Nyugdíjazott pénztárak

A kormány még júniusban jelentette be, hogy elkészül a nyugdíjrendszer reformjának átfogó koncepciója. Az izgatott várakozás közepette valami egész váratlant is kaptunk.
A rendszerváltás óta bevett gyakorlatnak megfelelően a valós indítványozó helyett előlépett négy, magát pénzügyi szakértőnek álcázó koalíciós képviselő, akik előterjesztésükben egy csapásra megszüntetnék a normajáradék intézményét. A pályakezdők kötelező magán-nyugdíjpénztári tagságának eltörlését már tárgyalja a parlament.
Új koncepció még nincs, az 1997-ben elfogadott, tehát régi rendszer alól azonban kirántják a szőnyeget. A szektor könnyű préda, hiszen alig hároméves működése alatt még gyermekbetegségein sincs túl. Nem mutathatott be olyan fejlődést, amit a fejlett piacgazdaságokban több évtized alatt értek el a nyugdíjpénztárak a gazdaságban, a tőkepiacon és a társadalombiztosításban.
A fizetendő járulék 6 százalékos szinten történő befagyasztása után a pályakezdők kötelező pénztártagságának megszüntetése a már csökkentett forrás rendszerességére mér csapást. A normajáradék intézményének tervezett eltörlése a pénzügyi vonatkozások mellett legalább ennyire fontos emberi tényezőre hat. Kizárólagos célja a magánnyugdíjpénztárral mint a vegyes finanszírozású nyugdíjrendszer második pillérével szembeni bizalom gyengítése.
A pénztári tagság esetén senki sem fogja garantálni az állami nyugdíj 75 százalékánál nagyobb összeget, míg a normajáradék a 93,75 százalékot biztosította. Hatékony befektetéskezeléssel persze akár az állami nyugdíj 110-120 százaléka így is elérhető lesz, de -- a társadalom egészéhez hasonlóan -- a pénzügyekben teljesen járatlan és felkészítetlen pályakezdő ezt nem fogja felismerni.
Marad az "az a biztos, amit az állam ad" legvidámabb barakkos utánérzése. Ezt a kártyát a választások közeledtével eddig valamennyi kormány kicsinyes módon kijátszotta.