Az oroszok megfenyegették Trumpot, máris megkapták a választ: Amerika gúnyt űz a világ legnagyobb olajhatalmából – sose adja vissza a tankhajóit
Az Egyesült Államok megtartja a Venezuelától lefoglalt olajat és az érintett olajszállító hajókat – közölte Donald Trump amerikai elnök újságírói kérdésre válaszolva hétfőn a floridai Mar-a-Lagóban.

A bejelentés előzménye, hogy az amerikai parti őrség a közelmúltban két olajszállító tartályhajót foglalt le a Karib-térségben. Médiaértesülések szerint az amerikai erők vasárnap óta egy harmadik hajót is figyelemmel kísérnek Venezuela közelében nemzetközi vizeken, mivel azt a Caracas által a szankciók megkerülésére használt „árnyékflotta” részének tartják.
Az elnök szerint az Egyesült Államok a lefoglalt olajat
megtarthatja vagy eladhatja, és az akár a stratégiai tartalékokat is gyarapíthatja.
Arra a kérdésre, hogy a fokozódó nyomás célja-e Maduro megbuktatása, Trump azt mondta: „Valószínűleg igen… ez rajta múlik.” Trump a Reutersnek adott nyilatkozatában úgy fogalmazott: „okos lenne”, ha Nicolás Maduro venezuelai elnök távozna a hatalomból.
Trump korábban a Truth Social közösségi platformon jelentette be, hogy „teljes és totális blokádot” rendel el minden, szankciókkal sújtott, Venezuelába tartó vagy onnan induló olajtankerrel szemben. Az intézkedést azzal indokolta, hogy Venezuela szerinte „olajat, földet és egyéb vagyonelemeket” tulajdonított el az Egyesült Államoktól, amelyeket azonnal vissza kell szolgáltatnia.
A venezuelai kormány visszautasította Trump követeléseit. Caracas groteszk fenyegetésnek minősítette az amerikai lépéseket, és súlyos nemzetközi jogsértést emlegetett.
Az eszkalálódó feszültség miatt az ENSZ Biztonsági Tanácsa rendkívüli ülést tart. A tanácskozást Venezuela kezdeményezte Oroszország és Kína támogatásával. Moszkva közölte:
korlátlan támogatásáról biztosítja Venezuelát, és súlyos következményekre figyelmeztetett az amerikai lépések miatt.
Amerika–Venezuela: máris itt a válasz az orosz fenyegetésre
Ha úgy tetszik, megérkezett az amerikai válasz a venezuelai botrányban. Trump ugyanis soha nem látott méretű hadihajókból álló amerikai flotta építését jelentette be hétfőn.
Floridai rezidenciáján tartott tájékoztatóján azt mondta, hogy az Arany Flotta a távlati célok szerint 20-25 hajóból áll majd, két vízi jármű építésére már engedélyt adott, a munka azonnal megkezdődik.
Az elnök hangsúlyozta, hogy a meglévő hadihajók kiöregedőben vannak, kezdenek elavulni, sürgős szükség van az új eszközökre. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az amerikai haditengerészet 1994 óta nem bővült harci egységekkel. Donald Trump megfogalmazása szerint az új hadihajók
százszorosan erőteljesebbek lesznek, mint bármely hajó, ami valaha is épült.
A célokat tekintve az elnök közölte, hogy az első két, 30-40 ezer tonnás vízi jármű megépítésére körülbelül két és fél évet szán, azokat a legmodernebb fegyverzettel szerelik fel:
- hiperszonikus rakétákkal,
- nagy erejű lézerrendszerrel,
- a jelenleg fejlesztési fázisban lévő nukleáris töltet szállítására alkalmas tenger alatti cirkálórakétákkal,
- valamint a legmodernebb védelmi rendszerrel.
Arra a kérdésre, hogy az új hadihajók megépítésének célja Kína egyre növekvő haditengerészeti kapacitásának ellensúlyozása-e, Donald Trump azt felelte: nem csupán Kína ellensúlyozásáról van szó, hanem mindenkiéről.
Az Egyesült Államok haditengerészete jelenleg 294 hadihajót üzemeltet, míg Kína teljes flottája 370 hadihajóból áll.


