Katasztrofális helyzetben az agrárium

tól napjainkig az agrárgazdaság helyzete folyamatosan romlik. A nemzetgazdaság kilábalt a sokkból, de az agrárgazdaság mélyrepülése két éve újrakezdődött. Mára az mezőgazdaság, a vidék legsúlyosabb válságát éli. (Csökken az agrár GDP, az agrártermelés, a vállalkozási és az egyéni jövedelmek.)
Mi ennek az oka?
Nem a gazdaság állapota, nem a világgazdaságban lezajlott változások, ugyanis az orosz válság ellenére összességében nem ezek okozták az agrárbajokat, mivel a világpiaci árak emelkedtek, a világpiac kereslete növekedett. Lehetne hivatkozni az időjárásra, hogy hol árvíz, hol aszály volt, de az ebből keletkező károk "csak" a szokásosak voltak, a 90-es évtized első éveiben ennél sokkal súlyosabb aszálykárokat szenvedtek el a termelők.
Előzőekből következik, hogy nem az objektív helyzetből adódik a mezőgazdaság nyomorúsága, hanem az ok a rossz agrárirányítás, a kapkodó, átgondolatlan döntések, a mezőgazdaság, a vidékfejlesztés és a szociálpolitika végzetes összekeverése. Ezen túlmenően az ágazat túlpolitizáltsága, az indokolatlan, az ellenőrizetlen pénzosztogatások, az agrárdiplomácia kudarca, s nem utolsósorban az érvényes törvények folyamatos megsértése, be nem tartása következtében állt elő ez a katasztrofális helyzet.
Ma már nyilvánvalóan látszik, hogy a Fidesz és a kisgazdapárt közötti alku okolható azért a katasztrófáért, ami az agrárgazdaságban bekövetkezett. Torgyán József és csapata úgy kapott a kormánytól teljhatalmat, úgy vált a vidék élet-halál urává, hogy az első perctől nyilvánvaló volt: nemcsak a hozzáértésük nincs meg, hanem a kormányzáshoz szükséges alázatuk sem. Azt a kárt, amit a nemzetgazdaságnak okoztak, a magyar gazdák már rég érzik, az adófizetők, az alacsony jövedelmezőségű rétegek, köztük a nyugdíjasok most kezdik érezni a saját bőrükön.
Vegyük sorba, hogy ezen ámokfutás milyen károkat okozott.
1. Súlyos, több 10 milliárd forintos károkat szenvedtek el az agrártermelők, a gazdák, jövedelmük eltűnt, vagyonukat részben, vagy egészben felélték. Több mint 50 ezer munkahely szűnt meg, 400 ezer őstermelő, gazda volt kénytelen beszüntetni tevékenységét, vesztette el megélhetését. A vidék egyre inkább leszakad, az ország javuló gazdasági folyamatainak áldásában nemhogy nem részesül, hanem továbbra is vesztese a folyamatoknak, a magyar gazdát kizárták a polgárrá válás lehetőségéből.
2. Rosszul, felelőtlenül sáfárkodtak az adófizetők pénzével, a költségvetés adóforintjaival. Miközben folyamatosan azt a látszatot próbálták kelteni, hogy az agrárgazdaságra fordított forintok, az agrártámogatások "soha nem látott" mértékben emelkednek, a valóság az, hogy a támogatások az agrártörvényben előírtnál kisebb mértékben, legfeljebb reálértéküket épphogy megőrizve növekedtek. Nagyobb baj, ha ezen pénzek zöme nem a költségvetésben előírt célok szerint került elköltésre, sokkal inkább a klientúra, a szavazóbázis építését szolgálták.
A Torgyán-csapat azt hirdette, hogy ők az elesett gazdákat, kistermelőket kívánják alapjában felemelni, jól működő családi vállalkozásokat akarnak teremteni. Ezzel szemben semmire nem jó, sokszor megalázó, a szociális segélyek szintjét sem elérő az úgynevezett földalapú támogatásként kiosztott pénz, amiből nemhogy családi gazdaságot nem lehet építeni, hanem az esetek többségében még a létminimumhoz szükséges bevételt sem szerezték meg a gazdák.
