BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Külföldi lapszemle

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Financial Times, Le Figaro

Financial Times
A NATO bővítésének és a transzatlanti bizalom erősödésének szoros egységben kell szolgálnia Európa biztonságát -- írta a Financial Timesban a magyar külügyminiszter. A lap kontinentális kiadásában kedden megjelent elemzésében Martonyi János amellett érvel, hogy mindkét területen létfontosságú az előrelépés. Álláspontja szerint a NATO-külügyminiszterek egy hét múlva esedékes budapesti ülésének világosan és határozottan ezt az üzenetet kell közvetítenie.
Az atlanti szövetség azzal fogja demonstrálni a nyitott kapuk politikája melletti elkötelezettségét, hogy jövőre Prágában tartandó csúcsértekezletén új tagországokat hív meg soraiba -- állapítja meg a külügyminiszter, aki szerint ehhez a NATO-nak át kell gondolnia a bővítés mellett szóló stratégiai érveket, és meg kell teremtenie a végrehajtásához szükséges konszenzust.
A külügyminiszter szerint Budapesten a NATO-nak érdemi lépést kell tennie a további bővítés stratégiájának meghatározása felé, majd a prágai csúcsig hátralévő időben napirendre kell tűznie a "kiket" és "mikor" kérdéseit is. A szövetség Cseh-, Lengyel- és Magyarországgal történt sikeres bővítése egyértelműen indokolttá teszi a folyamat továbbvitelét.
A NATO a transzatlanti kapcsolatok megerősítésében is fontos szerepet játszik, Magyarország pedig nem tekinti alternatív választási lehetőségnek a transzatlanti és az európai biztonságot. Mindkettőre igényt tart, és mindkettőhöz kész hozzájárulni. Az EU önálló biztonsági és védelmi képességeinek a kiépítése sem jelenti azt, hogy a NATO elveszítené az európai biztonság szavatolásában játszott kulcsszerepét. A kezdeményezés nem az Egyesült Államok kizárására irányuló összeesküvés, és a Bush-kormányzat nem is használja azt ürügyként az Európától való elszakadásra -- hangsúlyozza a külügyminiszter.
Az önálló európai védelmi és biztonságpolitika kiegészíti a NATO-nak a közös védelemmel kapcsolatban vállalt kötelezettségeit. Egyúttal azt jelzi, hogy Európa hajlandó nagyobb szerepet és nagyobb terheket vállalni a kontinensen folyó konfliktusmegelőzési és válságkezelési tevékenységekben fűzi hozzá.
Martonyi szerint e tekintetben jó kiindulópontnak tekinthetők az EU nizzai csúcsértekezletén hozott döntések, s a NATO- és az EU-külügyminiszterek Budapesten sorra kerülő első hivatalos találkozóján tovább kell vinni ezt a folyamatot.
Le Figaro
A Strasbourgban politikai menedékjogot kapott zámolyi romák történetét több helyszínen körüljáró riportot közölt keddi számában a Le Figaro, feltárva azokat a körülményeket, amelyek a magyar romák egyedi esetét besorolják a közép-európai cigányságot sújtó diszkrimináció általános jelenségei közé, és az Európai Unió bővítésének jelenlegi szakaszában kiemelik a probléma időszerűségét.
Stéphane Kovacs, a konzervatív francia lap tudósítója a zámolyiak konkrét története kapcsán emlékeztet arra, hogy a közép-európai cigány kisebbség a piacgazdaság első számú áldozata, társadalmi-gazdasági helyzetének jellemző mutatói minden megközelítésben negatív rekordot döntenek. Ez a réteg a legszegényebb, legkevésbé iskolázott, a munkaerőpiacon legkevésbé keresett csoport, amelynek tagjai a legnagyobb arányban képviseltetik magukat a börtönbüntetést töltők körében.
Helyzetük Magyarországon és a térségben mindenütt, de Európa más államaiban is -- nevezetesen Olaszországban -- tovább romlott az elmúlt években -- idézi a szerző az Európa Tanács idevonatkozó jelentésének megállapításait. Claude Cahn, a Budapesten székelő Romajogi Európai Központ igazgatója szerint a térségben mindenütt érvényesülő cigányellenes diszkrimináció és elnyomás politikáját az a törekvés mozgatja, hogy a roma lakosságot hagyományainak feladására kényszerítsék. Ezt szolgálja a lakáshoz jutást akadályozó szegregáció, az iskolai oktatásban mutatkozó különbségtevés, a cigányokat hosszabb börtönbüntetéssel sújtó ítéletek is -- állítja a budapesti intézmény vezetője.
Az Európai Unióhoz való csatlakozás utolsó tárgyalási szakaszában az emberi jogok tiszteletben tartásának és a kisebbségek védelmének kötelező kritériumával szembesítik a jelölt országokat.

Financial Times, Le Figaro -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.