Utolsó figyelmeztetést adott ki a NAV a magyaroknak: ma éjfélkor lejár a határidő – nekik nem lesz érvényes az szja-bevallásuk
Az szja-bevallás határideje május 20. Aki eddig nem nézte meg, és nem fogadta el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által készített bevallási tervezetét, annak a határidő lejártával a tervezete automatikusan bevallássá válik. Ez nem vonatkozik az áfás magánszemélyekre, az őstermelőkre és az egyéni vállalkozókra, nekik a bevallás benyújtása nélkül nem lesz érvényes bevallásuk – hívta fel a fiyelmet szerdai közleményében az adóhatóság.

A NAV azt tanácsolja, hogy mindenképpen nézze át és egészítse ki az adóbevallása tervezetét az is:
- aki tavaly év közben nem vette igénybe az adókedvezményeket, most egy összegben a bevallásban kérheti,
- akinek volt olyan jövedelme 2025-ben, amiről a NAV-nak nincs teljes körű információja, tipikusan ilyen lehet például a lakáskiadás vagy -eladás, akinek fizetendő adója lehet, ennek ugyanis a fizetési határideje szintén május 20. – ezután az összeg pótlékolódik, és ha tartozás van, az 1+1 százalékos rendelkezés sem lesz érvényes,
- illetve akinek visszaigényelhető adója van, mivel május 20-ig a bevallásban kérhető a kiutalás, a postai cím vagy bankszámlaszám megadásával.
A kitöltéshez, kiegészítéshez rengeteg segítség áll rendelkezésre, többek között a kérdés-felelet funkció, amely segít automatikusan kitölteni a bevallás megfelelő rubrikáit, de videós segédletek is elérhetők több témában a NAV honlapján.
A tervezet kezelése online, az eSZJA-ban a legegyszerűbb, DÁP- vagy Ügyfélkapu+-regisztrációval éjfélig bárhonnan, bármikor véglegesíthető a bevallás. Aki mégis papíron intézi, annak május 20-án, vagyis ma kell postára adnia. Fontos, hogy papíralapú bevallás aláírás nélkül érvénytelen!
Az 1+1 százalékos rendelkezés határideje szintén május 20-a, szerda. A civil szervezetnek szánt nyilatkozatot mindenképp be kell küldeni, az egyházit csak akkor, ha korábban nem nyilatkozott, vagy idén változtatni szeretne. A vallási közösségnek vagy a Nemzeti Tehetség Programnak szóló nyilatkozatot ugyanis a NAV évről évre automatikusan figyelembe veszi.
A NAV központi ügyfélszolgálatai 2026. május 20-án hosszított nyitvatartással, reggel 8 óra 30 perctől 18 óráig várják az ügyfeleket, a NAV Infóvonala, a 1819 (külföldről +36 (1) 461-1819) pedig 8 óra 30 perctől egészen 20 óráig hívható.
Fontos változást közölt a NAV az szja-bevallás határidejének közeledtével
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal központi ügyfélszolgálatai 2025. május 18. és 20. között meghosszabbított nyitvatartással, reggel 8.30-tól egészen 18 óráig várják az ügyfeleket. A személyes megjelenést választó adózók bármely, az szja-bevalláshoz kapcsolódó kérdésükre választ kaphatnak, átnézhetik, elfogadhatják, módosíthatják a tervezetüket, befizethetik adójukat, segítséget kaphatnak az Ügyfélkapu+-szal kapcsolatos ügyintézéshez is.
A NAV szakemberei felkészültek az ügyfélforgalom növekedésére, ennek ellenére nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni a bevallást. Kerülje el a sorban állást, nézze át még ma a tervezetét! Ha fizetendő adója van, május 20-ig pótlékmentesen rendezheti, a visszaigényelhető adót pedig eddig a határidőig egyszerűen, a bevallásban kérheti kiutalni, csak arról kell dönteni, hogy postai úton vagy bankszámlára kéri a visszajáró összeget. A NAV a visszautalást a bevallás benyújtásától számított 30 napon belül teljesíti.


