BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Indul Magyarország legnagyobb vasúti projektje – nem kell többé menetirányt váltani, erre várt a Balti–Adria-korridor

Megkezdődik a zalaszentiváni deltavágány építése. A beruházás az egyik legnagyobb jelenlegi magyarországi vasútfejlesztési projekt.

Hamarosan megkezdődik a jelenleg legnagyobb magyarországi vasútfejlesztési projekt, a zalaszentiváni deltavágány közel 12 milliárd forintból megvalósuló beruházása – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Balaic Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere. A Magyar Építők értesülései szerint a GYSEV Zrt. és a V-S Zala Konzorcium – amelynek tagja a Swietelsky Vasúttechnika Kft. és a V-Híd Network Kft. is – 11,79 milliárd forintért vállalta a kivitelezést. A munkálatok a tervek szerint 2028 elejére fejeződnek be.

Indul Magyarország legnagyobb vasúti projektje
deltavágány, vonat, vasút, közlekedés
Megkezdődik az egyik legfontosabb vasúti fejlesztés, a zalaszentiváni deltavágány építése / Fotó: Karnok Csaba / Délmagyarország (képünk illusztráció)

A GYSEV honlapján közzétett információk alapján a zalaszentiváni deltavágány megépítésére azért van szükség, mivel a Szombathely és Zalaegerszeg között közlekedő személyvonatok, valamint a Balti–Adria-korridoron Szlovákia, Lengyelország és Szlovénia irányába közlekedő és onnan érkező tehervonatok jelenleg csak menetirányváltással tudnak áthaladni Zalaszentiván állomáson.

A Szombathely felől érkező vonatok keleti irányban mennek be Zalaszentivánra, majd az ellenkező, tehát nyugati irányban folytatják útjukat Zalaegerszeg felé.

A kivitelezési munkák részeként új vasúti megállóhely is épül Szentivánvölgy néven, hogy a deltavágányt használó személyvonatok utasai is elérhessék Zalaszentiván települést. Az új megállóhely a deltavágánytól északra, a község központjához közel valósul meg.

Az ipari park is profitál a vasúti fejlesztésből

A magyar költségvetés, az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) és az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) Plusz pályázati alapjainak támogatásával a Zalaszentiván állomás nyugati oldalán megépülő új, 1500 méter hosszú, villamosított összekötő vágány megvalósulása jelentősen egyszerűsíti a vasúti közlekedést a térségében, ennek köszönhetően menetirányváltás nélkül, rövidebb menetidővel közlekedhetnek a vonatok.

A projekt további jelentősége, hogy a deltavágány végpontja egyúttal vasúti csatlakozást biztosít majd a METRANS tervezett logisztikai ipari parkjának, ahol szintén megkezdődhet a fejlesztés.

Balaicz Zoltán a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy az új vasúti deltavágány megépítésére vonatkozó nyílt, európai uniós közbeszerzés decemberben zárult le, a szerződést február 2-án írták alá. A forrás biztosítása után ez a megállapodás áprilisban lépett hatályba, így megtörténik a munkaterület átadása, és elindul az előkészítés.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.