Skoda Roomster: gyárlátogatás
Az autóépítés és az egyéb karosszériamunkák hagyománya Kvasinyban egészen 1928-ig nyúlik vissza, például a hazánkban is oly népszerű, 1990-ig gyártott Skoda 130 Rapid típus is innen gördült utcára. 1991-ben a Volkswagen tulajdonába került a gyár, ahol a kezdeti időszakban főleg haszongépjárműveket, Skoda Pick-Upokat és VW Caddyket szereltek össze. 1999 és 2001 között 187,8 millió euróért építették fel a ma is látható modern gyárat.
A Roomster érkezése miatt azonban bővíteni kellett az eddigi gép- és épületállományt, így további 119,7 millió eurót invesztáltak a gyártósorokba. Eddig többségében a cseh piacra termeltek itt, zömében Superb típusokat, de a Roomster bevezetését követően a nagyszámú megrendelés miatt már jelentős mennyiségben exportálnak is Kvasnyból. Szeptemberben 52 000 Skoda talált gazdára, 2006 első kilenc hónapjában pedig több mint 410 ezret értékesítettek. A cseh mellett a fő piac Nyugat-Európa, ahol a tavalyihoz képest idén eddig 8,4%-kal több Skoda kelt el, ez 229 051 darabot jelent. Európa középső és keleti felében sem csekély az eladási növekedés üteme, 12,5%-ot tesz ki az előző évhez képest, de megdöbbentő adatokra bukkanhatunk Ázsia (+28,1%), India (+39,8%), Egyiptom (+67,8%), vagy éppen Izrael (+28,1%) 2006-os értékesítési statisztikáit böngészve.
Robotolás


