BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Földtörvény: a múlt elkezdődött

Drasztikus földpiaci korlátozások lépnek hatályba a jövő év elejétől, miután a kormány földtörvénycsomagját a parlament tegnap elfogadta. A legsúlyosabban a tulajdonosi jogok csorbulnak. Ezután már a belföldi "tuti" vevőt vagy az akármilyen bérlőt sem lehet szabadon megválasztani, és földet elajándékozni sem lehet csak úgy. Morbid megállapítás, de igaz: 2002-től "halálbiztosan" kizárólag örökléssel lehet földtulajdonhoz jutni. Szinte minden más esetben elővásárlási jogot kap ugyanis a családi gazdaság, a helyben lakó és - biztos, ami biztos alapon - az állam nevében eljáró Magyar Nemzeti Földalap Kht. Ha a preferált termelői körnek föld nem kell, az állam vesz helyette, ráadásként pedig elő-haszonbérleti jogosítványokat is kap. A kht. a földeket kisajátíthatja, ha azokat minden óvintézkedés ellenére "nem megfelelő" személyek szerzik meg. Mi ez, ha nem a földek - legalábbis átmeneti - újraállamosítása, illetve durva hatalmi kontroll a földpiac felett?

A szabályozási változtatásokat most azért hajtják végre, hogy a családokat és a helyi gazdákat földhöz juttassák. Ebben önmagában semmi kivetnivaló nem lenne, ha közben nem vágnának oda a földtulajdonnal egyébként sem rendelkező társas vállalkozásoknak azzal, hogy számukra elő-haszonbérleti jogosítványokat gyakorlatilag nem adnak. Ráadásul teljesen bizonytalan, hogy a ma még "fantom" agrárcsaládok miből teremtik elő és tartják fenn gazdaságukat. Igaz, nekik jövőre százmilliárd forint hitelt szórnának ki az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank közreműködésével, de a tervezett ügyletet gyanússá teszi, hogy megnyugtató visszafizetési garanciák nem látszanak, és több más feltétel is olyan, hogy a hitelkihelyezést egyetlen kereskedelmi bank sem vállalná magára.

Mindezeket a módosításokat ma állítólag alkotmányos módon végre lehet hajtani. Miután azonban ebben többen kételkednek, az Alkotmánybíróság beadványdömpingre számíthat. Ez sem változtat ugyanakkor azon a tényen, hogy a parlament tegnap olyan kőkorszaki földügyi szabályozást fogadott el, ami túlzott és indokolatlan szigorításokat tartalmaz a piacgazdaságot építő Magyarországon. Sajnos ezúttal sem sikerült helyrehozni az elmúlt tíz év elhibázott agrár- és támogatáspolitikáját, ami miatt a mezőgazdaság jövedelmezősége nem olyan volt, hogy a magánbirtokok "maguktól" is kialakuljanak.

Hazafi László-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.