A visszaesést szintén jól szemlélteti, hogy a féléves gyorsjelentést közzétett hat nagybank első féléves eredménye több mint egyharmadával, százmilliárd forint alá csökkent, ráadásul úgy, hogy az egész tortából majdnem nyolcvanmilliárddal részesülő OTP (illetve annak a fő hazai érdekeltségeit tömörítő core üzletága) az idén is gyakorlatilag változatlan adózott profitot produkált.
A drasztikus nyereség-visszaesés okaként egyértelműen a romló hitelportfólió és az abból eredő növekvő céltartalékképzés jelölhető meg. Bár a bankszektor első féléves, részletes statisztikái még nem jelentek meg, a már említett hat nagybankból négy által képzett céltartalék és értékvesztés összességében négyszerese – 120 milliárd forint – volt az egy évvel korábbinak, és ekkora mínuszt egyszerűen nem lehetett semlegesíteni az eredményoldalon, még a költségek lefaragására hozott határozott intézkedésekkel sem.
A romló hitelportfólióért több, egymással párhuzamosan jelentkező tényező is okolható, és tevékeny szerepet játszottak benne az egyébként többségükben folyamatosan anyabanki presszió alatt álló hazai hitelintézetek is. A lakossági hiteleknél az jelentette az első számú gondot, hogy a háztartások nem voltak felkészülve a devizahitelek árfolyam- és kamatkockázataira, így amikor ez a két tényező egyszerre jelentkezett, a jövedelmi korlátok miatt sok család nézett szembe komoly törlesztési nehézségekkel.
Emellett a lakossági ügyfeleken valamiféle fogyasztási kényszer lett úrrá, és esetenként akkor is hitelt vettek fel, amikor az nem volt – vagy nem akkora mértékben – indokolt. Mindehhez hozzáadódott a hitelkihelyezésben egyre nagyobb (helyenként ötven százalék feletti súlyú) ügynöki értékesítés, ahol az ügyfél érdekei többnyire csak utoljára érvényesültek. A hazai cégeket a receszsziós hatások, a banki forráshiány és a devizapiaci fejlemények egyaránt sújtották. Mindehhez hozzájárult, hogy a bankok gyorsan igyekeztek kihátrálni akár csak a kicsit is kockázatos ügyletek mögül, így cégek ezrei néztek szembe hirtelen érkezett finanszírozási, likviditási gondokkal
Mindezek tükrében nem lehet csodálkozni azon, hogy a bankok hitelportfólióinak minősége gyorsan romlani kezdett, ez drasztikus hatást gyakorolt az elért eredményre is. Az eddig megjelent adatok kissé ellentmondásosak bár, de egy irányba mutatnak. A pénzügyi felügyelet statisztikái például több mint 1800 milliárd forintnyi nem problémamentes (külön figyelendő és problémás) hitelt tartanak nyilván az első fél év végére vonatkozóan, és a problémásnak minősített tételek aránya megközelíti a 4,5 százalékot a teljes banki portfólión belül. (Ez utóbbi egy évvel korábban még 3 százalék körül mozgott.)
Aggasztó számadatok jelennek meg a lakossági portfólióval kapcsolatban is: a rossz adósok és csalók adatait kezelő KHR rendszerben jelenleg már több mint 550 ezer élő hitelügyet tartanak nyilván, az érintett kliensek száma pedig bőven meghaladja a 300 ezret. Ehhez képest már szinte fájdalommentes adat, hogy a kormányzat adatai szerint 32 ezer, banki hiteleit tartósan fizetni nem tudó háztartás van Magyarországon.
A romló hitelportfóliók és eredményesség mellett a hazai bankoknak a reputációjuk további esésével is szembesülniük kell, ezt a politikai erők – mindkét oldalról – igyekeznek is hatékonyan kihasználni. Erre pedig az érintetteknek mind ez idáig nem sikerült megtalálniuk a megfelelő választ, folyamatosan defenzív pozícióba kényszerülnek.
A kilátások pedig – legalábbis a rövid távúak – nem kimondottan jók: bár a devizahitel-portfólióknak alapvetően jót tesz a forint árfolyamának stabilizálódása, a még mindig viszonylag magas forrásköltségek miatt a törlesztőterhek jelentős mérséklésére nincs lehetőség. Emellett egyre nagyobb veszélyt jelent az érintettek számára a hónapok óta növekvő tendenciát mutató hiszen a tartós állástalansággal szembesülő adósok döntő többsége gyakorlatilag menthetetlen. (Az ezen segíteni hivatott kormányzati intézkedések eredményeiről még nincs hír.) Mindezek tükrében arra kell számítani, hogy a nem fizető adósok száma mind lakossági, mind vállalkozói oldalon tovább nő az év hátralévő részében, így nem elképzelhetetlen, hogy a magyar hitelintézeti szektor csak minimális nyereséggel, vagy akár negatív eredménnyel zárja 2009-et.
Viszont nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy stabilitási gondjai a hazai bankoknak nincsenek, részben a felelős gazdálkodás, részben az időben érkező anyabanki tőkeinjekciók miatt. A hitelportfólió minősége pedig – bár folyamatosan romlik – nemzetközi, főleg régiós összehasonlításban még mindig viszonylag jó, így tömeges krachtól – bár hangzanak el ilyen vélemények – nem kell tartani. Az viszont biztos, hogy a bankoknak a 20-25 százalékos tőkemegtérülést egy időre el kell felejteniük, és a mostanihoz hasonló, szűkebb esztendők következnek. Vitatkozni csak azon lehet, hogy szám szerint mennyi.
