Fogyasztóbarát energiapolitika

Hegedűs Miklós "Tanácstalan energiapolitika" c. vitacikkében (VG, 2001. február 21.) helyesen állapítja meg: szükség lenne arra, hogy az energiapiac szereplői "okos párbeszédben keressék a szektor piac- és EU-konform működési modelljét". Eddig nem volt párbeszéd, s talán éppen ezért az említett követelményeknek megfelelő modell sem alakult ki. Az Energiapolitika 2000 Társulat hivatkozott "nyilvános zászlóbontó rendezvényén" meghirdetett fogyasztóbarát energiapolitika a hiányolt párbeszéd kialakulását és végső soron az energiaszámlák minimalizálását szolgálja. Mivel a szerző szerint társulatunk "fellépése és jobbító szándéka tiszteletre méltó és üdvözlendő", továbbá maga is egyetért azzal, hogy a hazai energiaár "a lakosság egy nem jelentéktelen része által megfizethetetlen", megvan a közös alap az építő eszmecserére.
Mielőtt ezt megkezdenénk, fontosnak tartom rögzíteni, hogy az említett rendezvényünkön nem lehetett teljes képet adni a hazai energiapolitikáról vallott nézeteinkről, ami néhány félreértésre adhatott okot. Soha nem ringattuk magunkat a magánosítás "visszafordításának" illúziójába, s nem "a piacgazgaság követelményeinek negligálása" a kiindulópontunk. Energiapolitikai nézeteinket és javaslatainkat -- a kialakult helyzet elemzésére alapozva -- az "Uniós csatlakozás előtt a magyar energiapolitikáról" c. könyvben (Püski Kiadó, Bp. 2000) tettük közzé. Társulatunk, amint ez a rendezvényünk kiadványában is szerepel, az ebben foglaltakat tekinti alapnak. Aki tehát megtisztel bennünket figyelmével, annak célszerű elolvasni e könyvecskét. Ezek után vegyük sorra röviden a Hegedűs Miklós cikkében felvetett fontosabb kérdéseket.
Tulajdonviszonyok, liberalizáció. A két fogalom a vitacikkben összemosódik, pedig a liberalizációnak nem feltétele a magántulajdon kizárólagossága. Vegyes (állami és magán-) tulajdon esetén is lehetséges a liberalizáció. Az EU-direktívák pedig tiltják a tulajdon szerinti diszkriminációt, s ezért az állami tulajdon nálunk eddig alkalmazott hátrányos megkülönböztetése sem megengedett. Semmi nem bizonyítja a magántulajdon felsőbbrendűségét és előnyeit az energetikában, így azt a közkeletű elvet sem, hogy "a magántulajdonon alapuló piacgazdaság hosszabb távon az erőforrások jobb kihasználását adja". A legfrissebb nemzetközi és hazai tapasztalatok szerint magántulajdon esetén az ellátásbiztonság és a minőség inkább alacsonyabb, az árszínvonal pedig magasabb. Franciaországban a villamosenergia-rendszer 90 százalékban állami tulajdonban van, s hatékonysága nem marad el a magántulajdonú európai rendszerekétől, Kaliforniában az ismert események hatására a visszaállamosítással foglalkoznak, Hollandiában a nagyfeszültségű átviteli hálózatot visszavásárolja az állam. Jelentős az állami (önkormányzati) tulajdon Skandináviában. A privatizáció óta a hazai áramszolgáltatás minősége bizonyítottan csökkent. Az energiahivatal adatai szerint 1996 és 1999 között a háztartási fogyasztói panaszosok aránya 68 százalékról 87-re emelkedett, ebből a jogos panaszok aránya 38-ról 52 százalékra. Romlott az üzemzavar-elhárítás gyorsasága.
Mi azt mondjuk, hogy az állami és a magántulajdon, a (szabályozott) közszolgáltató és a liberalizált energiapiac egyenrangú. E piacok szabályait az EU-irányelvekkel összhangban egyidejűleg kell megalkotni és (energia)törvénybe foglalni. A liberalizált piaci szegmenst csak az uniós csatlakozáskor javasoljuk hatályba léptetni, míg a közszolgáltatási piacot azután is hosszú ideig fenn kell tartani.
