BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Itt a rendelet, jön a mini népszámlálás: mutatjuk, kik az érintettek – így zajlik az összeírás, nekik kötelező lesz reagálni

Összeírják kis népszámlálás formájában a Magyarország területén élő vagy 12 hónapnál rövidebb ideig külföldön tartózkodó, de Magyarországon lakóhellyel, valamint tartózkodási hellyel rendelkező magyar állampolgárokat. Ezenkívül több intézetből is adatmintát vesznek a Központi Statisztikai Hivatal szakemberei.

Két nagy népszámlálás közötti úgynevezett mintavételes kis népszámlálás lesz 2027. október 1. és november 7. között. Az erről szóló törvényjavaslatot Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a napokban nyújtotta be, az Országgyűlés pedig december 10-én fogadta el – írja a Magyar Közlöny.

SEMJÉN Zsolt népszámlálás
Semjén Zsolt, a miniszterelnök helyettese nyújtotta be a kis népszámlálás törvényjavaslatát / Fotó: Koszticsák Szilárd

A 2027. évi mikrocenzusról szóló törvényjavaslat preambuluma szerint a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 1963 óta a népszámlálások félidejében mikrocenzust, azaz mintavételes kis népszámlálást hajt végre, hogy a legutóbbi népszámlálás óta bekövetkezett változásokat mérje.

Kiket keresnek a népszámlálással?

Összeírják

  • a Magyarország területén élő vagy 12 hónapnál rövidebb ideig külföldön tartózkodó, de Magyarországon lakóhellyel, valamint tartózkodási hellyel rendelkező magyar állampolgárokat,
  • a Magyarország területén három hónapnál hosszabb ideig tartózkodó EGT-állampolgárokat, harmadik országbeli állampolgárokat és hontalan személyeket,
  • az ország területén lévő lakásokat, lakott üdülőket, lakott egyéb lakóegységeket és a közösségi éjszakai elhelyezést szolgáló intézményeket (így különösen a gyermekvédelmi szakellátás intézményeit, diákotthonokat, kollégiumokat, munkavállalók elhelyezését szolgáló intézményeket, tartós és átmeneti elhelyezést biztosító szociális intézményeket, büntetés-végrehajtási intézményeket).
  • A kis népszámlálást a KSH internetes önkitöltéses, telefonos vagy személyes interjús módszerrel hajthatja végre. Ennek a módját az adatait megadó személy választhatja ki.

A kis népszámlálás érinti a Magyarország területén lévő lakásokban, lakott üdülőkben valamint intézetekben – különösen a gyermekvédelmi intézetekben, diákotthonokban, kollégiumban – lakókat is. 

Senkit nem fognak reklámokkal zargatni utána

A kiválasztott lakások és intézetek lakóit a kijelölésről és az adatszolgáltatási kötelezettségről, valamint az annak teljesítésével kapcsolatos egyéb információkról a KSH az adatszolgáltatást megelőzően értesíti. Az adatszolgáltatás a KSH által a mintába kijelölteknek kötelező, akik kötelesek a mikrocenzus körébe tartozó adatokat a valóságnak megfelelően megadni. Az összegyűjtött adatok kizárólag statisztikai kimutatásokhoz használhatók fel.  

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.