A pandémia ellenére is jól ment a Nitrogénműveknek
A Nitrogénművek csoport 3,466 milliárd forintos konszolidált adózott eredménnyel zárta 2020-at a nemzetközi szabvány alapján összeállított beszámolója szerint, az egy évvel korábbi profitja még 1 milliárd forint volt. A pétfürdői központú társaság alapvetően műtrágyát gyárt, de foglalkozik vetőmag-, növényvédőszer- és terménykereskedelemmel is, valamint előállít ipari gázokat. Árbevétele 88 milliárdról 94,8 milliárd forintra nőtt. E kedvezően alakuló számok mögött arra mutat rá a beszámolóban olvasható értékelés, hogy
a koronavírus-járványnak nem volt jelentős negatív hatása a csoport vállalataira – bár a védekezéssel kapcsolatos kiadásaik természetesen megnőttek –, viszont a műtrágya iránti kereslet élénk maradt, és várhatóan erősödik is.
További kedvező hatásként árazási előnyhöz juttatták a csoportot a csökkenő inputárak, amelyek javították működésének jövedelmezőségét is.

Az idei első negyedév számai azonban – legalábbis a mennyiségek szintjén – nem mutatták az élénk kereslet fennmaradását:
a csoport műtrágyagyártása a 2020 első negyedéves 482,3 ezer tonnáról 438,1 ezer tonnára, értékesítése pedig 503,3 ezer tonnáról 413 ezer tonnára esett.
A kisebb termeléshez magasabb költségek társultak: a gáz ára megkétszereződött a hollandiai gáztőzsdén a két összehasonlított negyedévben, ami azért is fontos, mert a csoport az ország legnagyobb ipari földgáz-felhasználója. (A beszerzésével kapcsolatos kockázatokat viszont határidős ügyletek kötésével tompítja.) A tavalyi első negyedévről az idei első negyedévre az áram ára is körülbelül a harmadával nőtt. Némi gyógyír az előbbiekre, hogy drágult az a két műtrágya is, amely szerepel a Nitrogénművek negyedéves közzétételében. A társaság egyébként jellemzően rövid lejáratú, tőzsdén kívüli határidős szerződésekkel adja el a műtrágyát, és ritkábban a terményeket is, amelyeknek többnyire rövid határidős ügyletek révén keres vevőt.
A forint 2020-as gyengülésének kedvezőtlen hatását ellensúlyozta, hogy a Nitrogénművek igyekszik euróban tartani a pénzét.
Máshonnan kell kálisót venni
Kálisót nem gyárt a Nitrogénművek a honlapja szerint, de forgalmaz, és hozzákeveri saját, komplex műtrágya termékeihez is. Ennek alapján kedvezőtlenül érintheti, hogy Fehéroroszország nem exportálhat kálisót a június 25-e után kötött megállapodások alapján az uniós szankciók miatt. (Mint a Világgazdaság beszámolt: a Fehéroroszországgal szembeni gazdasági megszorításokat az emberi jogok súlyos megsértése, az elnyomás fokozódása, valamint a Ryanair járatának földre kényszerítése miatt hagyta jóvá az Európai Tanács.)
A korlátozások miatt szűkülhet az a piac, amelyről a Nitrogénművek a kálisót beszerzi, az árak természetesen emelkedhetnek, ha pedig eddig éppen fehérorosz terméket vásárolt a társaság, akkor lehet, hogy egy időre más forrás után kell néznie.
Lapzártánkig nem értük el a társaság illetékesét, akit a szankciók konkrét hatásáról szerettünk volna megkérdezni.


