A hazai piac bővülése várható
A Hungexpo Rt. május 18-21. között hetedik alkalommal rendezi meg a Securex nemzetközi munka-, tűz- és biztonságvédelmi szakkiállítást. Obersovszky Péter sajtófőnök hangsúlyozta, hogy a szakkiállítás az idén új dimenzióba lép, hiszen az Európai Unióban alapvető elvárás a munkabiztonság, a korszerű katasztrófa- és tűzvédelem, valamint a biztonságtechnológia. Hazai szakemberek szerint ez a terület rövidesen húzóágazat lehet, s az érintett részterületeken jelentős piacbővülésre lehet számítani.
A kiállításon az idén húsz százalékkal bővült a résztvevők száma az előző rendezvényéhez képest. Több mint 1500 négyzetméteren 93 kiállító mutatkozik be. Közülük nyolcvankét belföldi, ezek 1398 négyzetméter területet foglalnak el.
Jelentős a külföldi részvétel is. A hazai kiállítók mellett jelen lesz még Ausztria, Kanada, Kína, Német-, Olasz-, Cseh-, Franciaország, Pakisztán és Nagy-Britannia képviselője is. A kiállítás idei súlypontját a munkavédelem és az egyéni védőeszközök jelentik. A kiállítást a korábbi éveknél is gazdagabb konferenciaprogram egészíti ki. A szervezők szerint nagy érdeklődésre számíthat az adatvédelmi konferencia, valamint az unióban elvárt munkaruházatot, s karrieröltözéket bemutató találkozó. A Securex ad otthont a Munkavédelem az EU-ban címmel megrendezendő országos fórumnak is, amely e területen az év egyik legkiemelkedőbb szakmai eseménye lesz. A szervezők arra számítanak, hogy a Securex idei érdekessége lesz a Munkahelyi öltözet és munkahelyi környezet kiállítás, melyet az U-4 Reklámiroda Szolgáltató Bt. szervez.
A kiállítás színpadán naponta két alkalommal munkahelyi öltözet- és divatbemutató várja a közönséget. A Securex ideje alatt hirdetik ki az Az év munkahelyi öltözete pályázat eredményét.


