Világgazdaság

Bajnai: "Nem voltak illúzióim már a kezdetekben sem"

Bajnai Gordon miniszterelnök úgy véli: a Szécsényben elfogadott 11 pont jó a szlovákiai magyaroknak, jó Magyarországnak és jó Szlovákiának is. "Érdemben léptünk előre", állítja.

"Nem voltak illúzióim már a kezdetekben sem, hiszen - ez történelmi tapasztalat - a gazdasági válságból nagyon gyorsan lehet társadalmi. A nacionalizmus fölerősödése, a válság keltette társadalmi feszültség könnyen fordulhat etnikai vagy nemzetiségi kisebbségek ellen. Sok országban akadnak olyan politikai erők, nálunk is, amelyek erre építenek. Nem kerülhető meg, hogy a kormány foglalkozzon ezekkel a jelenségekkel. Hadd emlékeztessem önöket, hogy a gazdasági válság kezelésén túl, amit fő feladatunknak tekintünk, ezekre a kérdésekre is megpróbáltunk egyértelmű válaszokat adni. Jelentősen csökkent a tömeges társadalmi szétesés kockázata a forint árfolyamának stabilizálásával, a gazdasági bizalom újjáépítésével" - nyilatkozta a miniszterelnök a Népszabadságnak adott interjúban.

Hozzátette többek között:  Tudatosan kezdtük azzal, hogy a fájdalmas döntések mellé odatettük a társadalmi szolidaritás lépéseit is, mert a felső tízezernek ilyenkor többet kell vállalnia. Idetartozik a vagyonadó, a miniszterek, államtitkárok fizetésének csökkentése, a jövedelemkorlátozás az állami vállalatok vezetőinek körében.

A lap azon kérdésére, hogy az eddigi programok elégségesek-e a kilábalásból, Bajnai többek között ezt mondta: "Csak olyan programoknak van értelmük, amelyek évtizedekre szólnak, s egy irányba húznak. Ez egyike a néhány nagy nemzeti sorskérdésnek, amelyben jó volna megegyezni. Az első feladat a nyílt beszéd. A meghatározó politikai erők ezt a kérdést régóta szőnyeg alá söprik, vagy ha mégis beszélnek róla, akkor olyan elvont nyelven, amely az emberek számára nem mond semmit. Ez az egyik oka a Jobbik előretörésének is..."

Ami a szlovák ügyet illeti, Bajnai így vélekedett: Nagy siker, hogy európai felügyelet alá helyeztük a szlovák államnyelvtörvény módosításának végrehajtását. Sőt ennél is többről van szó, hiszen az EBESZ ajánlása szerint Szlovákiának fel kell erősítenie a kisebbségi nyelvekről szóló törvényét és meg kell fontolnia egy kisebbségi törvény létrehozását is. Ráléptünk az európai megoldáshoz vezető útra. Ez jó a szlovákiai magyaroknak, jó Magyarországnak, de jó Szlovákiának is.

Bajnai MSZP Szlovákia szécsény