A 2001. februári inflációs adat az áremelkedések ütemének némi erősödését hozta. A várakozásoknál magasabb áremelkedés mögött meghatározóan az élelmiszerek, valamint a szolgáltatások árnövekedése húzódik meg. Az áremelkedésnél talányosabb a kormányzat pálfordulása: ugyanis már 2000-ben is világos volt, hogy a költségvetés tervezésénél és jóváhagyásánál feltételezett inflációnál 2-3 százalékponttal magasabb lesz a tényleges ráta. Ennek ellenére a kormányzat tavaly nem korrigálta a valóságtól igencsak eltérő "hivatalos" inflációs mutatót, bár a nyugdíjak korrigálására az év végén mégiscsak sor került. A 6--7 százalék közé prognosztizált 2001-es infláció mellett a pénzügyi kormányzat március közepéig határozottan kiállt, majd néhány nappal az állásfoglalást követően három változatban javaslatot készített az ez évre valószínűsíthető pénzromlás alakulására, amelyek közül végül is a kormány a leginkább pesszimista 8-9 százalékos változatot fogadta el.
Mivel magyarázható a kormány eddigi határozottságának, elvi szilárdságának mostani enyhülése. A tényleges gazdasági körülményekkel aligha indokolhatjuk a gyengülő szilárdságot, hiszen az idén sem volt várható nagyobb arányú eltérés a kormányzat inflációs várakozása és a reálisan számítható között, mint az elmúlt esztendőben.
Sokkal inkább arról lehet szó, hogy a választások előtti évben a szavahihetőség felértékelődött, és például a szavazók jelentős hányadát kitevő nyugdíjasok megnyerése fontosabb politikai szempont, mint egy indulásnál is irreális inflációs mutató melletti következetes, de értelmetlen kiállás.
Függetlenül attól, hogy mivel is magyarázzuk a változó kormányzati készséget az inflációs mutató módosítását illetően, a gazdasági folyamatok oldaláról a mostani hozzáállást kedvező fejleményként értékelhetjük, hiszen a jelentősebb és tartósabb eltérő kormányzati inflációs várakozás már nem a gazdasági alanyok várakozásait mérsékli, hanem egy ponton túl a bizalomvesztést erősíti. Márpedig az infláció esetében az áralakulásra ható külső és belső gazdasági tényezők mellett igen jelentős szerepük van a nem gazdasági jellegű körülményeknek, ezen belül is a bizalomnak, a kiszámíthatóságnak.
A 2001-es áralakulás tekintetében a bizonytalanság most igen nagy, és az eltelt három hónapban talán még erősödött is, így az óvatos megítélés és hozzáállás nagyon is indokolt. Ezzel kapcsolatban arra utalok, hogy a kormányzat mozgástere az inflációs folyamat befolyásolására meglehetősen beszűkült. Egyrészt, mert az áralakulást leginkább befolyásoló monetáris eszközrendszer -. kamat, árfolyam -. szerepe erőteljesen gyengült. A forint havi leértékelésének üteme április 1-jétől 0,2 százalékra csökkent, a kamatok további erőszakolt mérséklése pedig az egyébként is visszaesett lakossági megtakarítási hajlandóságot ásná alá. Másrészt, a kormányzat pozíciója az infláció kézben tartására azért is gyengül az előző évihez képest, mert 2000-ben a világpiaci árhatások olyan termékeknél -- energiahordozók -- jelentkeztek, amelyek egy részénél a hatósági ármegállapítás meghatározó jelentőségű. 2001-ben már mindenekelőtt a piaci indíttatású áremelkedések lesznek az inflációt erősítő tényezők. Ez persze eddig is így volt, de ebben az évben a kormányzati mérlegelésnek már jóval kisebb tere lesz. Sőt a tavalyi hatósági árak a termelői árak megugrása miatt -- például építőanyag-ipari termékek esetében -- ebben az évben jelentkeznek a fogyasztói árakban. Végül az utóbbiak szempontjából igen fontos keresleti tényező -- bérek és jövedelmek -- visszafogására éppen a közelgő választások miatt jóval kisebb a kormányzati hajlandóság.
