Világgazdaság

Törölt járatok - A Wizz Air ügy tanulságai

A múlt héten a Wizz Air több járata késett, illetve bizonyos járatokat műszaki hiba miatt töröltek. A társaság a tartalékgépek hiányával magyarázta a helyzetet és több kártérítési módot felajánlott, vitatható azonban, hogy ezek megfelelnek-e a vonatkozó európai jogszabálynak.

Egy Svédországba tartó gép tizennyolc órás késéssel érkezett meg, egy Párizsból Budapestre tartó járatot pedig töröltek. A párizsi repülő utasai csak két nap késéssel indulhattak el. Szintén a társaság üzemeltette azt a repülőt, amelynek a futómű hibája miatt kellett visszatérnie Ferihegyre.

 A vállalat szóvivője az Indexnek úgy fogalmazott: „a társaság rossz hullámban van”, a késéseket azzal indokolta, hogy a Wizz Air nem rendelkezik tartalékrepülőkkel. A cég a műszaki okok miatt külföldön rekedt utasoknak több lehetőséget ajánlott. A más járatot választók számára visszatérítik a jegy árát, azoknak, akik bevárják a későbbi indulást, szállást és étkezést biztosítanak, illetve választhatnak egy 120 százalékos kreditet, amely a legközelebbi repüléskor váltható be.

A cég üzemelési modelljének két olyan pontja is van, ami a vállalat oldaláról nézve a hatékonyságot segíti, de az utasok számára kockázatot jelent – foglalja össze a problémát a Figyelő eheti száma. A Wizz Air csak júniustól helyez üzembe egy tartalék repülőt, ekkorra éri el ugyanis azt a méretet, amelynél ennek működtetése már megéri. Mint hogy a gépek jelenleg szinte állandóan úton vannak, egy járat kiesése miatt borulhat a teljes napi menetrend. A segélygépek esetében is gyakran fordulnak elő többórás késések, mivel a járatoknak alkalmasint nem tervezett kitérőt kell tenniük, hogy "összeszedjék" a kimaradó gép utasait. A lap szerint a Wizz Air utasait ilyen esetekben elsősorban a megfelelő tájékoztatást hiányolják.

Az Európai Bíróság egy 2008-as döntése megerősíti az Európai Unión belül a légi fuvarozásra vonatkozó jogszabályt, miszerint a társaságok csak akkor mentesülnek a kártérítési kötelezettség alól, ha a járatot „olyan rendkívüli körülmények miatti törlik, amelyeket minden ésszerű intézkedés ellenére sem lehetett volna elkerülni”. A műszaki hibák nem tekinthetőek rendkívülinek csak azért, mert gyakran fordulnak elő. Nem mentesíti a céget az sem, ha az minden ésszerű intézkedést megtett és eleget tett a minimális karbantartási szabályoknak.

Fontos tudni azonban, hogy az üzemeltető légifuvarozó nem köteles kártalanítást fizetni, ha a járattörlésről időben értesítette az utasokat, vagy bizonyítani tudja, hogy a járat törlését olyan rendkívüli körülmények okozták, amelyeket minden ésszerű intézkedés ellenére sem lehetett volna elkerülni.

Hogy melyek azok rendkívüli körülménynek, amelyek kimentési okot adnak a légitársaságnak nehéz meghatározni, és minden esetben a légitársaságnak kell bizonyítani – mondta el Morvay György, az Európai Fogyasztói Központ Magyarország igazgatója.

Mint mondta, az európai jogszabályból kiindulva a járat törlésekor a cégnek nem a saját legközelebbi járatára, hanem bármely cégnek a lehető leghamarabb induló repülőgépére kellene a jegyet átfoglalnia. Így tehát nem fair eljárás a Wizz Air részéről, hogy a szerdai járat helyett saját pénteki gépére ajánl fel jegyet. A fapados társaságnál megvásárolt és a legközelebbi induló járatra foglalt jegy ára között természetesen különbség lehet, a cégnek azonban meg kell térítenie ezt a különbözetet – szögezte le Morvay György.

A légiutasok jogai az Európai Unióban

Az Európai Unióban érvényes jogszabályok szerint bármely tagországból induló vagy tagországba érkező és az EU-ban bejegyzett légitársaság által üzemeltett járat törlése után pénzbeli kártalanítás és segítségnyújtás illeti meg az utasokat, feltéve, hogy a check-időben megtörtént.

A járat törlésekor kötelező a jegyár visszatérítése, szükség esetén ingyenes visszautazás biztosításával a kiindulópontra. A másik lehetőség más közlekedési eszköz biztosítása a visszatéréshez. A kártalanításnak hét napon belül meg kell történnie készpénzben, csekken, átutalással, vagy – az utas hozzájárulásával – utazási utalvánnyal.

Jelentős időtartamú késésnek számít az 1 500 kilométernél rövidebb utak esetén a két órás késés. 1 500 és 3 500 kilométeres, az EU-n belül megtett távon a limit három óra, 3 500 kilométeres, a közösség területén kívül megtett út esetén négy óra számít jelentős késésnek.

A légitársaságnak ezekben az esetben ételt, ital, kommunikációs lehetőséget, szükség esetén szállodai elhelyezést és ingyenes transzfert kell biztosítania az utasnak. Ha a késés időtartama meghaladja az öt órát, a cégnek fel kell ajánlania a jegyár visszatérítését és – ha szükséges – az ingyenes visszautaztatást.

Bármely, EU-beli légitársaság késésével kapcsolatban bejelenthetik az utasok későbbi kárigényeiket. A maximális kártérítés összege 4 150 SDR (mintegy 1,4 millió forint).

A járat törlésekor kötelező a jegyár visszatérítése, szükség esetén ingyenes visszautazás biztosításával a kiindulópontra. A másik lehetőség más közlekedési eszköz biztosítása a visszatéréshez. A kártalanításnak hét napon belül meg kell történnie készpénzben, csekken, átutalással, vagy – az utas hozzájárulásával – utazási utalvánnyal.

Jelentős időtartamú késésnek számít az 1 500 kilométernél rövidebb utak esetén a két órás késés. 1 500 és 3 500 kilométeres, az EU-n belül megtett távon a limit három óra, 3 500 kilométeres, a közösség területén kívül megtett út esetén négy óra számít jelentős késésnek.

A légitársaságnak ezekben az esetben ételt, ital, kommunikációs lehetőséget, szükség esetén szállodai elhelyezést és ingyenes transzfert kell biztosítania az utasnak. Ha a késés időtartama meghaladja az öt órát, a cégnek fel kell ajánlania a jegyár visszatérítését és – ha szükséges – az ingyenes visszautaztatást.

Bármely, EU-beli légitársaság késésével kapcsolatban bejelenthetik az utasok későbbi kárigényeiket. A maximális kártérítés összege 4 150 SDR (mintegy 1,4 millió forint). -->

késik repülőjegy légitársaság töröl Wizz Air átfoglalás kreditDeutsche Bank kártérítés járat