Papírforma

Ha evidenciának tekintjük, hogy a választások alkotmányos előírások szerint lehetséges időpontjai közül az áprilisiak a jobb-, a májusiak ellenben a baloldal számára kínálnak kedvezőbb esélyeket, akkor az aktuális államfőnek mindenkor tényszerűen részrehajlónak kell lennie. Innen nézvést természetes, hogy a Fidesz jelöltjeként székébe emelt Mádl Ferenc pontosan azokat a dátumokat választotta, amelyekről a legnagyobb kormánypárt ugyan soha nem beszélt fennhangon, ám mégis mindenki ismerte erre vonatkozó elképzeléseit.
A köztársasági elnököt már csak azért sem gyötörhették kételyek, mert az MSZP kivételével a szóba jöhető politikai formációk mindegyike a 2002. év negyedik hónapja mellett kardoskodott. Az államfő döntésével szemben érdemi kifogás tehát nem támasztható - a szocialisták egyetlen ellenérve sem volt nyomósabb annál, mint hogy kétszer is májusban voksolhattunk, s hol az egyik, hol a másik tábor diadalmaskodott -, egyvalamit mégis érdemes kiemelni. Mádl Ferenc indoklásában a Fidesz retorikájának egyik eleme köszön vissza, amely szerint a korábbi választások hozzájárulhatnak az uniós csatlakozási teendők elvégzésének mielőbbi folytatásához. Más kérdés: végső soron ez sem vitatható, hiszen még ha tartalmasabb tavaszi ülésszak következne is, a megmerevedett álláspontok miatt úgy sem számíthatnánk komolyabb előrelépésre a jogharmonizációs törvényalkotásban.

Ezzel együtt nem okvetlenül indokolt a húsvét, illetve a munka ünnepe választási kampányban játszó szerepét túlértékelni. Meglehet, ezúttal a virsli és a sör valóban hendikeppel startol a lelkiekhez képest, a választásokat azonban csak a templomokban vagy a majálisokon képtelenség megnyerni.

A küzdelem végkimenetelét ott is a helyszínek, médiumok és fórumok mindegyikén mutatott teljesítmény határozza meg.