Az infláció és a választások

A 2001. februári inflációs adat az áremelkedések ütemének némi erősödését hozta. A várakozásoknál magasabb áremelkedés mögött meghatározóan az élelmiszerek, valamint a szolgáltatások árnövekedése húzódik meg. Az áremelkedésnél talányosabb a kormányzat pálfordulása: ugyanis már 2000-ben is világos volt, hogy a költségvetés tervezésénél és jóváhagyásánál feltételezett inflációnál 2-3 százalékponttal magasabb lesz a tényleges ráta. Ennek ellenére a kormányzat tavaly nem korrigálta a valóságtól igencsak eltérő "hivatalos" inflációs mutatót, bár a nyugdíjak korrigálására az év végén mégiscsak sor került. A 6--7 százalék közé prognosztizált 2001-es infláció mellett a pénzügyi kormányzat március közepéig határozottan kiállt, majd néhány nappal az állásfoglalást követően három változatban javaslatot készített az ez évre valószínűsíthető pénzromlás alakulására, amelyek közül végül is a kormány a leginkább pesszimista 8-9 százalékos változatot fogadta el.
Mivel magyarázható a kormány eddigi határozottságának, elvi szilárdságának mostani enyhülése. A tényleges gazdasági körülményekkel aligha indokolhatjuk a gyengülő szilárdságot, hiszen az idén sem volt várható nagyobb arányú eltérés a kormányzat inflációs várakozása és a reálisan számítható között, mint az elmúlt esztendőben.
Sokkal inkább arról lehet szó, hogy a választások előtti évben a szavahihetőség felértékelődött, és például a szavazók jelentős hányadát kitevő nyugdíjasok megnyerése fontosabb politikai szempont, mint egy indulásnál is irreális inflációs mutató melletti következetes, de értelmetlen kiállás.
Függetlenül attól, hogy mivel is magyarázzuk a változó kormányzati készséget az inflációs mutató módosítását illetően, a gazdasági folyamatok oldaláról a mostani hozzáállást kedvező fejleményként értékelhetjük, hiszen a jelentősebb és tartósabb eltérő kormányzati inflációs várakozás már nem a gazdasági alanyok várakozásait mérsékli, hanem egy ponton túl a bizalomvesztést erősíti. Márpedig az infláció esetében az áralakulásra ható külső és belső gazdasági tényezők mellett igen jelentős szerepük van a nem gazdasági jellegű körülményeknek, ezen belül is a bizalomnak, a kiszámíthatóságnak.
A 2001-es áralakulás tekintetében a bizonytalanság most igen nagy, és az eltelt három hónapban talán még erősödött is, így az óvatos megítélés és hozzáállás nagyon is indokolt. Ezzel kapcsolatban arra utalok, hogy a kormányzat mozgástere az inflációs folyamat befolyásolására meglehetősen beszűkült. Egyrészt, mert az áralakulást leginkább befolyásoló monetáris eszközrendszer -. kamat, árfolyam -. szerepe erőteljesen gyengült. A forint havi leértékelésének üteme április 1-jétől 0,2 százalékra csökkent, a kamatok további erőszakolt mérséklése pedig az egyébként is visszaesett lakossági megtakarítási hajlandóságot ásná alá. Másrészt, a kormányzat pozíciója az infláció kézben tartására azért is gyengül az előző évihez képest, mert 2000-ben a világpiaci árhatások olyan termékeknél -- energiahordozók -- jelentkeztek, amelyek egy részénél a hatósági ármegállapítás meghatározó jelentőségű. 2001-ben már mindenekelőtt a piaci indíttatású áremelkedések lesznek az inflációt erősítő tényezők. Ez persze eddig is így volt, de ebben az évben a kormányzati mérlegelésnek már jóval kisebb tere lesz. Sőt a tavalyi hatósági árak a termelői árak megugrása miatt -- például építőanyag-ipari termékek esetében -- ebben az évben jelentkeznek a fogyasztói árakban. Végül az utóbbiak szempontjából igen fontos keresleti tényező -- bérek és jövedelmek -- visszafogására éppen a közelgő választások miatt jóval kisebb a kormányzati hajlandóság.
