Bizonyítványosztás Brüsszelben

A többnyire októberben vagy novemberben kijövő éves "országjelentéssel" ugyanis meglepően hatékony fegyver került Brüsszel kezébe. Olyan ez, mint a bizonyítvány: bármi is történik év közben, igazából igyekszik mindenki arra összpontosítani, hogy az index jó legyen, miként aztán jó egy éven át visszamenőleg is mindenki arra utal, az lesz a viszonyítási alap. Elég év közben egy kis kiengedés, egy kis lassulás a jogharmonizációban, vagy torlódás a PHARE-pénzek kifizetésében, és a bizottsági illetékesek máris összehúzzák a szemöldöküket: ha ebben nem sikerül gyors javulást elérni, akkor ez bizony benne lesz az országjelentésben! Újabban már a belpolitikában is tág teret kapott az őszi bizottsági papírral való riogatás: ha a kormány nem siet -- ha az ellenzék nem kész együttműködni --, még elronthatják az idei jelentést. Oda a jó bizonyítvány.
Érdekes dolog ez, hiszen az évenkénti jelentés sem formális, sem informális módon nem része a csatlakozási tárgyalásnak. Amit köztudottan egyébként sem az Európai Bizottság folytat, hanem a tizenöt tagország, Brüsszel csupán a szükséges munkaanyagot -- szakvéleményt, állásponttervezetet -- szolgáltatja nekik mindehhez. A tagfelvételi tárgyalásokon annak a bizonyos 80 ezer oldalnyi EU-joganyagnak a technikai részletekig menő, aprólékos és egyenkénti áttekintése folyik, illetve annak tisztázása, hogy vajon adott jogszabályt a tagjelölt a csatlakozás idejére át tud-e venni, vagy sem, és ha nem, akkor mi a teendő. Nincs az a státustörvény, az a romahelyzet, ami akár kedvező, akár kedvezőtlen irányba módosíthatja az álláspontokat mondjuk a repülőtéri zajszintről vagy a vidéki bankok kötelező tőkeállományáról szóló irányelvek kapcsán. És a felvételi tárgyalást kizárólag a mindezekkel kapcsolatos alkuk és visszajelzések, leellenőrzött teljesítmények alapján fogják lezárni.
Honnan hát akkor a brüsszeli papír presztízse? Miért az a várakozás, amivel ma délután is Európa-szerte számítógépek tízezrei előtt ugrásra készen várják majd, hogy el lehessen kezdeni a netre rakott jelentés letöltését? S ami alapján holnap talán már kormányok vagy legalábbis tárcavezetők kényszerülhetnek magyarázkodni a parlamentjükben, illetve a sajtóval találkozva?
Nos, a végén kezdve: az országjelentések következtetései ugyan közömbösek a csatlakozási tárgyalás lezárása szempontjából, de már nagyon is lényegesek a leendő ratifikáláshoz, sőt nem kizárható módon akár már a csatlakozási szerződés aláírásához is. A csatlakozási tárgyalás ugyanis tényleg nem szól egyébről, mint a jogi-intézményi adottságok meglétéről. Ám a tagsági kritériumokat Koppenhágában 1993-ben ennél tágabb területet lefedve szabták meg. A taggá váláshoz a gazdaság érettsége ugyanúgy szempontnak minősül, mint a politikai intézményrendszer stabilitása, a demokratikus és jogállami keretek szavatolt működőképessége, az emberi jogok biztosítása. Ezekről így, tételesen már nincs szó a mostani brüsszeli tárgyalási fordulókon. Van helyette éves országjelentés. Ami viszont éppen hogy mindezek alapján is teszi évente mérlegre az adott tagjelöltnél fennálló állapotokat.
Aztán fontos a jelentés azért is, mert egyfajta politikai hőmérőként jelzi az ország általános EU-megítéltségét. Azt, hogy milyen jól "fekszik" mindenekelőtt az Európai Bizottságnál, de egy kicsit általában is a meghatározó tagok többségénél. (Brüsszelben sem légüres térben dolgoznak...) És ha a gyors taggá válás lehetőségének fenntartása belpolitikai prioritás, akkor egy-egy kedvező vagy kedvezőtlen vélemény azonnal belpolitikai tőkére is váltható. Többnyire át is váltják. Hasonlóan, a politikai tőkefelhalmozás szempontjából is érdekes a jelentés az EU-hoz fűződő viszonyban is. Elismerő volt a jelentés? Lehet nyomulni a tárgyalások felgyorsítása érdekében. Kedvezőtlen? Kezdődhetnek az elhárító diplomáciai manőverek az országimázs helyreállítása érdekében -- az elmúlt évi lengyel külpolitika volt erre a tipikus példa --, miközben otthon is van mire hivatkozni, miért kell a nadrágot még jobban felkötni.
Igen, az éves országjelentés észrevétlenül -- és eredetileg ilyen formában aligha óhajtott módon -- mérföldkővé és viszonyítási ponttá vált az egyes tagjelöltek EU- és belpolitikájában egyaránt. És minél jobban az EU-tagságra való felkészülés áll a stratégiai gondolkodás és nemzeti politikacsinálás centrumában, annál jobban felértékelődik az ehhez barométerül szolgáló éves jelentés is. Ezért lesz holnap mindenütt címlapsztori belőle, és ezért fogják még napokig szerkesztőségi vagy politikai kommentárok kísérni: mint a kristálygömbből, egyesek a jövőt is igyekeznek majd kiolvasni belőle.
Ami sejthetően valahol már a ló másik oldala. Mint mindent, ezt is a helyén kell tudni kezelni. Mert bármilyen jó is a jelentés összképe, ez mit sem tud pótolni abból, ha például meghatározó törvények elfogadása, intézményi hátterük megteremtése esetleg még kimutatható módon hónapos-éves nagyságrendű késésben van. Vagy más szóval: egy jó országjelentés -- amilyennek alapvetően amúgy a mostani magyar papír is ígérkezik -- ugyanúgy nem könnyíti meg a csatlakozási tárgyaláson megkövetelt tételes elszámolást, mint ahogy a lezárt fejezetek nagy száma sem segítene mondjuk Szlovákián, ha Meciar visszatérne a hatalomra.
A kettő ugyanannak a dolognak a két oldala. Nem egymást helyettesítő, hanem kiegészítő módon.