Világgazdaság

Madoff lenézte és kinevette a tőzsdefelügyelet ellenőreit

A Wall Street legnagyobb csalássorozatát elkövető Bernard Madoff lenézte és kinevette a tőzsdefelügyelet (SEC) ellenőreit, akiket szerinte könnyedén ki lehetett játszani - derült ki egy évekkel ezelőtti telefonbeszélgetésből, amelynek szövegét a napokban hozták nyilvánosságra.

Az egykori üzletember több évtizeden át legalább 65 milliárd dolláros kárt okozott befektetők ezreinek, akiket a piramisjátékra hasonlító Ponzi-trükkel csapott be; fantom bevételeket produkált látszólagos tőzsdei ügyletekből, miközben a korábbi befektetők magas hozamát az új áldozatok pénzéből fizette ki.

Madoff egy 2005-ben rögzített hosszú telefonbeszélgetés során arról adott bizalmas tanácsokat partnerének, a Fairfield Greenwich Advisors befektetési tanácsadó cég egy munkatársának, hogyan lehet kijátszani a tőzsdei felügyelet ellenőreit.

"Először is ez a beszélgetés természetesen el sem hangzott" - kezdte a társalgást az egykori nagy tekintélyű pénzember, akire kötvénycsalás, több rendbeli pénzmosás és egyéb vádpontok miatt júniusban 150 évi börtönbüntetést szabtak ki.

Madoff a beszélgetés közben nem mondta ki egyszer sem, hogy meghamisítja a bevételeiről szóló jelentéseket és Ponzi-sémát működtet, de hasznos tippeket adott arról, miképpen ajánlatos védekezni a SEC ellenőreivel szemben. A tőzsdefelügyelet több alkalommal is megalapozott gyanúval vizsgálódott Madoff "nagyon szokatlan" üzletpolitikája körül, de egyszer sem tudták rajtakapni. "Semmit ne írjon le" - hangzott Madoff egyik fontos tanácsa. Érvelése szerint "a legjobb, ha az ember elkerüli az írásbeli utasításokat, ha lehetséges", mert az írásos anyagokat bekérhetik. Madoff sikerrel alkalmazta ezt az elvet.

A SEC felügyelői, amikor az üzletember azt mondta nekik, hogy nincs írásos dokumentum az üzletpolitikájáról, mert azt "belső megérzéseire" alapozta, nem folytatták a nyomozást.

A csaló elég megvetően beszélt a felügyelőkről. Úgy fogalmazott, nincs szükség különösebb tehetségre ahhoz, hogy az ember becsapja őket. "Ezekre a dolgokra senki nem figyel" - mondta. "Ezt mindig végigjátsszuk (...) jönnek a srácok, hogy megvizsgálják a könyvelést, az adatokat (...) egy kismillió különböző kérdést tesznek fel, mi meg időnként nevetve rájuk nézünk és azt kérdezzük tőlük, mi van gyerekek, könyvet írtok?" - mondta. Madoff nem részletezte a telefonban, milyen üzleti stratégiát folytat, azt mondta, ez az ő intellektuális tulajdona. "Annál jobb, minél kevesebbet tudnak" - fogalmazott.

Arra mindenesetre rámutatott, hogy tartózkodóan kell viselkedni a felügyelettel. Azt tanácsolta, a Fairfield vezetői ne áruljanak el sokat a cégeik közötti kapcsolatokról, ne kínáljanak fel válaszokat.

A SEC napokban nyilvánosságra hozott belső vizsgálati jelentésében az szerepelt, hogy a kikezdhetetlen tekintélyű üzletember valósággal megfélemlítette a felügyelőket.

Hosszú történeteket mesélve viccelődött, majd egyik pillanatról a másikra kidagadó erekkel a nyakán kiabálni kezdett velük.

Madoff tisztában volt azzal, amit a tőzsdefelügyelet csak mostanában tudatosít: a SEC ellenőrei többnyire fiatal, tapasztalat nélküli szakemberek voltak, akik igazából azoknál a cégeknél szerettek volna elhelyezkedni, amelyeknek a felügyeletével megbízták őket.

"Ezek a srácok öt évet ledolgoznak a bizottságnál, majd elhelyezkednek menedzserként egy fedezeti alapnál (...) senki nem akar itt maradni örökre" - fejtegette véleményét az üzletember 2005-ben.

Megfigyelők megjegyzik, ez volt az igazi Madoff - aki ismerte a kiskapukat és lenézte, kinevette az ellenőröket - nem pedig az a bűnbánó alak, akit a bíróságon látni lehetett, miután lebukott.

A The Wall Street Journal a héten úgy fogalmazott: a tőzsdefelügyeletnek "fájdalmasan sok" lehetősége lett volna, hogy véget vessen Madoff csalásának, de a szakértők tapasztalatlansága, az ügynökségen belüli személyes ellentétek és a hiányos kommunikáció miatt ez nem történt meg.

A SEC különböző osztályai között nem volt kifogástalan az együttműködés, a szakértők több tippet figyelmen kívül hagytak, képtelen voltak észrevenni a mélyebb összefüggéseket és nem tettek óvintézkedéseket - írta az első számú amerikai üzleti újság.

Fotó Madoff cellájáról

tőzsdefelügyelet madoff sec Wall Street madoff-csalás