Nagy feszültség

Magas labdát ütött Bush amerikai elnök a minap, amikor olyan program indítását kezdeményezte, amihez még ért is. Rögtön meg is kapta: lobbizik! Hiszen az olajszakmából jött, mi mást akarhat tehát az ország energiaellátását hosszabb távra biztosítani kívánó -- értelemszerűen sok milliárd dolláros tervével --, mint a régi barátoknak kedvezni? (Gyanítom, akkor sem jött volna ki sokkal jobban a dologból, ha nincs köze az energiaiparhoz.)
Politikai ellenfelei mellett a környezetvédők is lecsaptak. Szerintük Bush a kényelmesebb megoldást választotta, amikor a növekvő energiaigény kielégítésére a mennyiségi ellátás növelését tűzte ki célul. Ehhez a következő húsz évben 1300 (többek között atom- és szenes) erőművet kellene építeni az országban, vagyis havonta ötöt. A lépés egyébként annyiban várható volt, hogy az USA már a kiotói egyezmény elutasításával világossá tette, a következő négy évben háttérbe szorulnak az országban a környezetvédelmi megfontolások.
A program szerint fel kell tárni újabb szénhidrogén-lelőhelyeket is, ehhez pedig össze-vissza furkálni az alaszkai természetvédelmi területeket, ezt a javaslat kicsit másképp fogalmazta meg.
Tegyük azért hozzá, hogy a javaslat -- betű szerint -- nem egyszerűen erőműépítésről és szénhidrogén-bányászatról szól, hanem az ezekkel kapcsolatos "fejlesztésekről, környezetkímélő eljárások kidolgozásáról". Vagyis csúsztatás lenne azt állítani, hogy a kínálat puszta növelése a cél. Majd talán meglátjuk, mire mennek el a milliárdok.
Sokan mégis a környezet elleni merényletként értékelik a programot. Grínpíszéknek már csak el kell dönteniük, hogy az olajszállító tartályhajó helyett most mihez kötözzék magukat -- szenes csilléhez, az atomerőművet elkerítő rácshoz, vagy egy alaszkai olajcsőhöz, bár ott fáznának.
A javaslat kapcsán felmerült még, tényleg olyan fenyegető-e az előrevetített energiahiány, amennyire azt a programot megfogalmazó szakértők állítják. (Akik, biztos, ami biztos, New Yorknak és az ország iparilag fejlettebb térségeinek már e nyárra áramellátási zavarokat ígértek.) S ha igen, az nem orvosolható-e megfelelő szabályozással, az energiatakarékos technológiák támogatásával, ahogyan a világ számos országában már megtették.
Vélhetőleg már nem, már késő.
Kalifornia állam neve hallatán manapság csak azért juthat eszünkbe a Szilícium-völgy, mert arra gondolunk: az áramszünet miatt biztos tartalékra kapcsoltak az informatikai cégek, s a napfényes tengerpart is olyan asszociáció kapcsán kerülhet elő, hogy ugyanilyen hőség lehet az épületekben, ahol áramhiány miatt nem működik a légkondi.
Tudjuk persze, hogy Kalifornia esete másról is szól. Az áremellátási zavarok elsődleges okozója nem a kínálat hiánya volt, hanem a "normál esetben" állami feladatnak számító energiastratégiáé, amivel meg lehetett volna előzni az ellátási zavarokat.
Ezt szeretnék most a programmal elkerülni országos szinten is. Mi pedig oltsuk el a lámpát, ha kimegyünk a szobából.