Tombol a Mikulás-rali a Wall Streeten, száguld az Nvidia és a Novo Nordisk, újabb történelmi csúcsokat döntött meg az ezüst és az arany ára
Emelkedett a részvénypiac a keddi ázsiai kereskedelemben, az ünnepi időszak előtt tombol a Mikulás-rali. Tovább drágultak a nemesfémek is. A befektetők a harmadik negyedéves amerikai GDP-adatokra várnak.

A jen árfolyama stabilizálódott, a kereskedők éberen figyelik a japán hatóságok esetleges beavatkozására utaló jeleket, amelyek célja a valuta gyengülésének megfékezése lehet. A jen esése felgyorsult azt követően, hogy a japán jegybank (BoJ) pénteken – előre jelzett módon – kamatemelést hajtott végre.
Fókuszban az amerikai GDP adat
Annak ellenére, hogy a világ nagy részén az ünnepek miatt rövidített kereskedési hét van, a befektetők nagy érdeklődéssel várják az amerikai kormányzat rekordhosszúságú leállása miatt nem publikált makrogazdasági adatokat. A keddi nap kulcsadata a harmadik negyedéves gazdasági növekedés lesz, amely az előrejelzések szerint azt mutatja, hogy az amerikai gazdaság továbbra is erőteljesen bővült.
A várakozások szerint az évesített növekedési ütem 3,3 százalék lehet, ami enyhe visszaesést jelent az előző negyedévhez képest.
Ennek egyik oka, hogy az év eleji megugrást követően – a vámok bevezetése előtt – az import jelentősen visszaesett.
Előretekintve az alapvető növekedés valószínűleg lassul a negyedik negyedévben a hosszan elhúzódó kormányzati leállás, valamint az autóeladásokból fakadó további ellenszél miatt
– kommentálta a helyzetet a Reutersnek David Doyle, a Macquarie Group vezető közgazdásza.
Jó hangulatban a részvénypiac, száguld az Nvidia és a Novo Nordisk
A piaci hangulat derűs maradt az adatközlés előtt:
- az MSCI Japánon kívüli ázsiai–csendes-óceáni részvényeket tömörítő legszélesebb indexe 0,31 százalékkal emelkedett a korai kereskedésben,
- a tokiói Nikkei 0,1 százalékkal nőtt.
- Az S&P 500 határidős kontraktusai alig változtak,
- a Nasdaq határidős jegyzései 0,11 százalékkal emelkedtek.
Az éjszaka folyamán az Nvidia részvényei emelkedtek, miután a vállalat közölte kínai ügyfeleivel, hogy még a jövő év február közepén esedékes holdújévi ünnep előtt meg kívánja kezdeni második legerősebb mesterségesintelligencia-csipjeinek a szállítását Kínába.
Az Egyesült Államokban jegyzett Novo Nordisk részvényei 6 százalékkal ugrottak meg a zárás utáni kereskedésben, miután az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) hétfőn engedélyezte a vállalat testsúlycsökkentő tablettáját. Ez jelentős előnyt biztosít a dán gyógyszergyártónak a szájon át szedhető fogyókúrás készítmények piacra viteléért folytatott versenyben.
A karácsonyi hét elején a kockázatvállalási hangulat uralja a Wall Streetet: a befektetők növelik részvény- és nyersanyag-kitettségüket, ahogy közeledik az év vége
– mondta Jose Torres, az Interactive Brokers vezető közgazdásza. „A kereskedők egyelőre nem látnak komolyabb akadályokat a Mikulás-rali kibontakozása előtt” – tette hozzá.
Újabb történelmi csúcsokon az arany és az ezüst
A nemesfémek piacán az azonnali arany- és ezüstárfolyamok történelmi csúcsra ugrottak, részben a fokozódó geopolitikai feszültségek miatti menedékeszköz-kereslet következtében, miután az Egyesült Államok megpróbált több venezuelai olajat szállító tartályhajót lefoglalni. Az olajárak kissé csökkentek, miután hétfőn az ellátási zavarokkal kapcsolatos aggodalmak miatt emelkedtek.
- A Brent típusú nyersolaj határidős ára 0,06 százalékkal 62,03 dollárra mérséklődött hordónként,
- az amerikai WTI 0,16 százalékkal 57,92 dollárra esett.


