Francia Balkán

Alfred Sirvent, aki ha akarja, "hússzor is felrobbanthatná a Francia Köztársaságot", a német hatóságok végül kiadták Franciaországnak. Az Elf-Aquitaine olajkonszern egykori igazgatója a Fülöp-szigeteken töltötte békés nyugdíjaséveit egzotikus élettársával, ott érte el őt az Interpol nemzetközi elfogatóparancsa. Sokan szorítottak, hogy sohase érjen célba.
Hosszú út vezetett el addig, amíg a koreai háborúban harcoló altisztből, japán maffiózókkal bankbetörésen kapott bűnözőből üzletember lett, akinek vallomásától éppúgy tart Kohl volt német kancellár, akárcsak Roland Dumas egykori francia külügyminiszter.
A hajdan állami kézben lévő francia olajvállalat ugyanis a legfelsőbb politikával keveredett kétes hírbe. Alfred Sirven 1989-től 1991-ig az Elf második embere, majd néhány évig a cég svájci leányvállalatának vezetője lett.
A Sirvennek tulajdonított ügyek száma nagy, de a képlet egyszerű. Közpénzek illegális felhasználása különféle titkos célok érdekében. Ez a cél lehet Kohl kancellár újraválasztása éppúgy, mint francia fregattok exportja Tajvanra, vagy afrikai vezetők megdöntése-kinevezése. Többnyire azonban mindenki sötétben tapogatózik.
A Sirven hazaszállításával kapcsolatos hét eleji frankfurti közjáték akár több hónapos procedúrává is kiterebélyesedhetett volna, ha a német szociáldemokraták meg akarták volna szorongatni Sirvent, visszatartva kiadatását a franciáknak. Talán úgy találták, hogy már eleget rúgtak Kohlba a Leuna-ügy miatt.
A Leuna-műveket, a hajdani NDK egyik legnagyobb vegyipari kombinátját 1992-ben vette meg az Elf a Minol-benzinkúthálózattal egyetemben 4,9 milliárd márkáért. A Kohl-kormányt sokan átkozták, hogy elkótyavetyélte a kombinátot, sőt mi több még 1,4 milliárd márkás kormányszubvenciót is adott az Elfnek egy korszerű finomító építésére. (Ez már az Európai Uniónak is szemet szúrt, és vizsgálatot kezdeményezett.) Az Elf 100 millió márkás jutalékot fizetett az üzlet nyélbe ütéséért, amelyből obskurus liechtensteini cégek közvetítésével a német kereszténydemokraták pénztárnokának és német államtitkároknak is jutott. A dokumentumok a gazdasági minisztériumból eltűntek, a kancellárián pedig csak hézagos másolatok vannak. Az ügy miatt Kohl exkancellárnak magalázó magyarázkodásba kellett bonyolódnia, és a CDU volt vezetője örülhet, hogy megússza zárka nélkül.
Franciaországban Roland Dumas volt külügy- és Charles Pasqua volt belügyminiszter bánhatja sokak között Sirven visszatértét. A szocialista Dumas több mint fejedelmi ajándékokat kapott az Elf alkalmazásában álló barátnője, Christine Deviers-Joncourt közvetítésével. A neogaulle-ista Pasqua közeli munkatársainak neve pedig feltűnt azon a listán, amelyek titkos panamai, liechtensteini, svájci számlákról emeltek le. Egyébként sok tucat név volt társaságában képviselőktől, miniszteri titkárnőktől kezdve afrikai államfő feleségéig, vagy az SOS Racisme nevű szervezet megalapítójáig.
A Sirven-ügy bizony még rettenetesen hézagos. Sok ember sok pénzt kapott, és miért beszélne? Feltehető, hogy az állam rossz példát mutatott. (Hiszen állítólag Mitterrand elnök akarta támogatni Kohl újraválasztását.) Azután a dolog fordulni kezdett. A megbízottak gondoltak egyet, és fejükbe vették, hogy most ők fognak uralkodni megbízóikon. Milyen bizarr végül is, hogy állampénzen vesztegetik meg ugyanazon állam külügyminiszterét?
A különböző korrucpiós ügyekbe belefáradt magyarok gyakran hajlamosok Balkánt emlegetni. Pedig német kancellár dugipénzből akarja magát újraválasztatni, brit miniszter kétes hírű hindu milliárdosnak akar előnyt kieszközölni, egy volt francia külügyminisztert, aki később a törvény legfelsőbb őre lett, korrupció gyanújával kell bíróság elé állítani. Az Európai Bizottság királyi módon fizetett főtisztviselőiről pedig kiderül, hogy európai közpénzeket használtak fel magáncélra...
A "balkánozó" magyarok közül sokan nyilván úgy gondolják, hogy ha Magyarország eléri a tehetős nyugat-európai országok szintjét, a visszaélések is visszaszorulnak. A fenti példák azonban sajnos nem ezt mutatják.

Boronkay Tamás-->