Világgazdaság

IT-versenyképesség itthon – Gond a szellemi tulajdonnal

Magyarország a világon 28. a 2009. évi IT iparági versenyképességi index szerint, amelyen az elérhet 100 pontból 46,1 pontot szerzett. Bármilyen előrelépés eléréséhez Magyarországon erősíteni kell a szellemi tulajdon védelmét, az IT szektorban több új munkahelyet kell teremteni, valamint általában az IT iparágat er teljesebben kellene támogatni. Többek között ezeket az eredményeket fedte fel az Economist Intelligence Unit legújabb tanulmánya, melynek készítését a Business Software Alliance (BSA) támogatta.

A tanulmány, amelyet harmadik éve készítenek, 66 ország, köztük Magyarország információs technológiai iparági környezetét méri fel és veti egybe, annak érdekében, hogy meghatározza, milyen mértékben segítik el az IT szektor versenyképességét.

A tanulmány szerint Magyarország a legjobb eredményt az általános üzleti környezet (24. hely) és az emberi tőke fejlődése terén (23. hely) érte el. A képet azonban némiképp rontja az, hogy az utóbbi kategóriában Magyarország tavaly az első 20 között volt, azonban az IT szektor gyengül foglalkoztatottsági adatai negatívan befolyásolhatták az összképet.

Az egyes mutatószámokat tekintve Magyarország külföldi befektetési politikája (az általános gazdasági környezeti index része) érte el a legjobb eredményt és 7 helyet ugrott előre ezen a listán. Másrészt azonban a jogi környezet megítélése 6 hellyel visszaesett, elsődlegesen a szellemi tulajdonnal kapcsolatos jogi problémák és érvényesítésének következetlenségei miatt. 

A K&F terület szintén gyengébben teljesített a korábbinál. A régió első öt országa a helyezések szerint egyébként a következő: Észtország (23.), a Cseh Köztársaság (26.), Magyarország (28.), Szlovénia (29.) és Litvánia (31.).

"Globális tekintetben az IT szektor a krízist viszonylag jól átvészelte, még a lecsökkent technológiai kiadások ellenére is" - jelentette ki Denis McCauley, az Economist Intelligence Unit globális technológiai kutatásnak igazgatója.

"A szektor termelését növel rövid távú intézkedések erőltetése, illetve a gyengélkedő IT gyártók támogatása helyett a politika alakítóinak továbbra is a szektor versenyképességét hosszútávon biztosító tényezők erősítésére kell koncentrálniuk."

IT Economist Intelligence Unit informatika BSA Business Software Alliance