Lehet-e néhány millióval több

Úgy tűnik, a magyar miniszterelnökök kényszeres sajátossága a rögtönzés és a bombasztikus ki- és bejelentés. Először hallva miniszterelnökünknek a hazai gazdaság milliós munkaerőigényéről szóló fejtegetéseit, elszólásnak véltem, de az Amerikai Kereskedelmi Kamara rendezvényén komoly gazdasági szakemberek előtt megismételt milliós munkaerőigényt már komolyan kell venni, még akkor is, ha néhány nappal később magyarázkodásként már csak munkáskezekről volt szó.
A rögtönzés és a nagyobb hatás kedvéért tett politikai jellegű kijelentésekből általában nem szokott különösebb probléma lenni, hiszen a politikában nincsenek olyan fogódzók, amelyek alapján megítélhetnék egy kijelentés realitását. Bár a gazdaságtudományok is meglehetősen képlékenyek, de azért nem teljesen parttalanok, ezért a milliós munkaerőigény célszerűsége, legfőképpen realitása megbízhatóan körüljárható és megítélhető.
Ezek után nézzük a jelenlegi hazai foglalkoztatási helyzetet, amely alapul szolgálhat annak megítéléséhez, hogy aktuális-e Magyarországon milliós külső munkaerőigényről beszélni. A KSH 1999. évi Statisztikai évkönyve mintegy 30 ország foglalkoztatottsági szintjét közli, s ebben a rangsorban Izrael és Mexikó után Magyarország mutatója a legalacsonyabb, a 100 aktív foglalkoztatottra jutó nem aktívak száma nálunk 146 fő, Dániában 87, Japánban szintén 87, az átlag pedig 120 körül ingadozik.
A rendszerváltás után Magyarországon az a különleges helyzet állt elő, hogy egyfelől Európában páratlanul alacsony szintre esett a foglalkoztatási szint, másfelől a hivatalosan munkanélkülinek tekintettek száma viszonylag alacsony. De ettől a kérdés még kérdés marad, hogy mi van a több mint egymillió fővel, akik a rendszerváltás után kiszorultak a munka világából. Ha elfogadjuk is a sajátos foglalkoztatási helyzetet hosszabb távon, évtizedes kitekintésben azonban mégiscsak közelíteni kellene Magyarországon is a nemzetközi trendekhez. Ha a gazdasági növekedéshez létszámtöbbletre van szükség, akkor talán nem elsősorban a külföldi munkavállalók milliós importját kellene felvetni, hanem inkább olyan foglalkoztatási politikát kidolgozni, amely hosszabb távon lehetőséget kínál a munka világából kiszorultak számára.
A fenti tömeg változatlan arányú megtartása, eltűrése és egyidejűleg milliós külső munkaerő alkalmazása pestiesen szólva a magyar gazdaság számára dupla költség, fele élvezettel. A több mint egymilliós népesség munkába állítása azonban nem egyszerű feladat, és csak részben valósítható meg, miután a kiszorultak összetétele meglehetősen heterogén: leszázalékoltak, korkedvezményes nyugdíjasok, munkahely nélkül maradt vidéki nők, jelentős részben pedig a regisztrációból már régen kikerült kisebbség. Munkahelyteremtéssel, célszerű átképzéssel és különböző aktív foglalkoztatáspolitikai eszközzel azonban az évi egyszázalékos létszámtöbblet, amely a magyar gazdaság számára igényként jelentkezik, ebből a tömegből nagy valószínűséggel biztosítható.
Hasonló fontosságú lenne, hogy a munkába lépő korosztály a jelenleginél jóval nagyobb arányban találja meg a neki megfelelő munkahelyet. Jelenleg ugyanis igen magas a most végzett, de foglalkoztatást nem találók aránya, és ez állandósítja a rendszerváltás kapcsán elvesztett több mint egymilliós munka nélkül maradt népességet.
A külföldiek foglalkoztatása azonban nem elsősorban a hazai tartalékok bősége okán kérdőjelezhető meg. Arról van szó, hogy a modern gazdasági fejlődés nem létszámbővülésre alapozódik, hanem döntően a munkaerő hatékonyságának, eredményességének szisztematikus és jelentős növekedésére. A piacgazdaság egyik fájó pontja és a jövőt illetően talán az egyik alapkérdése, hogy a termeléshez és a szűkebben értelmezett szolgáltatások előállításához egyre kevesebb létszámra van szükség. A teljes 3-4 százalékos munkanélküliségi ráta -- a foglalkoztatás az EU legnagyobb kihívása, amelyre egyelőre nincs válasz.
