Erőteljesebb inflációcsökkenés várható

A KSH legutóbb nyilvánosságra hozott jelentése szerint a 2000-es inflációs ráta 9,8 százalékos volt az előző évi 10 százalékos áremelkedéssel szemben. A számítási hibákon belüli csökkenést figyelembe véve 2000-ben a hazai infláció üteme tehát lényegében az előző, 1999. évi szinten maradt, amely a korábbi években tapasztalt évi 3-4 százalékpontos csökkenéssel szemben gazdaságpolitikai problémákat is felvető stagnálást jelent.
Az EU-követelmények teljesíthetősége szempontjából némi vigasz lehet, hogy az uniós országokban 2000-ben bekövetkezett körülbelül 0,5 százalékpontos inflációerősödés hatására az inflációs eltérés hazánk és az EU között némileg tovább csökkent. Mindezek alapján nem meglepő tehát, hogy a pénzromlás, pontosabban az ütemének további csökkentése a hazai gazdaságpolitika első számú, megoldásra váró problémája marad. Az inflációcsökkenés ütemének lassulása és a 2004 táján esedékes EU-csatlakozáshoz kívánatos évi 3-4 százalékos ráta elérése jelentős gazdaságpolitikai kihívást jelent, amely nem csak az inflációt közvetlenül befolyásoló tényezők kívánatos alakítását, de az egész gazdaságpolitika ilyen értelmű újragondolását feltételezi.
Mi történt 2000-ben? Áttekintve az előző évi inflációs folyamatokat, azt látjuk, hogy az év első felében összességében még az előző években érvényesülő kedvező jelek mutatkoztak, bár a nemzetközi piacokon a kőolajárak már jelentősen emelkedtek, és a hazai élelmiszerek korábban tapasztalt igen alacsony árnövekedési üteme is erősödni kezdett. Az élelmiszerek és az energiahordozók bizonyos elemeitől megtisztított maginfláció még igen kedvezőnek mutatkozott.
Bár a kormányzat által a költségvetés kapcsán megjelölt 7 százalék alatti inflációs ráta elérésére ekkor sem volt esély, de a pénzromlás további, jelentősebb csökkenésére még számítani lehetett. A kőolaj világpiaci árának szárnyalása, 36 dollár/hordó szintre jutása azonban már a kormányzati tényezőket is meggyőzte, hogy a Mol Rt. áremelési törekvései mögött nem a monopolhelyzettel való visszaélés, hanem késleltetéssel ugyan mérsékelt, de valós piaci áremelkedés jelentkezik, amelyeknek a felhasználókra történő áthárítása a piacgazdaság logikájából következő szükségszerűség. (Éppen a napokban jelent meg egy szerény híradás, hogy a Gazdasági Versenyhivatal szabályosnak minősítette a Mol Rt. ármegállapító intézkedését). A nem hatósági körbe tartozó energetikai termékek és szolgáltatások árai ettől kezdődően gyors vágtába kezdtek.
Ugyancsak 2000 közepére indult be a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékek árainak erőteljes emelkedése. Ez váratlannak is mondható, egyrészt, mert a világpiacon a mezőgazdasági nyersanyagok érdemleges áremelkedést nem mutattak, sőt további lassú csökkenés volt megfigyelhető, másrészt mert a hazai élelmiszerek árai az előző években az átlagos inflációnál lényegesen kisebb ütemben nőttek. Részben talán ez utóbbi tendencia indokolhatja, magyarázhatja az élelmiszerek hazai termelői és fogyasztói árainak gyors emelkedését 2000 második felében.
A hazai élelmiszerek jelentős áremelkedésének további magyarázata, hogy a legfrissebb, 1999-ről szóló mérlegadatok szerint az agrárágazat egésze 99-ben veszteségessé vált, részben a 90-es évek második felében jelentősen szétnyílt agrárolló, részben pedig az ágazat egészének stagnálása miatt. Érdemes itt arra utalni, hogy a hazai árak növekedésének beindulása arra az időszakra esik, amikor az támogatások is jelentős növekedésnek indultak.
Mindezek után felvetődik a kérdés, hogyan tovább 2001-ben, milyen inflációs tényezők hatnak, milyen mértékű pénzromlás várható Magyarországon? A konkrét tényezők vizsgálata előtt szükséges azonban megemlíteni azokat a legfontosabb általános feltételeket, amelyek ugyancsak nagymértékben hatnak az inflációs folyamatokra: egyrészt a várható általános gazdasági helyzetre, a gazdasági fejlődés meghatározó területeinek alakulására, másrészt a szubjektívnek nevezhető, de a tényleges infláció alakulására ugyancsak ható vállalkozói és lakossági várakozásokra, magatartásokra. Ami a gazdaság 2001-es kilátásait illeti, bár a növekedés feltételei és tényezői sok vonatkozásban változnak, módosulnak, de az alaphelyzet lényegében nem változik: a növekedési ütem továbbra is gyors, 5 százalék körüli lesz, a külső és belső egyensúly romlik ugyan, de nem számottevően.
