Világgazdaság

Ha az MSZP nem áll Bajnai mögé, az SZDSZ a választás mellett dönt

Ha a vasárnapi MSZP kongresszuson a szocialisták mégsem támogatják Bajnai Gordont és miniszterelnök-jelöltként kidolgozott programját, az SZDSZ a parlament feloszlatására szavaz - közölte Kovács Kálmán szerdán Nagykanizsán tartott sajtótájékoztatóján.

Bajnai Gordon teljesíti az SZDSZ válságkezelő programra és személyekre vonatkozó elvárásait, ami egy válságkezelő kormány létrehozásához szükséges - jelentette ki a szabad demokraták Zala megyei elnöke, országgyűlési képviselője és országos tanácsának tagja. "Amennyiben ezek a feltételek nem teljesülnek, és ebből kihátrál a szocialista párt vagy a miniszterelnök-jelölt, akkor nem marad más lehetőség, mint a parlament feloszlatásának támogatása" - mondta.

Hozzátette, hogy ugyanez vonatkozik arra, ha "Bajnai megkezdi miniszterelnökként a munkáját, és kiderül, hogy az ígéretek ellenére nincs meg a támogatás amögött a program mögött, amit a szocialista és a szabad demokrata frakció vélhetőleg el fog fogadni". Kovács Kálmán kifejtette, hogy az SZDSZ-en belül is komoly viták voltak és vannak arról, szabad-e még egy esélyt adni, vagy jöjjön az előre hozott választás - írja a bama.hu az MTI alapján.

 Vasárnap ezért megvárják a szocialista kongresszus döntését, majd ennek ismeretében hozzák meg saját politikai döntésüket. Az SZDSZ ebben a választási ciklusban nem köt koalíciót senkivel. "Mi ezt a válságkezelő kormányt, annak a válságkezelésre vonatkozó programját támogatjuk" - mondta a politikus.

Az MTI kérdésére, hogy konkrét számokat és személyeket említett-e Bajnai Gordon, amikor a szabad demokratáknak vasárnap kifejtette elképzeléseit, Kovács Kálmán a személyekre vonatkozó kérdésre nem kívánt válaszolni. A számokat illetően annyit mondott: ismert a Reformszövetség javaslata, ahhoz képest még szigorúbb döntéseket kell hozni. Magyarországon "a jelenlegi újraelosztási arány 57 százalék, ezt 2012-ig 43 százalékra kívánja levinni Bajnai Gordon". Ez az arány a mostani cseh és szlovák szintet még nem éri el, "de ez egy óriási változás" - fogalmazott a szabad demokrata politikus.

Bajnai Gordon OTP MSZP kongresszusJean-Claude Trichet előrehozott választás Acer Kft.