BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hivatalos: kiválasztották a tervet, új felhőkarcoló épül a Duna partján Magyarország közvetlen szomszédjában - fotókon, hogyan fog kinézni

Az épületet a Zaha Hadid Architects a Bureau Cube Partnersszel együttműködésben tervezte meg.

A belgrádi projekt az Alta Bank székháza lesz, de lakóegységek, bérirodák, valamint kiskereskedelmi és étkezőhelyiségek is helyet kapnak benne – írja az Archdaily.

felhőkarcoló
Felhőkarcoló épül Belgrádban / Fotó: Oleg Totskyi / Shutterstock (képünk illusztráció)

Az Új Belgrád 32. tömbjében, a Száva és a Duna találkozásánál lévő Usce parktól gyalogosan is elérhető távolságban található 35 emeletes torony a város bővülő üzleti negyedében helyezkedik el. 

A projekt tömegközlekedési kapcsolatokkal, többek között busszal, villamossal és a városi vasúthálózattal közvetlenül kapcsolódik majd Belgrád többi részéhez,

a tervezett Merkator metróállomás pedig a telek mellett található. Egy üzletekkel és kávézókkal szegélyezett gyalogosövezetet is építenek.

Az Alta Toweren teraszok és kertek is lesznek, amik bőven engednek természetes fényt az épületbe. A javaslat szerint az alsó és a pódiumszinten az Alta Bank központja kap helyet, míg a torony felső emeletein a Duna-völgyre és Belgrád óvárosára néző lakóegységek lesznek. A pódiumon bérelhető irodákat építenek, a panorámás vezetői irodák pedig a torony tetején lesznek, kültéri teraszokkal felszerelve.

Zöldépület

Belgrád enyhe kontinentális éghajlatát is figyelembe vették. Mind a toronyban, mind a pódiumon gondoskodtak a természetes szellőzésről, a homlokzaton lévő függőleges lamellák mérséklik a nap fűtő hatását. A cég állítása szerint a legtöbb építőanyagot Szerbiában gyártották, a környezeti és gazdasági teljesítmény optimalizálása érdekében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.