Vihar utáni csend
A keddi csökkentéssel negyven éve először került 2 százalék alá az irányadó amerikai kamatláb. Ez mindenképpen drámai fejlemény, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az év elején még 6,5 százalékon állt a ráta. A jegybank szerepét betöltő Fed az idén már tizenegyedszer lazított a monetáris gyeplőn, ami jelzi: a baj a korábban vártnál nagyobb. Hiszen még fél éve is azt jósolták a vezető elemzők, hogy nyárra az amerikai lassulás eléri mélypontját. Nem így lett.
Azon lehet vitatkozni, hogy megkésett-e a Fed az idei sorozatos kamatcsökkentésekkel, az azonban nem vitás, hogy amikor bizonyossá vált számára a recessziós veszély, akkor határozottan lépett. Januártól májusig öt félpontos enyhítést jelentett be, amit nyáron két negyedpontos vágás követett. Sokan akkor úgy értékelték ezt, hogy a konjunktúraciklus valóban elérte mélypontját, a szeptemberi terrortámadások okozta bizalomvesztés azonban egy csapásra új helyzetet teremtett. Az egyre nyilvánvalóbbá váló recesszió ellensúlyozására a Fed visszatért a félpontos csökkentésekhez, novemberig összesen háromszor.
A keddi negyedpontos enyhítést tulajdonképpen jelzésértékűnek is tekinthetnénk, miszerint a folyamatok kezdenek ismét kezelhetővé válni, és már nincs szükség drasztikus lépésekre. Ezt a reményt táplálhatja az is, hogy a majdani kilábalás szempontjából oly fontos fogyasztói bizalom - az afganisztáni katonai sikerek, az ünnepi árleszállítások és a kamatcsökkentések miatt - kezd visszatérni, mégpedig meglepően látványos módon.
Mindez akár optimizmussal is eltölthetné az üzleti élet szereplőit, de ettől még tény, hogy jelenleg stagnál a fejlett ipari országok teljesítménye, mégpedig többé-kevésbé egyszerre. Tény az is, hogy a globális konjunktúra rendkívüli mértékben függ az amerikaitól, amely viszont a meglévő egyensúlyzavarok miatt eléggé kiszámíthatatlan. Egyelőre tehát viszonylagos csend honol a világgazdaságban, de még nem lehet tudni, vajon kiderül-e az égbolt, vagy újabb viharfelhők érkeznek.