Ami a szubjektív várakozásokat illeti, úgy ítéljük meg, hogy a 2000. év közepén jelentkező trendváltás, az árak ismételt erőteljesebb emelkedése nem kedvez az olyan tartós és megbízhatóan prognosztizálható magatartás megerősödésének, amely segíthetné az infláció erőteljesebb mérséklődését. A se nem optimista, se nem pesszimista, kivárásra berendezkedő üzleti és fogyasztói magatartások nem javítják -- reményeink szerint nem is nehezítik -- az infláció nagyobb arányú csökkenésének esélyeit.
Mindezek és a pénzromlást közvetlenül befolyásoló tényezők számbavétele után a GKI Rt. 2001-re az infláció csökkenésének erőteljesebbé válását prognosztizálja, éves átlagban 8,5 százalékost valószínűsít úgy, hogy a december/december inflációs ráta 8 százalék alá eshet. Mindezt persze azzal a feltétellel mondhatjuk, hogy a gazdaságban és a pénzvilágban itthon és külföldön váratlan és jelentősebb eseményre vagy fordulatra nem kerül sor.
Az inflációt közvetlenül alakító tényezők, amelyek 2000-ben meghatározó szerepet játszottak a pénzromlás alakulásában, 2001-ben részben módosulnak, részben továbbra is hatnak, és újabb inflációs tényezők is jelentkezhetnek.
A kőolaj és a földgáz ára, amely 1998-hoz képest több mint négyszeresére nőtt, 2001-ben a legtöbb szakértő megítélése szerint csökken, a 2000-es évi átlagos 29-30 dollár/hordó szintről 26 körülire. A csökkenés 2001 első felében a világpiacon erőteljesebb lehet, az év második felében azonban már jelentkezhetnek az áremelkedés irányába ható tényezők is. Magyarországon a helyzet azonban más, részben a kilenc hónapos késleltetés miatt a kőolaj és a földgáz beszerzési árai 2001 első felében nőnek, részben pedig az elhalasztott, a kormány által nem engedélyezett belső áremelés tartós és erőteljes inflációs nyomást jelent. Elképzelhető, különösen ott, ahol a fizetőképes kereslet jelentkezik, hogy az energiát tovább felhasználók akkor is árakat emelnek, ha a belső energiaárak tényleges emelkedése meg sem történik. Ezzel együtt is úgy ítéljük meg, hogy az energiaszektor árfelhajtó, inflációt erősítő hatása az eddiginél jóval kisebb lesz, de nem számítunk arra, hogy az erőteljesebb mérséklődés az energiaszektor oldaláról érdemi támogatást kaphat. Várakozásaink szerint az energiaárak átlagosan a várható 8,5 százalékos infláció körül vagy azt enyhén meghaladó módon alakulhatnak.
Miután a 2001-es esztendő a választások előtti utolsó év, így a reálkeresetek növekedése és a lakosság fogyasztása tovább dinamizálódik, ez utóbbi bővülése bizonyosan 4 százalék fölött alakul majd. Úgy látjuk tehát, hogy a keresleti oldalról az élelmiszerek árai emelkedésének csak szerényebb korlátai vannak, így ebben az évben ezek áremelkedése 3-4 százalékponttal magasabb lehet az átlagos inflációnál.
További körülményként említhetjük, hogy a dinamikusabbá váló belső fogyasztás bővülése önmagában sem az árcsökkenés irányába mutató fejlemény. A tavalyinál kb. 1 százalékponttal erőteljesebb nominál- és reálbér-növekedés, a szolgáltatások bizonyos, nem jelentéktelen részénél közvetlenül az áremelkedés irányába hat majd, így valószínűleg a szolgáltatások árai is meghaladják az átlagos inflációt.
Végezetül még egy további általánosabb makrogazdasági tényező, eszköz várható hatását szükséges említeni. Az előző években ugyanis a monetáris politika az árfolyam és a kamatok alakításával jelentős szerepet vállalt az inflációs folyamatok befolyásolásában. Részben a dolog természetéből következően, részben talán, mert ez ideig a monetáris politika túlságosan is erőltette az infláció mérséklését segítő beavatkozásokat -- a 10 százalék alá csökkent betéti kamatok és a 9,8 százalékos infláció mellett gyakorlatilag nincs reálkamat --, a monetáris politika mozgástere 2001-re jelentősen beszűkült, sem a kamatok, sem az árfolyam oldaláról érdemleges hatás nem várható a pénzromlás ütemének lassítására. Így a közvetlen külső és belső inflációs hatások tompítására a továbbiakban kisebb lehetőség adódik, és ebből következően az infláció tényleges alakulása az eddigieknél bizonytalanabbnak tűnik.
A szerző a GKI Gazdaságkutaó Rt. ügyvezető igazgatója