Az illegális bevándorlóknak is betett a válság
Az EU határőrizeti ügynöksége, a Frontex adatai szerint 2009 elsÕ negyedében 20 200 fÕ bejutását akadályozták meg a hatóságok, szemben a megelőző év azonos időszakában regisztrált 24 ezerrel. A 16 százalékos csökkenést Gil Arias Fernandez, a Frontex igazgatóhelyettese azzal magyarázta, hogy a válság miatt egyre kevesebb potenciális bevándorló bízik benne, hogy állást találhat a közösség területén.
Más statisztikák szintén az illegális bevándorlás jelentette nyomás enyhüléséről tanúskodnak. A január 1. és július 5. közötti időszakban a Szicíliába érkezők száma 54, a Szardínia szigetére érkezőké pedig 56 százalékkal mérséklődött – írja az EUbusiness.
Olaszország esetében a markáns visszaeséshez a Líbiával kötött „barátsági szerződés” is hozzájárulhatott. Arias Fernandez szerint az egyezmény május 15-i életbelépése óta az Itáliát célba vevő bevándorlók száma 70 százalékkal is csökkenhetett.
Az Olaszországban partra szálló bevándorlók egyébként a teljes „forgalom” mintegy 5 százalékát teszik ki; a fennmaradó 95 százalék keletről, gyakran turistavízum birtokában érkezik meg az EU-ba.
A Frontex az év hátralévő részére a visszaesés gyorsulását jósolja, így 2009 egészében 20-25 százalékkal is csökkenhet az újonnan érkező illegális bevándorlók száma a tavalyi 145 ezerhez képest. Igaz, Arias Fernandez ettől eltérő forgatókönyveket sem zár ki: ha a tengeri útvonalak módosulnak, akkor stabilizálódhat az eddig tapasztalt 16 százalékos mérséklődés, sÕt, az akár 10 százalékosra is zsugorodhat.
A cikk teljes terjedelemben itt olvasható