BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A liberálisok egymással vannak elfoglalva, nincs energia az MSZP-re

Továbbra is Kóka János vezeti az SZDSZ parlamenti frakcióját, mert a képviselőcsoport tegnapi ülésén senki sem indítványozta, hogy szüntessék meg a mandátumát, ő maga pedig szintén nem kért a személyéről bizalmi szavazást.

 A Világgazdaság úgy tudja, hogy ennek előzményeként Fodor Gábor és Kóka a keddi ügyvivő testületi ülésen megegyezett: ha a pártelnök nem szavaztatja meg a kérdésről a testületet, akkor a frakcióvezető sem a képviselőcsoportot. Ezzel mindketten igyekeztek elkerülni a bármelyikük számára kínossá válható „színvallásokat”. Kóka a frakcióülés után tegnap többek között azt mondta: a pártban nincs kettős hatalom, a párt vezetőjét Fodor Gábornak hívják, és ezt mindenki elfogadja. Hozzátette: az ülésen több képviselő is élesen bírálta Demszky Gábort, aki hétfőn egy televíziós műsorban arról beszélt, hogy Kóka Jánosnak le kellene mondania a frakcióvezetői posztról.

Azt, hogy Kóka továbbra is frakcióvezető, a két oldal eltérő módon értelmezi: míg az érintett szerint a tisztújítás lekerült a napirendről, addig Fodor pártolói továbbra is megoldatlannak látják a helyzetet, s megkeményedettnek a párton belüli frontvonalakat. Utóbbiak úgy vélik, Gyurcsány Ferenc a helyzet győztese, addig stabil a pozíciója, amíg nem egységes az SZDSZ.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

Amíg a liberálisok egymással foglalkoznak, nincs energiájuk az MSZP-re – ismerték el lapunknak a szocialisták.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.