BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Következik a Start Régió kártya

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Foglalkoztatás. A tervek szerint jövőre bevezetik a Start-kártyacsalád legújabb tagját, a Start Régió kártyát, amely három évre biztosít járulék- és társaságiadó-mentes foglalkoztatást a munkáltatóknak 47 hátrányos helyzetű kistérségben. Erről Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára beszélt tegnapi tájékoztatóján.

A Start Plusz és a Start Extra programra – a tárca felmérése szerint – összesen mintegy 285 ezer ember jogosult – mondta az államtitkár lapunk kérdésére. Ezt a kört szeretnék minél hatékonyabban elérni a jövőben – mondta, s hozzátette: ezzel néhány százalékkal lehetne bővíteni a foglalkoztatást. Július végén érvényes Plusz plasztikja 13 000, Extrája 5700 munkavállalónak volt; június végéig a Plusz kártyával elhelyezkedők száma 3200 volt, az extrásoké 7400.

A Start kártyaprogram 2005 októberében kezdődött, elősegítendő a hátrányos helyzetű munkahelykeresők be-, illetve visszalépését a munkaerőpiacra. Először a pályakezdő fiatalok elhelyezkedésének ösztönzését célozták meg, majd tavaly nyáron indították a női munkavállalókra, valamint a tartósan munka nélkül lévő álláskeresőkre szabott Plusz, illetve az ötven év felettiekre koncentráló Extra kártyaprogramot. A Plusz 145 ezer, az Extra 140 ezer főt érint. Simon elmondta: a két program felfutóban van, s az év végére kitűzött cél hatvan százaléka már teljesült, vagyis hogy 18 ezer új startos dolgozó legyen.

A Start program keretében foglalkoztató munkáltatók két évig mentesülnek a tételes egészségügyi hozzájárulás megfizetése alól. A munkavállalók bruttó keresete után fizetendő közterhek mértéke a fiataloknak szóló, illetve a Plusz programban az első évben 15, a másodikban 25 százalék. Az Extrában azonban még ennél is kedvezőbb: az első évben a munkáltatók mentesülnek a közterhek megfizetése alól, míg a másodikban 15 százalékos a kötelezettség. KÁ

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.