A várakozások szerint 2001-ben a bruttó keresetek növekedési üteme körülbelül 1 százalékponttal lehet magasabb a tavalyinál, a becslések szerint 14,5 százalék körül alakulhat. Kérdés, hogy a módosult kormányzati inflációs várakozások után a keresetek dinamikája nem gyorsul-e tovább. Ebből a szempontból a minimálbérek ez évi jelentős emelése nem volt igazán szerencsés politikai lépés, bár igaz, hogy a foglalkoztatás mértékét érdemben nem érintette, de a magasabb bérkategóriákban a bérnövekedés irányába ható tényezőket erősítette.
Az említett tényezők együttesen tehát az állami beavatkozást az infláció alakításában igen jelentősen visszafogják, és ha mindehhez hozzávesszük, hogy az elfogadott költségvetés a tavalyi enyhén restriktív jellegéből ellenkezőjébe váltott, úgy a kormányzat még inkább "a béna kacsa" pozíciójába került.
A bizonytalanság és az ehhez kapcsolódó óvatosság azonban nemcsak az inflációt közvetlenül érintő tényezők módosult jellegéből és az állami mozgástér szűkülése miatt tűnik indokoltnak, hanem a nagyon képlékeny világgazdasági fejlemények, kilátások, különösen pedig a hektikusan alakuló globális pénzügyi helyzet szempontjából is.
A szakértők legtöbbje egyetért abban, hogy az ez évi növekedési kilátások a tavalyinál valamivel kedvezőtlenebbek lesznek, a Magyarország szempontjából fontos EU-ban például a bővülési ütem 0,5-1 százalékponttal lehet kevesebb, mint az előző évben volt. Ez a körülmény visszafogja a magyar gazdaság növekedését, miután a belső kereslet teljeskörűen nem kompenzálja az exportdinamika gyengülését. Ugyanakkor azzal lehetett számolni, hogy a tavalyi jelentős cserearányromlás, amely a belföldön felhasználható jövedelmeket egy százalékponttal mérsékelte a GDP növekedéséhez képest, ebben az évben már inkább ellenkezőjére fordul, tehát enyhe cserearányromlást remélhetünk. Mindezekből az következett, hogy a belföldön felhasználható jövedelem nagysága a néhány tizedponttal csökkenő növekedési ütem ellenére is bővülhet, amely fedezetül szolgálhat a gyorsan bővülő belső fogyasztásnak.
A világgazdaság gyengébb növekedési feltételei és a tartósnak ígérkező pénzügyi bizonytalanság a hazai bővülést a feltételezettnél erőteljesebben visszafoghatja, miközben a remélt cserearány-javulás is elmarad. Ebben a helyzetben a most kiteljesedő belső fogyasztásnövekedés jelentősebb egyensúlyvesztéssel járhat, amely a második fél évben remélt érzékelhető inflációmérséklődést is későbbre halaszthatja. Ebben a helyzetben a realitásokhoz jobban igazodó kormányzati inflációs várakozás -- minden kedvezőtlen hatását figyelembe véve is -- segíthet az egyensúlyromlás fékezésében és a gazdasági alanyok jövőre vonatkozó döntéseinek megalapozásában.
Ugyanakkor az infláció mérséklésének mint elsőrendű gazdaságpolitikai célkitűzésnek kimondva, ki nem mondva politikai indíttatású kezelése veszélyeket hordoz magában, megtöri a viszonylag gyors gazdasági növekedést, valamint a kezelhető belső és külső egyensúly a magyar gazdaságban az utóbbi években kialakult egységét, és a 90-es években már megszenvedett drasztikus megszorítások rémképét vetíti előre.
A szerző a GKI Gazdaságkutató Rt. ügyvezető igazgatója
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.