Gazprom, vagy amit akartok

Bevallom meglepett, hogy hétfőn két televízió híradója is megkeresett Gazprom--BorsodChem-ügyben egy aznapi, e lap hasábjain megjelent cikkre hivatkozva. A kérdés, amivel az RTL Klub, illetve az Magyar Televízió munkatársai szinte egy időben kerestek fel, hivatalos formában azt firtatva: valóban nemzetbiztonsági kockázatot jelent-e a Gazprom tulajdonszerzése a BorsodChemben? A kamera előtt azonban kiderült, a két fiatal televíziós elsősorban arra kíváncsi, hogy "Az orosz maffia tényleg a spájzban van-e már"? A téma összetettségét és a híradóműfaj nehézségeit ismerve nem is olyan rossz arány, hogy csupán az RTL Klub Híradójában hatott ezzel kapcsolatos mondókám olyan szerencsétlenül, hogy többen felhívtak, meggyőződni arról, valóban én voltam-e az az értelmetlen fél mondat, akit a képernyőn láttak és hallottak. Ez persze önmagában még nem indokolná, hogy az ügyet itt tegyem szóvá. Nem is tenném, ha nem tartanám szimptomatikus jelenségnek azt a megközelítést, amit D. Tóth Kriszta riporter, illetve az RTL Klub hírszerkesztői hétfő este e kérdés kapcsán képviseltek. A problémát ugyanis .- s ezt mindkét beszélgetőtársamnak jeleztem .- nem szabad történeti-ideológiai alapon, előítéletektől terhelten vagy szenzációéhesen megközelíteni. Vagyis nem szerencsés egy látszólag kemény, de máskülönben értelmetlen fél mondattal azt üzenni a nézőknek, hogy a cég tulajdonszerzése azért jelent nemzetbiztonsági kockázatot, mert a Gazprom révén a fehérgalléros, pénzmosó, orosz maffia jelenhet meg hazánkban -. bár ez a szakértő szerint (vagyis szerintem -. T. P.) nehezen bizonyítható. Mindenekelőtt azért nem tartom szerencsésnek, mert ez így erősen leegyszerűsített és hamis válasz az eredeti kérdésre. A Gazprom ugyanis szerintem elsősorban politikai kapcsolatai és politikai-gazdasági háttere miatt jelenthet nemzetbiztonsági kockázatot, s ez bizony jóval több, mint amit az RTL Klub Híradója sugallt.
A Gazprom a földkerekség legnagyobb gázipari cége, amely a világ gázkitermelésének egynegyede, gáztartalékainak pedig 23,5 százaléka fölött rendelkezik, s évente mintegy 120 milliárd köbméter gáz szállít Nyugatra (ezzel az európai gázpiac több mint 30 százalékát uralja). A több mint 360 ezer főt foglalkoztató cég számos európai ország legfőbb szállítója (pl. Német-, Olasz-, Francia-, Cseh-, Magyarország, Szlovákia, Lengyelország, Törökország és Ausztria), s komoly gazdasági érdekeltségei vannak szerte Európában, most nem is beszélve persze a FÁK-országokról. Tulajdonosa az orosz gázvezetékrendszernek (144 ezer km), és teljes felelősséget visel a Moszkva által megkötött gázexportszerződések teljesítéséért. Olyan világcégekkel áll állandó kapcsolatban, mint az Alcatel, a Pirelli vagy a német Ruhrgas. Ez utóbbi elnökhelyettese egyébként tagja a Gazprom tíztagú igazgatótanácsának is, amelynek elnöke Vlagyimir Putyin egyik bizalmasa, Dmitrij Medvegyev, az orosz elnöki hivatal helyettes vezetője. E cég éléről lett miniszterelnök Viktor Csernomirgyin, s igazgatótanácsi tagjai közül jelenleg négyen is miniszteri rangot viselnek az orosz kormányban. Vagyis a Gazpromnak igen komoly befolyása van az orosz bel- és külpolitikára. Ez utóbbi kapcsán pedig látnunk kell, hogy a Gazprom nem csupán eszköze az orosz külpolitikának, de annak egyben egyik legfőbb irányítója is, különösen azon térségek irányába, ahová Oroszország gázt szállít. (Valószínűleg Putyin elnök ezt elégelte meg, és ezért indulhatott az orosz számvevőszék amerikai akciója.) Épp ez az összefonódás az egyik olyan tényezője a BorsodChem-ügynek, amely nem csekély nemzetbiztonsági kockázatot rejthet magában. A Gazprommal kábelvitában álló Lengyelországban például sokat tudnának mesélni arról, hogy miért is kedvezőtlenebbek az Oroszországgal 2001-re kötött gázegyezmény ár- és fizetési feltételei, mint voltak az elmúlt évben. Ukrajna és Bulgária esetét csak azért nem említem, mert e két ország komoly "gázadósságot" halmozott fel a céggel szemben, így Kijev vagy Szófia eleve sebezhetőbb, mint Varsó vagy Budapest.
