Kétségkívül vonzó párhuzamot állítani az 1995. évi magyar és a héten elfogadott lengyel takarékossági csomag között. Mindkettőt baloldali kormány hajtotta végre röviddel azután, hogy jobboldali elődje romokban heverő államháztartást és külső egyensúlyt hagyott utódjára. Mindkettő részben szociális megszorításokkal és a közalkalmazotti bérkiáramlás visszafogásával igyekezett javítani a költségvetés helyzetén. Mindkettő elkészítésénél közreműködött - előbb pénzügyminiszterként, utóbb tanácsadóként - Bokros Lajos.
Itt azonban nagyjából be is fejeződik a hasonlóság.
Magyarországon a sokkterápiát megelőzően felelőtlenül laza fiskális és monetáris politika igyekezett feledtetni a választókkal - eredménytelenül - a rendszerváltás miatt elkerülhetetlen nehézségeket. Lengyelországban részben a jegybank túlzottan szigorú kamatpolitikája kergette recesszióba a gazdaságot, ami aztán nehéz helyzetbe hozta az új helyzethez későn alkalmazkodó kormányt. Bokros egyébként egy interjúban maga is hangsúlyozta, hogy a két helyzet eltérő, és a lengyel államháztartás nem igényel olyan sokkszerű beavatkozást, mint az akkori magyar. Hiszen Varsó már korábban megkezdte a nyugdíjrendszer, az egészségügy vagy az önkormányzati finanszírozás elkerülhetetlen reformját. Ami Bokros szerint a lengyel gazdaság legfőbb gyengesége, az a rugalmatlan munkaerőpiacnak köszönhető 18 százalék körüli állástalanság, a súlyos terhet jelentő agrárszektor és a sokszor veszteséges állami vállalatok megtartása, támogatása.
Eltérő a két csomag például abban, hogy a lengyel kormány nagyobbik pártja nem kíván pótvámot kivetni, ami a Bokros-csomagnak kulcseleme volt, viszont 20 százalékos kamatadót vezet be, ami homlokegyenest szembe megy Bokros megtakarításösztönző filozófiájával. A zloty lebegtetése miatt ráadásul ott nem alkalmazható az egyszeri, illetve a csúszó leértékelés.
Az persze nyilván nem véletlen, hogy a magyar jobboldal által már-már ördögként feltüntetett Bokros tanácsait több rendszerváltó ország is kikéri. Hibái ellenére ugyanis neki is nagy szerepe van abban, hogy a magyar gazdaság immár vitathatatlanul az egyik legversenyképesebb a régióban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.