Növekedés ipar nélkül

A legfrissebb statisztikai jelentések már nem csupán az ipar növekedési ütemének mérséklődését, hanem az ipari termelés volumenének csökkenését mutatják. Az elmúlt néhány év szárnyalása után az ipar, mindenekelőtt a feldolgozóipar és ezen belül is az úgynevezett fejlett technikát megtestesítő ágazatok termelése csökkenni, egyes esetekben zuhanásszerűen esni kezdtek.
A hazai ipari konjunktúra alakulását figyelő elemzők számára iparunk megtorpanása szerves része annak a világméretű visszaesésnek, amelynek kezdetei már közel egy éve jelentkeztek az USA gazdaságában, majd ez év kezdetétől az EU országaiban is. Az utóbbi néhány évben ugyanis a magyar ipari cégek konjunkturális várakozásai -- 2-3 hónapos késleltetéssel -- nagyon szorosan követik a fejlett országok hasonló mutatóit. Önmagában tehát az ipari termelés megkezdődött csökkenése ugyan sajnálatos, de egyáltalán nem váratlan. A különös inkább az, hogy az egyes szakértők a bekövetkezett változásokkal kapcsolatban az eddig érvényesülő növekedési súlypontok átrendeződéséről, a gyors ipari bővülésre alapozódó gazdaságfejlesztési stratégia kudarcairól és új növekedéspolitika szükségességéről értekeznek. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ezen vélekedések mögött az a hiedelem húzódik meg kimondatlanul, hogy az eddigi fejlődés tudatos és szándékolt, gazdaságpolitikailag támogatott stratégia alapján ment végbe. Az meg külön hab a tortán, hogy néhányan még üdvözítőnek is tekintik a jelentkező módosulásokat, hangsúlyozva, a modern gazdasági növekedés nem alapozódhat az iparra, és a mostani visszaesést pótolhatja az építőipar, az idegenforgalom és más tevékenységi körök dinamizálódása.
Arra a véleményre meg kár szót fecsérelni, amely abban látja a mostani ipari megtorpanás jó oldalát, hogy a multik által uralt feldolgozóipar növekedési szerepének esetleges halványulása egyben a külföldi tőke "elnyomása" alóli felszabadulás esélyeit javíthatja.
A gazdaságpolitikai kérdések tehát a következők: egyfelől hogy a mostani ipari visszaesés más területek gyorsabb növekedésén keresztül kompenzálható-e, másfelől hogy a visszaesés konjunkturális jellegű-e, így a fellendülés következő szakaszában az ipar ismét elfoglalhatja-e helyét a hazai gazdaság dinamikus ágazatai között, vagy alapvető trendváltásról van szó. Lemondhatunk-e tehát a feldolgozóiparra alapozódó növekedési stratégiáról; pontosabban a következő 6-8 évben a feldolgozóiparon kívül van-e olyan nemzetgazdasági ágazat, amely átvehetné az iparnak az utóbbi 4-5 évben a hazai gazdaság növekedésében betöltött szerepét.
Ismeretes, hogy a magyar ipar, meghatározóan a feldolgozóipar az utóbbi időszakban nemzetközi összehasonlításban is látványos fejlődést produkált: a bruttó termelés tavaly például 18 százalékkal nőtt, de az ipar GDP-jének bővülése is éveken keresztül két számjegyű volt. Az adatok szerint jelenleg az ipar részesedése a GDP-ből 28-30 százalék között van. Az export dinamizálásában pedig szinte kizárólag az úgynevezett fejlett technikát képviselő ágazatok játszanak meghatározó szerepet, és súlyuk a teljes magyar exportban is igen jelentős. Nem véletlen, hogy a legfrissebb nemzetközi összehasonlításban Magyarország a hatodik a világon a fejlett technikát képviselő ágazatok gazdaságban elfoglalt súlyát illetően. A számok tükrében egyszerűen lehetetlen, hogy a GDP előállításában 28 százalékkal szereplő ipar visszaesésével a 4-5 százalékot reprezentáló építőipar és a pontosan nem ismert, de 6-8 százalékra becsülhető idegenforgalom rövid távon felgyorsuló fejlődése kompenzálni lenne képes. A kialakult struktúrában egyszázalékos ipari GDP-csökkenés a teljes nemzetgazdasági bruttó nemzeti termék 0,3 százalékos visszaesését eredményezi, miközben az építőipar és az idegenforgalom együttes egyszázalékos bővülése csupán 0,1 százalékkal emelheti a magyar gazdaság GDP-jét. Ugyancsak nehezen képzelhető el, hogy a fejlett technikát képviselő ipari alágazatokon túl az úgynevezett hagyományos iparágak fejlődése átvehetné a dinamizáló szerepet, ennek a változásnak sem a kínálati, sem a keresleti feltételei nincsenek meg. Bizonyos átrendeződés persze valószínűsíthető, új fejlesztési területek súlya és dinamikája azonban nem pótolhatja az infokommunikációs szektor mostani visszaesését.