A térségünk egészében, de különösen a reménybeli EU-tagjelölt államokban (Lengyelország és Magyarország) igen agresszív terjeszkedő politikát folytató Gazprommal kapcsolatos nemzetbiztonsági kockázatok másik része a jelenlegi orosz gazdasági és politikai viszonyokhoz köthető. Nevezetesen ahhoz, hogy a mai orosz valóságot csak igen erős eufemizmussal nevezhetjük modern és átlátható piacgazdaságnak, illetve stabilitást és biztonságot sugárzó jogállamnak. Az ilyen talajon született és működő cégek esetében viszont fennáll a veszélye annak, hogy működésük nem minden esetben bizonyulnak kompatibilisnek a piacgazdaság viszonyaival. Ennek keretében, illetve ennek marginális részeként jelenthet veszélyt a pénzmosás, fekete- és szürkegazdaságból származó pénzek és a fehérgalléros maffia megjelenése. Annak viszont igen csekély a valószínűsége, hogy az ilyen cégek közvetítenék az orosz gazdasági válság különböző negatív jelenségeit (sőt, ellenkezőleg: maguk is éppen a válság elől menekülnek). Különösen csekély ennek a veszélye a Gazprom esetében, amely -- mivel stratégiai nyersanyag kitermelésével, kereskedelmével, illetve feldolgozásával foglalkozik -- az eddigi oroszországi gazdasági és pénzügyi válságokból mindig megerősödve került ki.
A Gazprom--BorsodChem-üggyel kapcsolatos lehetséges biztonságpolitikai kockázatok harmadik eleme jórészt független a Gazpromtól. Nevezetesen: az szinte mindig komoly biztonságpolitikai kockázatot jelent, ha egy ország valamely stratégiai iparágát vagy szektorát egyetlen külföldi cég uralja, illetve ha stratégiai nyersanyagok beszerzése terén egyetlen forrástól válik függővé. A függőség biztonságpolitikai értelemben azt jelenti, ha egy országnak nincsenek alternatív beszerzési lehetőségei. Akár csupán potenciális értelemben, mint például a gáz terén Csehországnak, amely stratégiai tartalékait biztosítani tudja Nyugatról is -- bár jelenleg is az olcsóbb Gazprom az ország legfőbb gázellátója. Ezzel szemben például Lengyelországban a sajtó csupán napjainkban teszi fel az a kérdést, hogy Varsó az elmúlt tíz évben miért nem épített ki alternatív beszerzési csatornákat, s miért függ még mindig egyoldalúan az orosz szállításoktól. Nem véletlen az sem, hogy az Európai Unió 30 százalékban maximálja például a gáz és kőolaj egy forrásból való beszerzésének lehetséges arányát. A kérdés tehát, amelyre vegyipari szakembereinknek, illetve a közgazdászoknak válaszolniuk kell, az, hogy a BC-ben való tulajdonszerzéssel mekkora befolyásra tett szert az orosz cég a magyar vegyiparban, s befolyása mely területeken vagy milyen értelemben kizárólagos, már ha kizárólagos egyáltalán. Mert nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy a nemzetbiztonsági kockázat és érdek fogalma politikai kategória, vagyis politikusainknak kell eldönteniük, mit tekintenek annak, s ilyen értelemben felettébb relatív. S éppen ezért óvatosan és megfontoltan kell bánnunk a minősítéssel, hiszen feltehetően mi is tiltakoznánk, ha a Mol Slovnaftban való tulajdonszerzését és későbbi megvásárlását a hivatalos Pozsony nemzetbiztonsági kockázatként kezelné.
De megfontoltnak kell lennünk azért is, mert Oroszországban több "Gazprom" áll ugrásra készen.
A szerző biztonságpolitikai szakértő

Tálas Péter-->