A riporter, és ami mögötte van

Tévedés áldozatai vagyunk, ez a legkevesebb, ami kijelenthető az elmúlt napok tévés botrányai láttán, Frei Tamástól Juszt Lászlón át Csiszár Jenőig. Megannyi produkció, amely etikai kérdések sorát veti fel. (Kinek hazudott "Andrej"?; Valóban szintén szerepet játszottak-e, természetesen pénzért, Csiszár élő műsorában a leszbikus számot bemutató heteroszexuális hölgyek?; stb.)
A leleplezések valóságtartalmától, az egész jelenséget körüllengő ízlésdeficittől függetlenül leszögezhető, hogy Frei a maga ásta csapdába zuhant. Évekkel ezelőtt egy Magyarországon addig ismeretlen tévés műfajt kísérelt meghonosítani. Hamar kiderült -- és gazdái, az RTL Klub vezetői előtt hosszú ideje is ismert volt --, hogy a körítés, a díszlet olykor puszta látszat, ez a műsor nem az, aminek készítője láttatni kívánja. Amit Frei csinált (eddig), az sokkal inkább a bulvártévézés műfajába tartozik. A nyugati országokban már kialakultak a szabályok, a nézők is tisztában vannak azzal, mely riportműsortól várhatják a tényfeltárást -- amelyben kizárt a források, megszólalók ellenőrzésének ilyen elmulasztása, egyáltalán, ennyire lazán kezelt tények felvonultatása, ha a látványosság ezt kívánja --, és mely műsorok elsőrendű feladata a szórakoztatás, noha tényekből kindulva.
A nyomozóriporterségnek megvannak a maga külön szabályai (a forrásokat szigorúan ellenőrző szakértői csapat, sok pénz és persze, önálló kontrollként, elkülönülő producer, rendező és riporter). A bulvárriportázs engedhet a felszínesség csábításának (hazudni azért itt sem illik). Mert a néző tudja, hová kapcsol, elhelyezte magában a műfajt. Amiként a nyomtatott bulvársajtónak is kialakult nálunk az olvasóköre, világosak a vele szemben támasztott elvárások, és eme orgánumok nem is akarnak többnek látszani, mint amit nyújtani képesek.
A kereskedelmi tévézés még kialakulóban van, így aztán könnyen kerülhetnek a képernyőre -- és ragadhatnak ott egy ideig -- kétes megbízhatóságú produkciók, ízlést sértő műsorok, végiggondolatlan ötletek (amikor az újdonság, az interaktivitás örvén bármi megmutatható). És persze olykor a leleplezések is ehhez a nívóhoz illenek. Valaki azt mondta a napokban, hogy Magyarországon a "sztárok" előbb kiáltják ki magukról, hogy azok, mielőtt a közönség elfogadná őket. Persze szegényházi sztárság ez, szerepek keverednek. Miféle csillag az, aki naponta többször ölt gúnyát, reggel riporter (műsorvezető), aztán saját bizniszt gründol, végül esti levezetésként a szakma szabályairól nyilatkozik, ír? A sztárokat a sajtó csinálja, de finomhangolásra azért még szükség lesz.