Megítélésem szerint inkább az várható, hogy az amerikai infokommunikációs szektor drámai visszaesése, a világméretű dekonjunktúra után a high-tech iparágak ismét növekedésnek indulnak, és az ilyen típusú hazai iparágak számára is meghozzák a bővülés lehetőségét. Az az időszak persze már aligha térhet vissza, amikor az egyes ipari ágazatok évenként megtöbbszörözték termelésüket és exportjukat, ám az ipar 7-8 százalékos évenkénti átlagos növekedése ebben az évtizedben nemcsak lehetséges, de kívánatos is. Enélkül az évi 5 százalék körüli gazdasági növekedés csak merő álmodozás. Az persze tény, hogy a legfejlettebb országokban a növekedés hordozója már nem a szélesebben értelmezett ipar, de éppen azért, mert e térségekből az ipar egyre inkább a perifériára húzódik, a kevésbé fejlett Magyarországon az ipar még hosszú évekig a fejlődés motorja lehet.
A világméretű ipari dekonjunktúra idején a kormányzat gazdaságélénkítési szándéka elismerésre méltó, de figyelembe kell venni egyrészt, hogy az exportra alapozó növekedést a belföldi keresletbővítéssel csak szerény mértékben lehet befolyásolni, másrészt hogy az építési jellegű infrastrukturális beruházások -- autópálya-, lakásépítés stb. -- az iparon kívül több tevékenység számára kínál növekedési dinamikát, de ezek nem helyettesíthetik az ágazat gyengülő növekedését.
Éppen ezért a jelenlegi helyzetben arra lehet számítani, hogy az ipar jelentős növekedési ütemvesztése a nemzetgazdasági GDP kisebb mértékű bővülését hozza. A kormányzat gazdaságélénkítő programja ezen néhány tizedszázaléknyit segíthet, de a GDP bővülési ütemének átmeneti mérséklődését 2001-ben és bizonyosan 2002 első felében aligha állíthatja meg. A belső kereslet bővítését erősítő kormányzati program mellett pedig fontos lenne az exportpotenciál további átfogó fejlesztése, a cégek nemzetközi versenyképességének javítása, a feldolgozóipar technikai alapjait megteremtő külföldi beruházások ismételt lendületbe hozása. A feldolgozóiparra alapozó exportképesség javítása már csak azért is fontos lenne, mert a forint felértékelődése a minimálbérek diktált, drasztikus és általában a bérek növekedése a korábbi feldolgozóipari versenyelőnyünket éppen akkor csökkentette, amikor a dekonjunktúra elmélyülni látszik.
Remélhetőleg a jövő év második felében az ismét javuló konjunktúra az ipar növekedését a nemzetgazdasági átlag fölé emeli, bár az elmúlt évek kiemelkedő dinamikája nem tér vissza. Globalizálódó világunkban már eddig is, az EU-csatlakozást követően még inkább, a növekedés súlypontjainak alakítása nem a mindenkori kormányzat kívánságától, elképzeléseitől függ, hanem az üzleti beruházások több mint 80 százalékát jelentő külföldi befektetőktől.
A szerző a GKI Gazdaságkutató Rt. ügyvezető igazgatója