Elszólás

Érdekes elszólást pécéztünk ki pénteken Brüsszelben, az egyik kirakott sajtóanyagban: Frits Bolkestein, az Európai Bizottság egységes piaci ügyekért felelős tagja egy hágai beszédében kijelentette, hogy "a csatlakozás 2005-re van tervezve" ("The accession is scheduled for 2005"). Késő volt már, nem találtunk szóvivőt, akit zavarba lehetett volna hozni azzal, vajon Bolkestein úr csak írói munkásságának részeként jövendöl ilyeneket, vagy netán a nizzai állásfoglalás politikai óhaját is felülbíráló új bizottsági álláspontról van-e szó? (Ott ugyanis az állam- és kormányfők még arról beszéltek, hogy a 2004-es európai választásokon már az újonnan csatlakozott tagok honatyáit is üdvözölni szeretnék.) Netán a brüsszeli testületen belüli ellentétek -- egy újabb, ezúttal Verheugen--Bolkestein fronton támadt repedés -- megnyilvánulása az egész? Tulajdonképpen mindegy is, hiszen a válasz úgyis előre látható volt: gépelési vagy fordítási hibától a holland biztos magánjellegű véleményéig sok minden elhangzott volna a szóvivői magyarázatban, de legfőképpen annak hangsúlyozása, hogy a bizottság számára a bővítés abszolút prioritást élvez, amit méltán demonstrál a testület -- immár a nizzai csúcs által is szentesített -- bővítési stratégiája.
Tény, hogy igazából azt sem tudni, végül Bolkestein valóban el is mondta-e az inkriminált mondatot, ami amúgy egy hosszú -- a nizzai szerződést értékelő -- előadás vége felé, mintegy mellesleg szerepelt a szövegben, alapvetően egészen más jellegű érvek között. Nem bővítési beszéd részeként. Tény az is, hogy ő már az a szint, ahol a beszédeket mások -- gyakran többen is -- írják, és a kapkodás Brüsszelben sem ismeretlen: megeshet, hogy a pénteken csak este hat órára tervezett beszéd szövegét úgy rakták ki a szokásos déli "sajtótáj" írott anyagai közé, hogy igazából senki nem fésülte át rendesen.
De mindez nem is fontos. A lényeg tehát, hogy a brüsszeli gondolkodásban igenis változatlanul sokféle céldátum, határidő és menetrend motoszkál -- ez is. A kérdés most már csak az, hogy érdemes-e minden dátumozásra felkapni a fejünket, legyen bár az váratlanul és lelkesítően kedvező, vagy mint Bolkestein esetében: látszólag elgondolkodtatóan pesszimista? Sokan vallják, hogy nem igazán.
Alapvetően két iskola van: az egyik nem hisz semmi másban, csak a konkrét időponthoz, évszámhoz kötött ígéretben. A másik elsősorban a taggá válást meghatározó feltételek könnyítését -- így a nehezítő, netán kizáró tényezők kiiktatását is -- tekinti a legfontosabbnak. A többit pedig szívesebben bízná a folyamatra (így önmaga képességeire is). Aligha nagy melléfogás azt gondolni, hogy az előbbi főként a lengyel, az utóbbi többek között a magyar integrációs politikára jellemző.
Ami egyúttal sokat elmond a két jelölt országnak a bővítési folyamatban pillanatnyilag megélt helyzetéről is. Nem titok, hogy Lengyelország egyelőre még sok tekintetben távol van a taggá váláshoz szükséges állapotoktól. Nagyméretű ország, amelynek a különböző területeken a tényleges transzformációhoz sok és jókora követ kell megmozgatnia, sok ellenállást kell legyűrnie, sok pénzt kell invesztálnia. Nem nehéz belátni, hogy kellő elszánás mellett ugyanez egy negyedakkora ország esetében könnyebben mehet, főként, ha az elvárt reformokat sok területen voltaképpen már jóval régebben el is kezdte. Érthető, ha az előbbi úgy érzi, hogy egy dátumígéreten csak nyerhet, főként, ha kellő politikai nyomással sikerül egy viszonylag közelinek tűnő időpont mellé elköteleznie a másik felet. Ha kizárólag rajta múlna, valószínűleg még addigra sem lenne teljesen készen.
A gyakorlati haladást hirdető kis ország-megközelítés számára azonban bármilyen kötött időpont kizsarolása legalábbis kétélű fegyver. Semmilyen garancia nincs ugyanis arra, hogy a kapott dátum pont olyan lesz, amit ő is szeret. Cserébe viszont attól kezdve hiába minden "ráhajtás": még ha tényleg hamarabb is van készen, ki kell várni az eredetileg éppen a jelöltek által kirimánkodott belépési határidőt.
Ezért véli az utóbbi iskola, hogy nem annyira dátumokat kell fetisizálni, hanem lehetőleg minden területen igyekezni kell a minél gyorsabb haladásra. Az otthoni felkészülésben és jogharmonizációban is, meg a tényleges tárgyalási tempóban is. Ne legyen szűk keresztmetszet az előrehaladást behatároló körülmények és feltételek oldalán, csakis a képesség határozza meg a gyorsaságot.
Valójában e szerint a megközelítés szerint a túl sok dátumozás valahol az önbizalom hiányát is demonstrálja. S ha elfogadjuk ezt az érvrendszert, akkor valóban, Bolkestein úr hágai kijelentéseitől ugyanúgy hiba volna túlzottan megijedni, miként annak idején sem vallott túl nagy bölcsességre azt hinni, hogy mert Jacques Chirac kijelentette: 2000-re tagok leszünk, ezzel a dolog már el is van intézve. Célszerűbb átlépni rajta, mindaddig, amíg nem válik olyan, testületileg is vallott politikai tényezővé, ami már behatároló jellegűvé válhat. Dátumszerűen is.

Fóris György-->