: már több mint 610 ezren véglegesítették az szja-tervezetüket
Fotó: Shutterstock

A bevallási határidő 2025. május 20., de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét, vagy kiegészítve beküldeni a bevallást, hogy mielőbb megkapja a neki járó összeget. A NAV ugyanis a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utalja a visszatérítést.

Aki még nem regisztrált az Ügyfélkapu+-ra vagy a DÁP-ra, érdemes minél hamarabb megtennie, hiszen így intézheti el legegyszerűbben bevallását. Aki jogosult valamelyik adóalap-kedvezményre (például családi kedvezményre, személyi kedvezményre, három-, négy- vagy többgyerekes, a harminc év alatti anyák vagy az első házasok kedvezményére), de tavaly év közben nem kérte a munkáltatótól, kifizetőtől az érvényesítést, 

akkor ennek is most van itt az ideje.

A hivatal két új kisfilmmel is segíti az igénybevételt. Ha a tervezetben visszaigényelhető adó szerepel, a kiutaláshoz mindenképpen meg kell adni a bankszámlaszámot vagy postacímet.

A bevallási tervezetet ki kell egészíteni azokkal a jövedelmekkel is, amelyekről a tervezet nem tartalmaz adatot, ugyanakkor a magánszemélynek van információja vagy igazolása róla. Ilyen lehet például az ingatlan-bérbeadás vagy az ingó- és ingatlanértékesítés jövedelme.

A NAV 2017 óta készít a magánszemélyeknek tervezetet, az eSZJA pedig népszerűbb, mint valaha: idén március 13. óta már 1,2 millióan tekintették meg a tervezetüket, ebből 615 ezren véglegesítették is, közülük 437 ezren módosítás nélkül fogadták el az adóhivatal által kiajánlott tervezetet.

Gépjárműadó 2026: megszólalt a NAV a befizetésekről, van egy hiba, ami elrontja az egész utalást

Április 15. a gépjárműadó befizetésének a határideje. A több mint 3,5 millió érintett autósból április 1-jéig már 1,2 millióan befizették, közülük több mint 200 ezren az adóhatóság mobilappjában intézték a gépjárműadót. Fontos, hogy átutaláskor a közleményben az adóazonosító jelet vagy az adószámot kell feltüntetni, nem a rendszámot.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.