Az őstermelők, családi gazdaságok zömét a regisztrációs rendelettel, az érthetetlen és bürokratikus előírásokkal terhelték, míg a foglalkoztató, minőségi árut termelő gazdákat diszkriminatív módon kizárták a támogatásokból. Miközben Torgyán József egy-másfél millió agrártermelőről beszél folyamatosan, addig a támogatásra jogosult, a regisztrált gazdálkodók valódi száma alig haladja meg a 170 ezret.
Joggal vetődik fel a kérdés, vajon hova tűnt az a sok száz milliárd forint, ami állítólag az agrártámogatásokra rendelkezésre állt? Az tény, hogy jutott pénz hol a búzabomba hatástalanítására, hol "vízidisznóra", hol ilyen-olyan kht.-kra, de jutott a Fradinak, a 100 százalékos FVM-tulajdonban lévő cégeknek, s töméntelen kisgazda szakértőnek is.
Többször -- luxusosztályon -- be lehetett járni a világot, de még a megyei FVM-hivatalnokok is tanulmányozhatták Új-Zélandban az uniós csatlakozást.
Tény, hosszú ideig egyetlen illetékesben sem merült fel, hogy vajon ezek a pénzek milyen hatékonysággal kerülnek felhasználásra, sőt egyáltalán az sem, hogy vajon mi mindenre használták az adófizetőktől beszedett forintokat.
Egyetlen biztató jel, hogy az elmúlt 1-2 hónapban megindult vizsgálatok (Kehi, ÁSZ, ügyészség stb.) talán részben feltárják, valójában hova kerültek ezek a pénzek. Remélhető talán az is e vizsgálatoktól, hogy legalább részben megszűnik a kapkodás, az ellenőrizetlen, összevissza pénzfelhasználás, ami mára mindennapos gyakorlattá vált. Hiszen csak ennek tükrében válhat érthetővé, hogy miért volt szükség ugyanakkor folyamatosan a meghirdetett agrártámogatások meghirdetés utáni azonnali leállítására (beruházási támogatások, EU-csatlakozáshoz fontos piacszabályozási segélyek stb.), illetve talán arra is fény derül, hogy a termelők a nekik jogosan járó támogatásokat miért csak több hónapos késéssel kaphatták meg.
Ugyan az elmúlt két-két és fél évben okozott károk, az emiatt bekövetkezett lemaradások már nem behozhatók, de talán a valósággal történő szembenézés felhívja a kormány, a parlament figyelmét, hogy ez az ámokfutás tovább nem folytatható, talán remény van rá, hogy a vidék, az agrártermelők és a gazdatársadalom szempontjából hatékony, átlátható, tisztességes intézkedések születnek, a "táskákban lapuló dokumentumok" helyett a vidék felemelkedését szolgálók keletkeznek.
Az, hogy ez a látszólagos optimizmus nem megalapozatlan, abból is táplálkozik, hogy ha sürgősen nem születnek átgondolt és tisztességes intézkedések, akkor a vidék gazdatársadalma súlyos árat fog fizetni, de ugyanígy súlyos árat fizet a fogyasztó, az agráriummal kapcsolatban nem álló polgár is.
Jól látható a gazdasági folyamatokból és a fenti levezetésemből is, hogy az élelmiszerárak gyors ütemű növekedése szoros oksági összefüggésben van azzal az agrárgazdálkodással, amelyet Torgyán József, Szabadi Béla és Tamás Károly neve fémjelez.
A helyzet ismert, a következmények adottak. Így most már közös felelősségünk az, hogy a tanulságokat leszűrjük és megteremtsük annak a feltételeit, hogy a vidéki Magyarországon élők, a gazdatársadalom is polgárává váljon hazájának.
Egy olyan új agrárpolitikához, amely korrekt, tisztességes, átlátható viszonyokat teremt, agrár-érdekképviseletünk újból kinyilvánítja együttműködési szándékát. Nyomatékkal szeretném hangsúlyozni, hogy a gazdatársadalom ellehetetlenítéséhez, a vidéken élő tömeg megfélemlítéséhez, elnyomorodásához -- mint ahogy eddig sem --, ezután sem vagyunk hajlandók asszisztálni. Továbbra is fel kívánjuk emelni szavunkat a hozzá nem értés, a félrevezetés, a klientúraépítés, az ellenőrizetlen pénzosztogatás és a korrupció ellen.
A szerző a Magyar Parasztszövetség főtitkára