EU-aggodalom Lengyelországért

Sajátos helyzet alakult ki a múlt heti lengyelországi választások után: a leendő parlamenti összetétel láttán az Európai Bizottság egyik magas rangú tisztviselője fontosnak érezte hangsúlyozni, hogy bizottsági körökben örülnek, amiért a szejmben úgymond a jövőben is láthatóan "működőképes többsége lesz az EU -csatlakozást támogató pártoknak". Vonatkozott mindez egy olyan országra, amelynek kormánya csaknem tíz év óta talán a legoffenzívabban szorgalmazza a mielőbbi taggá válást.
Valójában a lengyel választási eredmény -- ami nem teremtett kormányzóképes többséget egyfelől, parlamenti székekhez jutatott viszont két szélsőségesen EU-ellenes pártot is másfelől -- számos kérdést felvet, illetve jövőbeli potenciális problémát beprogramoz. Számba venni őket talán azért nem érdektelen, mert hiszen a választás magyar földön is közeleg.
EU-körökben nem a győztesek színe, vagy a majdani kormány összetétele, hanem működőképessége és EU-programja számít alapvető mércének. És a lengyel eredmény láttán éppen ebből a szempontból tartanak sokan attól, hogy ha kisebbségi kormány alakul, akkor még inkább lelassulhat a már eddig is sokszor -- jóllehet, óvatosan -- kritizált lengyel EU-felkészülés. Egy ilyen kormány manőverezési lehetősége önmagában is kisebb, ráadásul bármikor megzsarolható a "lojális" ellenzék részéről, nem kizárva, hogy ennek ára éppen valamilyen, EU-tagság szempontjából várt áldozat feladása, vagy felvizezése lehet. Még inkább fennáll ez a veszély, ha a kormány időről időre az EU-ellenes tényezőknek is kedvében kell hogy járjon.
Márpedig Lengyelország számos olyan házi feladattal adós, amelyek megoldása egyszerűen nem lehetséges gazdasági-társadalmi veszteségek nélkül. A legközismertebb példa az agrárszektor struktúrájának átfogó reformja, amihez eddig érdemben igazából egyik kormány sem mert hozzányúlni. De egyre türelmetlenebbül emlegetik Brüsszelben a korábbi tárgyalási fordulókon tett lengyel kötelezettségvállalások lassú teljesülését, a környezetvédelem, az igazságügy, valamint a külső határvédelem terén tapasztalható elmaradásokat. "Teljes a felfordulás náluk, egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy tudnak elkészülni 2003-ig egy olyan minimummal, amire már csatlakozási szerződést lehet aláírni" -- jegyezte meg egy bizottsági forrás.
Márpedig Lengyelország közismert módon nem egyszerűen az "egyik" tagjelölt, hanem számos mai tag számára a következő bővítés értelmét jelentő "igazi" tagjelölt. Nélküle is lehet persze bővíteni, de ahogy az egyik befolyásosabb tagállam vezető diplomatája visszakérdezett: "Minek?" Piaci, gazdasági, politikai, stratégiai és történelmi értelemben egyaránt a lengyel csatlakozás jelenti az EU meghatározó hatalmai számára azt a minőségi többletet, amiért már érdemes erőfeszítéseket tenni, áldozatokat hozni. (Tegyük hozzá, nem egyhangú vélemény ez a tizenötök körében: a skandinávok többsége például el tudna képzelni egy szűk körű bővítést, akár a lengyelek nélkül is, csak persze minél több balti országgal. De a kulcshatalmak többnyire a fenti nézeten vannak, élükön persze Németországgal.)
Éppen mindezek fényében is figyelik a mostani lengyelországi fejleményeket, különösen bizottsági körökben, növekvő aggodalommal, ahova persze szintén eljutott a híre annak, ahogy korábban számos varsói kormányzati tényező nyíltan is megvallotta: nézetük szerint az egész EU-joganyag aprólékos megkövetelése inkább csak illúzió és fontoskodás, a döntés végül úgy is politikai lesz. Amiben a lengyel tagság mellett szóló érvek többsége megkérdőjelezhetetlen.
Ez az, ami még az amúgy határozottan "lengyelpárti" bővítési biztost, Günter Verheugent is rendre idegessé teszi, és aki nem győzi burkolt figyelmeztetéseit ismételgetni: nincs előre beprogramozott tagság, a döntő szót igenis a csatlakozási kritériumok teljesítése jelenti majd.
Mindenesetre arra, hogy a lengyel probléma mennyire krónikussá vált Brüsszelben, jó példa egy közelmúltban lábra kapott értesülés: eszerint a tárgyalások végjátékához közeledve nem kizárt, hogy Varsónak esetleg felkínálnak plusz 6 hónapot a házi feladatok teljesítésére. Azaz, az erre alkalmas jelöltek többségével 2003 elejéig megpróbálnak mindent befejezni, lehetővé téve, hogy 2004. januárig a velük kötött csatlakozási szerződést mindenütt ratifikálhassák. Lengyelország pedig esélyt kaphatna arra, hogy csak 2004 júniusában váljon taggá: még éppen akkor, amikor a nevezetessé vált következő európai választás esedékes volna. Ezzel kaphatna közel fél évet esetleges elmaradásai rendezésére, miközben a gesztussal a nehézségeit is elismerik, kifejezik a befogadási szándékot is, de azt is értésére adják, hogy ha mégsem készül el, akkor azért immár csakis magát hibáztathatja.
Ez persze csak egy, a számos elképzelés közül. De akár erre, akár más verzióra kerül sor, annyi bizonyos, hogy minden korábbinál nagyobb szükség lehet arra, hogy a következő kormány kellően határozott és akcióképes legyen. És egyelőre éppen ennek esélyei látszanak csekélynek.
Márpedig arra, hogy milyen csapdahelyzeteket teremthet egy kedvezőtlen koalíciós összetétel, mi is ismerünk beszédes példát. Brüsszelben a SAPARD-ügyet még ma is emlegetik. A magyar kormány két évvel ezelőtt még elsőként adta leendő programjavaslatát, majd pedig másfél éven keresztül képtelen volt megteremteni a tényleges munka megkezdéséhez szükséges szervezeti, személyi feltételeket, miközben az illetékes tárca vezetője be nem tartott ígéretekkel látta el brüsszeli partnereit. E sorok írójának a napokban módjában állt informálisan elbeszélgetni az agrárügyek egyik brüsszeli kulcsfigurájával. Még ma is megdöbbenéssel kommentálta a kialakult helyzetet: "Ha valamelyik, elmaradott adminisztrációval és fejletlen intézményi háttérrel rendelkező, ''gyengébb'' tagjelöltről lett volna szó -- megérteném. -- De hogy az abszolút élenjárónak tekintett magyar közigazgatás volt képtelen ennyi idő alatt felállítani valami olyat, amire a sok minden másban inkább hátrébb járó Bulgária már hónapokkal korábban képes volt, ez szinte megmagyarázhatatlan" -- jegyezte meg.
Nos, Brüsszelben sokan tartanak attól, hogy effajta "megmagyarázhatatlan" helyzetek a választások utáni lengyel belpolitikában és közigazgatásban is kialakulhatnak. Számos, további fejfájást okozó problémára adva okot, immár a bővítési folyamat egészét is tekintve.
A szerző a Világgazdaság brüsszeli tudósítója