Villanyár. A villanynak nincs világpiaci ára. Az árszínvonalat egy adott országban a tartalékviszonyok és a rendszerstruktúra által meghatározott termelési, szállítási és elosztási költségek mellett a tulajdonviszonyok, továbbá a szabályozott és/vagy liberalizált piac működése határozza meg. A végfelhasználói (fogyasztói) árat ezeken kívül jelentősen befolyásolja még a termelő-, szállító- és elosztócégek érdekérvényesítő képessége, továbbá a tarifapolitika. A hazai villanyárak bekövetkezett emelkedésének mértéke és üteme nem volt szükségszerű.
Ami pedig a piaci villanyárakat illeti, azok nem "a verseny erősítésével, a liberalizáció szélesítésével" csökkenthetők. Az árakat nem önmagában a verseny, hanem liberalizált piacon is a mindenkori kereslet-kínálat egyensúlya alakítja. Elméletileg is bizonyított, hogy a szabályozott piacon a fogyasztói átlagárat az összes termelő átlagos költsége határozza meg. A liberalizált piacon az ellenértékek spontán hatások miatt jelentősen ingadoznak, s nyomás érvényesül a kereslet által még igényelt legdrágább termelő árának elismerésére. Ebből adódóan a versenypiaci árak elméletileg is tartósan magasabbak, mint az önköltségi típusú szabályozott árak. Ennek a piacnak a legjobban kiszolgáltatott szereplői, a lakossági fogyasztók, nincsenek "alkupozícióban". Éppen ezért szükséges a lakosság érdekében a szabályozott ár fenntartása a közszolgáltatási piacon.
Állami szerepvállalás. A fentiek szerint az állam szerepvállalásának szükségessége nyilvánvaló. A vitacikk is elismeri, hogy "az energiaszolgáltatók sajátos monopóliuma miatt az állami szerepvállalás e területen mindig is erőteljesebb volt, mint a piac többi szegmensében". Az állam szabályozói (törvényhozói) hatalmának szükségességében nincs vitánk. Érdekes, hogy Hegedűs Miklós a Gazdasági Minisztérium általunk valóban élesen bírált, túlzóan liberális villamosenergia-törvényének tervezetét energiatörvényként említi. És valóban, az energetika piaci viszonyok közötti helyzetét az ágazati törvényeket megelőzően általános kerettörvényben kellene rendezni. Ezért fordultunk felhívással a magyar energetikáért felelős intézményekhez, szakmai és civil szervezetekhez, s kezdeményeztük az ország energiastratégiájának törvénybe foglalását. Az energiatörvényben az energetika megváltozott helyzetének megfelelően az uniós csatlakozás tényleges követelményeinek és nemzeti érdekeinknek, az energetika valós társadalmi szerepének figyelembevételével az alapkérdéseket kell rendezni. Ezek közül a legfontosabbak: az állami (közösségi) és a magántulajdonosi szerepvállalás mértéke, a közérdekű vezetékes energiaszolgáltatások (villany, gáz, távhő) helye és szerepe, az energetikai árszabályozás és árellenőrzés általános feltételei, a hatékony lakossági energetikai fogyasztóvédelmi szervezet és érdekegyeztető fórum létrehozása.
A hazai és egyes nemzetközi tapasztalatok azonban azt is mutatják, hogy a szabályozói hatalom önmagában piacgazdasági viszonyok között sem elég a közösségi érdekek érvényesítéséhez. Szükség van az állam piackonform tulajdonosi jelenlétére is. Egyetértek Hegedűs Miklóssal abban is, hogy "az állami tulajdonú energiaszektor is piacszerű üzletpolitikát kell, hogy folytasson" -. de a közösség, a lakosság érdekében, teszem hozzá én.
A fenti bonyolult kérdések természetesen sokkal részletesebb elemzést igényelnek, amelyhez a szükséges szakmai apparátus a GKI Gazdaságkutató Rt. rendelkezésére áll. Ma már a vizsgálatokhoz nélkülözhetetlen hazai és nemzetközi adatok és tapasztalatok is hozzáférhetők. Társulatunk szakértői készséggel részt vennének egy közös kutatómunkában, amely megalapozott válaszokat adhatna a felmerült kérdésekre, és elősegítené fogyasztóbarát energiapolitikai "víziónk" megvalósulását.
A szerző az Energiapolitika 2000 Társulat elnöke