Veszélyben az inflációs cél

Egyre határozottabban körvonalazódik Magyarország EU-csatlakozásának lehetséges időpontja. Így lassan megtervezhetővé válik legkorábbi EMU-csatlakozásunk időpontja is. Ez utóbbi nem automatikusan adódó lehetőség semelyik EU-tag számára. Teljesíteni kell az úgynevezett konvergenciakritériumokat, és a pénzügyi stabilitást illetően hitelessé kell válni a 12 EMU-tagország, valamint az Európai Központi Bank számára is.
Magyarország piacgazdasággá történő átalakulása során több, csak rá jellemző sajátosságot mondhat magáénak. Ezek között igen eredményesek is vannak, de kevésbé sikeresek is akadnak. Ez utóbbiak közé tartozik a magyar gazdaság inflációs hajlama. Az éves drágulás 10 százalék körüli szinten befagyása közép-európai összehasonlításban Magyarországot kifejezetten a magasabb inflációjú körbe sorolja.
A pénzromlás fokozatos csökkentése első számú gazdaságpolitikai feladatnak tekinthető. A kérdés csak az, hogy ez a "fokozatosság" milyen időtartamot jelent optimális esetben, amely akkor áll fenn, ha az infláció csökken, a költségvetési egyensúly nem romlik, és a GDP növekedése dinamikus. Az MNB az év első felében nyilvánosságra hozta középtávú inflációs tervét. Eszerint már az idén elszakadnánk a 10 százalék körüli szintről, és 2002 végére 4,5, 2003 végére 3 százalék, 2004 végére pedig 2 százalék lenne az éves áremelkedési ráta.
Ahhoz, hogy az EU-csatlakozás után két esztendővel valóban beléphessünk az EMU-ba, ilyen meredek antiinflációs trendre van szükség. Az EMU-ra való felkészülés történetében előfordult hasonló teljesítmény. Persze a kül- és makrogazdasági körülmények is mások voltak.
2001 tavaszán az MNB nemcsak új inflációs célt hirdetett meg, hanem a forint árfolyamának ingadozási sávját plusz-mínusz 15 százalékra szélesítette, megszüntette a csúszó leértékelést, és konvertibilissé tette a forintot. Ezek az intézkedések egyértelműen arra mutatnak, hogy a 2006-os EMU-csatlakozásra akar felkészíteni a monetáris politika.
A sávszélesítést követően némi volatilitással a forint 10-12 százalékkal felértékelődött. Az antiinflációs célkitűzés szempontjából a felértékelődés igencsak előnyösnek tekinthető. A magyar exportszektor szempontjából azonban a rövid távú hatás éppen ellentétes. Az üzleti szféra számára a monetáris politika ilyen változtatása az időpontot illetően volt váratlan. Így üzletpolitikájukban nem igazán tudtak az árfolyamkockázat mérséklésére felkészülni.
A magyar gazdaság duális jellegének köszönhetően az export kétharmadát néhány multinacionális cég tartja a kezében. A multik esetében a forintfelértékelődésből fakadó bevételkiesés nem jelent komolyabb problémát. A többi kisebb-nagyobb magyar vállalat esetében azonban igenis komoly veszteséget eredményez ez a gyors és jelentős felértékelődés. Vannak olyan területei az üzleti szférának, ahol az egész tevékenység átértékelésére van szükség a mozgó forintárfolyamn miatt (például az idegenforgalom).
Feltételezhető, hogy jobb előkészítéssel ezek a veszteségek mérsékelhetők lettek volna. Persze a monetáris politika sikeressége más szempontok figyelembevételét is igényli. De összességében a jegybanki politika hitelessége éppen az előbbiekben bemutatott üzleti szférában alapvető feltételét jelenti a monetáris politika sikerességének. Tehát az üzleti várakozásokkal célszerű számolni minden egyes jegybanki lépésnél.
Tekintettel arra, hogy 2002-re, legalábbis az év első felében a legtöbb előrejelzés a recessziós jelenségek folytatódásával számol az USA-ban és az EU-ban egyaránt, Magyarországnak fel kell készülnie arra, hogy a GDP már ma is látható növekedéscsökkenése tovább folytatódik. Ez egyben azt is jelenti, hogy a költségvetési politikára nagyobb feladat hárul a korábbinál, ha be akarja tartani a GDP százalékában a 3 százalékot alig meghaladó éves hiányt.
Ezek a kissé borús rövid távú előrejelzések arra hívják fel a figyelmet, hogy a 2002-es inflációs cél teljesítése veszélybe kerülhet. Ha dinamikus keresletbővítést célzó expanzív költségvetéssel próbálják a recessziós hatásokat ellensúlyozni, akkor nehéz lesz a majdani EMU-csatlakozáshoz szükséges hitelt érdemlő stabilitási kultúra meglétéről a külvilágot meggyőzni.
Mindezek alapján úgy tűnik, hogy a legszerencsésebben alakuló középtávú világ- és belgazdasági fejleményekre van szükség ahhoz, hogy az MNB 2001--2004 közötti, igen feszített inflációs célkitűzését siker koronázza. A gyakorlatban nem jellemző a legoptimistább szcenáriók hiánytalan megvalósulása. Ezért érdemes lenne végiggondolni az EMU-csatlakozáshoz vezető monetáris politikai feladatokat és lehetőségeket.
Fenntartva a magyar cégek exportképessége szempontjából az egységes belső piacra való bekerülés után a leggyorsabb EMU-ba történő belépés fontosságát, hangsúlyozni kell, hogy a magyar gazdaság pénzügyi stabilitásának létrejötte lehet, hogy nem engedi meg ezt "az EMU-ba történő leggyorsabb belépést". Ez valós dilemmának tekinthető, ami az MNB középtávú monetáris tervében nemigen látszik megjelenni.
A szerző az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének munkatársa