Úgy gondolom, a következő évtizedben Magyarország esetében is inkább az elfogadható foglalkoztatási szint biztosítása, mintsem a munkaerőhiány okoz majd gondot. Ugyanis a nemzetközi összehasonlítások egyértelműen bizonyítják, hogy az egy főre jutó GDP, a makrogazdasági szintű hatékonysági mutató harmada-negyede az EU-átlagnak annak ellenére, hogy néhány iparágban, tevékenységi körben és a cégnél az elmaradás ennél jóval kisebb. Az EU-hoz való gazdasági felzárkózás a mostani lemaradás rohamos csökkentését feltételezi.
A nemzetgazdasági szintű termelékenység javításának két útja lehetséges, és ezen a "magyar modell" sem változtat, egyfelől a foglalkoztatási szint emelése, másfelől -- és döntően -- a hatékonyság javítása. A makrogazdasági hatékonyság ugrásszerű emelése nem öncélú, hanem a bérnövekedés, az életszínvonal növelhetőségének záloga. A milliós vendégmunkáscsapat gondolata egyik említett tényezőt sem érinti kedvezően, így célszerűsége közgazdaságilag nem igazolható. Ugyanis eléggé nyilvánvaló, hogy ekkora nagyságrendben a gondolt, de ki nem mondott térségekből csak közepesnél biztosan alacsonyabb szinten képzett munkaerő verbuválható. Ezen tömeg foglalkoztatásának hatékonysága kérdéses, de biztosan olyan intenzitású bérversenyt vált ki, amely megakadályozza, hogy az utóbbi évtizedben a munkapiacról kiszorult hazai népesség ismételten munkába állhasson.
Az alapvető makrogazdasági összefüggések mellett az ilyen tömegű munkaerő bevonása további problémákat is felvet. Ha abból indulunk ki, hogy jelenleg a hazai foglalkoztatottak száma 3,9 millió fő, akkor a vendégmunkás-milliók beáramlása legalább 25 százalékkal növelné számukat az időszak végére. Ilyen arányú idegen munkaerő foglalkoztatására a volt Nyugat-Németországban sem került sor, és aligha valószínű, hogy a magyar gazdaság -- amelynek fejlődése a 90-es években döntően a külföldi tőke beáramlására alapozódott -- erre képes lenne.
Továbbá a GKI Rt. rendszeres vállalati felmérései az utóbbi időben valóban a foglalkoztatás lassú növekedését jelzik. A foglalkoztatásnövekedés azonban szinte kizárólagosan a szakmunkás-, de inkább a felsőfokú végzettségűekre irányul. Kérdés, hogy a határon kívül élő magyar nyelvű lakosságban összességében van-e ilyen tömegű, magasan képzett munkaerő.
Tegyük fel, hogy a "sajátosan magyar modellben" milliós nagyságban valóban szükség lenne vendégmunkások alkalmazására, de kérdés, hogyan lehetne ezt biztosítani. Ennek felvetése már csak azért sem költői, mert Magyarországon is több évtizede jelentős különbség van a Dunántúl nyugati és az ország többi része között, de a kiegyenlítődés sem a foglalkoztatásban, sem a jövedelmekben nem igazán tapasztalható. Napjainkban is igen nagy a területi különbség a foglalkoztatás mértékében, a jövedelmekben, de nem tapasztalunk tömeges munkaerő-áramlást keletről nyugatra. Miért gondoljuk, hogy amennyiben erre tényleg szükség lenne a hazai gazdaságnak, akkor ez a munkaerő-áramlás ilyen tömegben, jóval nagyobb távolságról és más társadalmi, szociális környezetből minden további nélkül realizálódhatna.
Az idegen munkaerő alkalmazásának gazdasági célszerűségén és gyakorlati megvalósíthatóságán túl csak utalni szeretnék a társadalmi, szociális vonatkozásokra. A nemzetközi példák azt igazolják, hogy tömegméretű munkaerő-áramlás előbb-utóbb tömeges bevándorlással jár. Annál is inkább várható ez Magyarország esetében is, mert a polgári kormány társadalomvíziójának egyik központi alapvetése a család, és gondolom, ez a vendégmunkások esetében is érvényes. Milliós munkaerőhöz legalább 3-4 millió népesség tartozna. Gondoljunk bele, az ezer sebből vérző egészségügyünk, oktatásunk, infrastrukturális hálózatunk, lakáshelyzetünk hogyan lenne képes megbirkózni az így felmerülő problémákkal.
Az persze nem vitatható, hogy a gyorsan növekvő, látványos strukturális változásokon átmenő gazdaságban ideiglenesen és tartósan is bizonyos szakmákban, tevékenységekben szükség lehet külső munkaerőforrásokra. Ilyen jellegű foglalkoztatás egyébiránt napjainkban is van, becsülhetően 150-200 ezres nagyságban. A milliós nagyság azonban minden gazdasági célszerűséget nélkülöz, megvalósíthatósága is kétséges, társadalmi, szociális következményei pedig beláthatatlanok.
A szerző a GKI Gazdaságkutató Rt. ügyvezető igazgatója