A várakozások szerint 2001-ben a bruttó keresetek növekedési üteme körülbelül 1 százalékponttal lehet magasabb a tavalyinál, a becslések szerint 14,5 százalék körül alakulhat. Kérdés, hogy a módosult kormányzati inflációs várakozások után a keresetek dinamikája nem gyorsul-e tovább. Ebből a szempontból a minimálbérek ez évi jelentős emelése nem volt igazán szerencsés politikai lépés, bár igaz, hogy a foglalkoztatás mértékét érdemben nem érintette, de a magasabb bérkategóriákban a bérnövekedés irányába ható tényezőket erősítette.
Az említett tényezők együttesen tehát az állami beavatkozást az infláció alakításában igen jelentősen visszafogják, és ha mindehhez hozzávesszük, hogy az elfogadott költségvetés a tavalyi enyhén restriktív jellegéből ellenkezőjébe váltott, úgy a kormányzat még inkább "a béna kacsa" pozíciójába került.
A bizonytalanság és az ehhez kapcsolódó óvatosság azonban nemcsak az inflációt közvetlenül érintő tényezők módosult jellegéből és az állami mozgástér szűkülése miatt tűnik indokoltnak, hanem a nagyon képlékeny világgazdasági fejlemények, kilátások, különösen pedig a hektikusan alakuló globális pénzügyi helyzet szempontjából is.
A szakértők legtöbbje egyetért abban, hogy az ez évi növekedési kilátások a tavalyinál valamivel kedvezőtlenebbek lesznek, a Magyarország szempontjából fontos EU-ban például a bővülési ütem 0,5-1 százalékponttal lehet kevesebb, mint az előző évben volt. Ez a körülmény visszafogja a magyar gazdaság növekedését, miután a belső kereslet teljeskörűen nem kompenzálja az exportdinamika gyengülését. Ugyanakkor azzal lehetett számolni, hogy a tavalyi jelentős cserearányromlás, amely a belföldön felhasználható jövedelmeket egy százalékponttal mérsékelte a GDP növekedéséhez képest, ebben az évben már inkább ellenkezőjére fordul, tehát enyhe cserearányromlást remélhetünk. Mindezekből az következett, hogy a belföldön felhasználható jövedelem nagysága a néhány tizedponttal csökkenő növekedési ütem ellenére is bővülhet, amely fedezetül szolgálhat a gyorsan bővülő belső fogyasztásnak.
A világgazdaság gyengébb növekedési feltételei és a tartósnak ígérkező pénzügyi bizonytalanság a hazai bővülést a feltételezettnél erőteljesebben visszafoghatja, miközben a remélt cserearány-javulás is elmarad. Ebben a helyzetben a most kiteljesedő belső fogyasztásnövekedés jelentősebb egyensúlyvesztéssel járhat, amely a második fél évben remélt érzékelhető inflációmérséklődést is későbbre halaszthatja. Ebben a helyzetben a realitásokhoz jobban igazodó kormányzati inflációs várakozás -- minden kedvezőtlen hatását figyelembe véve is -- segíthet az egyensúlyromlás fékezésében és a gazdasági alanyok jövőre vonatkozó döntéseinek megalapozásában.
Ugyanakkor az infláció mérséklésének mint elsőrendű gazdaságpolitikai célkitűzésnek kimondva, ki nem mondva politikai indíttatású kezelése veszélyeket hordoz magában, megtöri a viszonylag gyors gazdasági növekedést, valamint a kezelhető belső és külső egyensúly a magyar gazdaságban az utóbbi években kialakult egységét, és a 90-es években már megszenvedett drasztikus megszorítások rémképét vetíti előre.
A szerző a GKI Gazdaságkutató Rt. ügyvezető igazgatója