A múlt szombati pártaktíva-értekezleten elhangzottakkal az MSZP vezető politikusai elérték azt, amiről hónapokon át hasztalan ábrándoztak. A televíziók híradásai és a hétfői lapok tudósításai a főként Kovács László elnök megfogalmazásában elhangzott üzeneteket ismertették az első bekezdésekben, s csak a közlések végén következtek a párt leendő miniszterelnök-jelöltjével kapcsolatos esélylatolgatások. Ennen alapján sikeresnek ígérkezik a Kovács László, Medgyessy Péter, Németh Miklós trió kakofonikus hangolása közepette kigondolt retorikai váltás.
A politikai gyűlésen Kovács László alig mondott újat ahhoz képest, amit a szocialisták bármelyike eddig is rendszeresen hangoztatott, mégis: azzal, hogy az egyébként nem ebben tehetséges politikus -- képletesen szólva -- felemelte a hangját, egyszersmind más megvilágításba helyezte mondandóját. "Leváltjuk a kormányt, és az utolsó pillanatban visszasegítjük Magyarországot az Európai Unióba vezető útra" -- harsogta, már amennyiben ez a kifejezés az ő esetében használható. Majd azt mondta: "Nem veszünk revánsot. De a most kormányzókat és klienseiket el fogjuk számoltatni az utolsó fillérig." Nyilvánvaló, az effajta keménykedés láttán-hallatán a szocialista érzelmű polgár elégedetten ízlelgetheti a "jól megmondta ezeknek" kéjes érzését.
Mi több, hasonlóan elmerengve olvasgathatja az akcióba lendült párt népszavazásra bocsátani tervezett kérdéseit is. Mint azt már megpendítettük, az MSZP első számú esélye a magabiztos Fidesz legyőzésére az, ha sikerül saját témákat találnia. Mégpedig olyanokat, amelyekről nemcsak a szocialisták beszélnek szívesen, hanem amelyek felett az oly fontos választók is szívesen gondolkodnak. Mármost a kiötlött népszavazási íven csupa ilyen, többségében jól, egy esetben szerencsétlenül megfogalmazott kérdés szerepel. Végtére kik azok, akik tiltakoznának az "ismét heti két teljes pihenőnap", a sorkatonai szolgálat eltörlése vagy a térítésmentes nyelvvizsga bevezetése ellen? Igaz, a nyugdíjaskérdés valahogy nem sikerült: nem biztos, hogy könnyű megmagyarázni az időseknek a fogyasztói kosaruk alapján számított áremelkedés figyelembevételének mibenlétét.
De kicsire ne adjunk. Nézzük inkább azt, hogy egy felvetés a munkavállalók, egy a nyugdíjasok, kettő a fiatalok rokonszenvét hivatott kivívni. Köztük van szinte mindenki, aki a szavazófülkékben számít. Aztán zavar-e eközben bárkit is az, hogy -- mondjuk -- a hivatásos haderő kialakításáról a párt szakértői pontosan tudják: az egyébként rokonszenves törekvés ez idő szerint költségvetési vonzatai okán megvalósíthatatlan.
Innen nézvést bízvást nevezhetjük a szocialisták egynémely megközelítését harsánynak -- bár: tegyék ezt helyettünk a kormánypártok, ha hozzá akarnak szólni --, csakhogy a Fidesz e hasábokon is nemegyszer hivatkozott, 1998-as ötlete a hétszázalékos gazdasági növekedésről sem volt kevésbé fellengzős.
Az MSZP-s kampánynyitány ügyében egy kézenfekvő kétség azért felmerül: amikor a párt az éjfeketénél sötétebb képet fest állapotainkról, azt törzsközönsége mellett elhiszik-e az immár majdhogynem mitikus bizonytalanok? Merthogy állítólag ők vannak a célkeresztben.