A disznó éve

Az emberi szervek pótlásáért folyó harcban ezúttal az állati donorok tenyésztői szereztek jó pontokat. Sertéseik szerveit az emberi test hírek szerint nem lökné ki, mint a "normális" disznókét. A versenyben azok nyernek és juthatnak sok-sok milliárd dollárhoz, akik nagy tömegben és viszonylag olcsón állítanak majd elő megbízható szervhelyettesítőket.

A hagyományos átültetés drága, a donorszerv is kevés, és árnyékot vet a módszerre a szervkereskedelem. Nagy hátránya a kilökődés veszélye is, bár ez elhárítható.

A donorszervhiány megkerülhető mesterséges szövetek, szervek alkalmazásával, de ezek igencsak tökéletlenek, még a sokat reklámozott műszívek is csak szűkre szabott ideig dobognak. Csak kényszerből bízhatók életfunkciók testen kívüli gépre is, mondjuk a mozgást korlátozó vastüdőre, a drága és gyakori használatot feltételező művesére vagy a merev végtagprotézisre. (Viszont a szívritmus-szabályozó bevált, és megfizethető.)

Eredményei dacára csak a távoli jövő megoldásának tűnik az őssejtből kitenyésztett emberi szövet vagy szerv is. Az ez irányú kutatást ugyanis hátráltatja, hogy a munka során emberi sejteket kell klónozni, amit viszont a legtöbb országban etikai okokból korlátoztak vagy betiltottak.

Sokan állati szervek átültetéséhez, azaz a xenotranszplantációhoz fűznek nagy reményeket. Bár ellenérzéseket keltene, ha emberekben sertésszív dobogna, még ez is jobb, mint ha a beteg meghalna. A lélektani teher mellett fenyeget egy másik veszély is. Senki sem tudhatja, nem lenne-e új betegségek, pusztító járványok elindítója pontja az állati szervvel együtt az emberbe juttatott vírus.

A verseny párhuzamosan folyik, s talán majd egyszer választhatunk, hogyan pótolják szerveinket. Ennél csak az lenne jobb, ha nem kerülnénk ilyen választási kényszer elé.